Embertelen kínzások az ukrajnai háborúban - hír + ima

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2023. február 03. péntek

Az orosz hadsereg korábbi magas rangú tisztje megszólalt az ukrajnai háború borzalmairól. A volt főhadnagy nyilatkozatában brutális kínzásokról számolt be, amelyeket elmondása szerint az oroszok hajtottak végre. A frontnak hátat fordító Konsztantyin Jefremov – aki már Oroszországból is elmenekült –, elmondta, hogy a háború alatt többször is szemtanúja volt az erőszakos cselekményeknek.

Az egykori főhadnagy többször is megpróbált kilépni a hadseregből, mielőtt elbocsátották, mert nem volt hajlandó visszatérni Ukrajnába. Moszkva most árulónak és disszidensnek tekinti őt, miután hazáját szolgálta a zaporizzsjai régióban.
Jefremov egysége részt vett az ukrán foglyok kihallgatásában az orosz megszállás alá került Kamjanka-Dnyiprovszkában.

Embertelen kínokat kellett kiállniuk a foglyoknak
„Egy nap három ukrán katonai foglyot hoztak elénk. Egyikük bevallotta, hogy mesterlövész. Az ezredes szeme felcsillant, amikor ezt meghallotta. Lehúzta a megvert fogoly nadrágját, és megkérdezte, hogy nős-e. A fogoly igennel válaszolt a kérdésre. Az ezredes kért tőlünk egy felmosórongyot, aztán azt mondta a fogolynak, hogy lányt csinálnak belőle, és gondoskodnak arról, hogy ezt a felesége is megtudja” – mondta Jefremov a BBC-nek.
A volt tiszt szerint úgy megvertek egy másik foglyot, hogy annak több foga is kitört. Jefremov Bilmak városában is tanúja volt a foglyok erőszakos kihallgatásának, akiket éheztettek is a fogva tartók.
Elmesélése szerint egy bekötött szemű katona feje mellé fegyvert tartott az egyik orosz ezredes, majd megfenyegette, hogy háromig számol, aztán golyót repít a fejébe. Végül nem lőtte le, „csak” közvetlenül a füle mellett sütötte el a fegyvert.
Másokat a kezükön vagy a lábukon lőttek meg az oroszok, csonttörést okozva nekik. Jefremov arra is emlékezett, hogy a foglyokat embertelen körülmények között, egy garázsban tartották fogva.
A volt főhadnagy azt állítja, már a háború első napján rájött, hogy nem akar harcolni, és megpróbálta ott hagyni a szolgálatot. A BBC megjegyezte, hogy más forrásból egyelőre nem tudta megerősíteni Jefremov állításait, de kiemelték, hogy ezek a kijelentések egybevágnak az ukrán foglyok kínzásáról szóló más beszámolókkal. (index.hu)

Drága Istenünk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya és minden szentek közbenjárásával, hogy vess véget ennek a háborúnak, és minden háborúnak a földön! Akadályozd meg a háború kiterjedését! Kérünk add, hogy a katonák letegyék a fegyvert, és a menekültek visszatérhessenek hazájukba! Szabadítsd fel a világot az antikrisztusi emberek gyűlölete és háborúja alól, mert benned bízunk! Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

You have no rights to post comments