Ferenc pápa: Vetnünk kell az ige magját, még ha a világ mentalitása „ellenünk dolgozik” is!
Július 16-án a Szentatya a magvető példázatáról elmélkedett a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor. Hangsúlyozta, hogy az evangélium magjait minden hívőnek vetnie kell mindennapi életében, szülőknek, fiataloknak, papoknak egyaránt. Beszédében külön köszöntötte az idén negyvenéves Cenacolo közösséget. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Uram, ha akarod...
„Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” - Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg!” (Lk 5,12–16)
Jézus mindig a jót, a legjobbat akarja, s ha szükséges, csodát is tesz értünk...
Uram, minden legyen úgy, ahogy Te akarod! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Újra lehetnek magyar helységtáblák Szlovákiában - röviden
A szlovák mellett egy kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon 2022 január 1-től, mert elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény módosítását október 20-án a parlament – adta hírül az Új Szó.
Fogyatkozó pillangóink figyelmeztető szárnyrebbenései
A Magyar Madártani Egyesület az idén először hirdetett eredményt az „Év lepkéje” kategóriában, és a szavazás során ezt a címet a fecskefarkú pillangó kapta. Bizonyára feltűnő szépségével érdemelte ki a győzelmet! Ez a védett, veszélyeztetett lepkefajunk az egyre gyakoribb késő tavaszi fagyok és a nagyüzemi mezőgazdaság intenzív vegyszerhasználata miatt országszerte megritkult az utóbbi években, ezért is nagy öröm, ha az ember saját kertjében pillantja meg ezt a csodálatos pillangót! A levendulát látogatja legszívesebben, a „közönséges” káposztalepkék, citromlepkék, dongók, vadméhek közül méretével, pompás színeivel is kiragyog.
A Szentlélek erejével
"Abban az időben Jézus a Szentlélek erejével visszatért Galileába." (Lk 4,14–22a)
Nekünk is a Szentlélek erejére és kegyelmére van szükségünk, hogy szerethessünk és szolgálhassunk.
Jöjj Szentlélek, szállj le ránk... Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Holywin - dicsőítő ima és missziós menet
"HOLYWIN - 12 órás Dicsőítés - Okt. 31.12:00 - 24:00 között Albertfalvi templomban. Bármikor lehet csatlakozni, bármelyik órában. Mindenszentek előestéjét, azaz okt. 31-ét beárnyékozza Halloween, amihez számos destruktív szokás kötődik. Mi ezen az estén is Jézust akarjuk ünnepelni, együtt a szentekkel. HOLY-WIN MISSZIÓS MENET ÚJBUDÁN A Magyar Városmissziós Szövetség szervezésében...
Mi a baj Oroszországgal?
Angela Stent, a Georgetown University professor emeritája szerint a Vlagyimir Putyin elnök Oroszországával való tárgyalási kísérletekkel óriási probléma van, és ez nem más, mint maga Oroszország. Moszkva az elmúlt 30 évben megszegte az Ukrajnával kötött minden biztonsági megállapodását.
Jézus biztat
„Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” (Mk 6,45–52)
Jézus vízen jár, a tanítványok megrémülnek - de Istennel a lehetetlen is lehetségessé válik.
Növeld hitünket Uram, hogy bátran és félelem nélkül élhessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Elrabolt és militarizált gyerekek - hírek + ima
Az oroszok csaknem 300 gyermeket raboltak el; Gyerekhadsereg: gyerekeket és tinédzsereket nevelnek katonának és készítenek elő a halálra - hírek + ima:
Csángó kollégium - röviden
Felavatták a Csíkszeredai Csángó Kollégiumot. A magyar állam támogatásával létrehozott kollégium a Csíkszeredában tanuló csángómagyar diákok otthona, de egyben olyan művelődési központ is, amely a moldvai csángómagyarság kultúráját népszerűsíti.
A jó pásztor
"Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok." (Mk 6,34–44)
Jézus a jó pásztor, aki gondot visel ránk.
Drága Istenem, múltamat az irgalmadba, jelenemet a szeretetedre, jövőmet a gondviselésedre bízom! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
