Húsvét 2. Vasárnap – Az Isteni Irgalmasság Vasárnapja

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2022. április 24. vasárnap

Teljes búcsúban részesülhetnek mindazok, akik meggyónnak, megáldoznak, és a Szentatya szándékára elimádkozzák a Miatyánk, Üdvözlégy és Dicsőség imádságot.

„Egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz. Ezért kell a húsvét utáni első vasárnapot irgalmasságomnak szentelni. A papok ezen a napon hirdessék a lelkeknek nagy és végtelen irgalmamat!” (Napló 570)
„Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége: a kegyelmek tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Egy lélek se féljen közeledni hozzám…” (Szent Faustyna KowalskaNapló )
Isten irgalmassága II. János Pál pápaságának központi üzenete volt. Az általa alapított ünnep és halálának e különleges időpontja mellett erről tanúskodik Dives in misericordia kezdetű enciklikája is, melyet hosszú pápasága elején, 1980. advent első vasárnapján adott ki.
A 2005. április 3-ára, az Isteni Irgalmasság vasárnapjára szánt szavait pedig akár a szentatya végrendeletének is tekinthetjük, hiszen imáiban is mindig irgalomért könyörgött: „Az emberiségnek – melyet úgy tűnik, olykor megtéveszt és uralma alá hajt a rossz, az önzés és a félelem hatalma – a föltámadott Úr ajándékul kínálja a maga szeretetét, mely megbocsát, kiengesztelődik, és újra reményt ad a léleknek. Olyan szeretet ez, amely megtéríti a szíveket, és békességet ajándékoz. Mennyire szüksége van a világnak arra, hogy megértse és befogadja az isteni irgalmasságot! Urunk, aki haláloddal és föltámadásoddal kinyilatkoztatod az Atya szeretetét, hiszünk benned, és bizalommal mondjuk neked ma is: »Jézusom, bízom benned, irgalmazz nekünk és az egész világnak!«”

You have no rights to post comments