Igazolták, hogy megbetegíthető hatásúak a gyerekkori traumák
Köztudott, hogy a nehéz gyermekkor számos egészségügyi problémához vezethet az élet későbbi szakaszaiban, azonban most először sikerült összekapcsolnia a San Francisó-i Kaliforniai Egyetem kutatóinak a korai életkorban szerzett kedvezőtlen tapasztalatokat súlyos egészségügyi következményekkel — írja az Eurekalert.
Jézus szabadít
„Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” (Mk 7,24–30)
Van gonosz lélek, de Jézus meg tud tőle szabadítani.
Tiéd vagyunk Uram, szabadíts ki minket a gonoszság minden csapdájából és kötelékéből! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy szomorú hír az euthanáziával kapcsolatban - röviden
Európában az eutanázia - azaz a gyógyíthatatlan betegek "halálba segítése" -, eddig a Benelux-államokban és Spanyolországban volt engedélyezett, csütörtök óta Ausztriában is hivatalosan lehet ölni ilyen módon.
Egy szép példa országrablás ellen
A cseh képviselőház jóváhagyása után a szenátus is megszavazta a kormánykoalícióhoz tartozó Kalózpárt módosító javaslatát, tovább szigorítva az érvényben lévő összeférhetetlenségi törvényt, amely megtiltja a politikusok számára médiacégek birtoklását, valamint azt, hogy állami támogatásokat és beruházásokat fogadjanak el – írja az MTI.
Ezek is mi vagyunk
"Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság." (Mk 7,14–23)
Nincs kit hibztatnunk, mi vagyunk ezek...
Bocsáss meg Uram és tisztíts meg minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A pannonhalmi bencések 2021 adventjén is várják az imaszándékokat
A Pannonhalmi Főapátság szerzetesközössége vállalja, hogy a reggeli imádságban és az esti szentmisén megemlékeznek azokról az emberekről és szándékokról, akiket és amiket rájuk bíznak.
Ferenc pápa: Olyan Európáról álmodom, amely meggyújtja a remény lámpásait
Ferenc pápa 42. apostoli útja keretében érkezett Portugáliába, hogy augusztus 2. és 6. között részt vegyen a 37. Ifjúsági Világtalálkozón a fővárosban. Első beszédét Lisszabon Belém városrészében, a kulturális központban tartotta, ahol a hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület tagjaival találkozott.
Isten és az emberi hagyományok
"Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” (Mk 7,1–13)
Jézusnak ez a panasza ránk is vonatkozik, meg kell vizsgálnunk magunkat...
Bocsáss meg Uram, amiért halott szokások biztonságával cseréltem fel a veled való élő kapcsolatot! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egyházi emberek is jelentettek a magyar Teréz anyáról
Szegeden utcát neveztek el Wagner Viktória egykori védőnőről, aki – bár a rendjét feloszlatták – élete végéig hű maradt szerzetesi fogadalmához. Kiskundorozsmán rendszeresen járt a cigánytelepre, hogy segítse az ott élők életét. A magyar állambiztonság mégis ellenségesen viszonyult az apácához. Kikértük (index.hu) a néhai védőnő iratait az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából.
Ma: adventi lelki délután Érden
Adventi lelki délután és szentmise Érden, a postástelepi katolikus templomban 2021. december 12. vasárnap, 17 órától Téma: “Jézus csodálatos személyisége”. Részletek:
Mindenki megérintheti Jézust
"Aki csak megérintette, meggyógyult.” (Mt 6, 53-56)
Jézus Krisztusban van az Élet teljessége, gyógyulás, szabadulás és örök élet.
Köszönöm Jézus, hogy megérinthetlek a szívemmel, lelkemmel, a testvéremben, és az Oltáriszentségben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
