Norvégiában szétválasztották az államot és az egyházat

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. május 25. péntek

A norvég parlament csütörtökön véglegesítette az állam és az egyház teljes szétválasztását. A képviselők a második szavazáson is egyértelműen amellett tették le a voksukat, hogy Norvégiában megszűnjön a lutheri evangélikus egyház államvallási státusa.

A hétfői szavazáson 161 igen szavazattal három nem ellenében a képviselők már támogatásukról biztosították a szándékot. Ezt a döntést szentesítették a honatyák csütörtökön egyhangúlag.

Az alkotmány megfelelő módosítása után június 15-én megtörténik az állam és az egyház végleges szétválasztása. Ettől a naptól kezdve a norvég evangélikus egyház ugyanolyan állami támogatásban részesül, mint az összes többi felekezet. Ténylegesen azonban az evangélikus egyháznak továbbra is szilárd helyzete lesz, minthogy az alkotmány többek között a keresztény örökségre is hivatkozik.

Norvégia 4,7 millió lakosának 85 százaléka evangélikus. Az evangélikus egyház egyetértett a parlament döntésével, amelynek következtében a püspökök és lelkészek kinevezésénél már nem szorul állami jóváhagyásra. Megszüntetik azt a korábbi szabályt is, hogy a kormánytagok legalább fele evangélikus vallású kell legyen. A királyi család tagjainak azonban a jövőben is az evangélikus egyházhoz kell tartozniuk.

(MTI)

You have no rights to post comments