A leghosszabb zarándokút után fakereszt a világűrben is

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. június 28. csütörtök
Június 26-án tért vissza a Föld légkörébe az a műhold, amellyel egy kis keresztet is Föld körüli pályára juttattak május 22-én. A kezdeményezés az amerikai Arthur Blessittől származott, aki azzal került be a Guinness Rekordok Könyvébe, hogy a világ leghosszabb zarándoklata keretében több mint 64 ezer km-t gyalogolt egy több mint három és fél méteres kereszttel a vállán. A 72 éves vándorprédikátor 1968-ban indult útnak, és 44 esztendőn át a világ 320 országát járta be. 

Blessitt korábbi, Jézustól kapott küldetésének „meghosszabbításaként” ennek a keresztnek egy darabkáját most a világűrbe is eljuttatta. Meggyőződése szerint „a kereszten az, ami az emberben a legrosszabb, találkozott azzal, ami Istenben a legjobb, s ezért van remény! A kereszt a szeretet, a béke és a remény jelképe e széteső világban. Jézusban nemcsak a remény jelenik meg, hanem az Út, az Igazság és az Élet! Milyen nagyszerű tudni, hogy Jézusért a magasba emelkedik egy kereszt, és éjjel-nappal ott kering a bolygónk körül! A háborúk, a bűn, a kapzsiság, a gyűlölet és a gőg fölé emelkedik, és dicsőségben, áldásként kering a magasban.”

A kis fakereszt a több mint egyhónapos űrutazás alatt a Celestis 11/Falcon 9 fedélzetén másfél óránként, összesen 576-szor kerülte meg a Földet kb. 300 km magasságban, és szinte minden ország fölött elhaladt. „A kereszt valamennyiünk fölött járt: Jeruzsálem, Amerika, Szaúd-Arábia, Irán, India, Dél-Amerika fölött, az egész világ fölött! Felmutattuk a keresztet a Föld fölött, hogy hirdessük: a Föld az Úré! A Sátán arcába tartottuk a keresztet a földön és az égen” – fogalmaz honlapján Blessitt, aki feleségével együtt folytatni szeretné a gyalogos „kereszthordozást” a világban.

Magyar Kurír

You have no rights to post comments