Statisztika: nem túl jó népesedési adatok

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2021. augusztus 28. szombat

A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva az élveszületések száma 5,9 százalékkal, a halálozásoké 1,7 százalékkal csökkent - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentésében. Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 16 halálozás jutott...

Idén júliusban 8153 gyermek született, ami 509-cel, 5,9 százalékkal kevesebb, mint tavaly júliusban. 9632-en vesztették életüket, 1,7 százalékkal, 170-nel kevesebben az egy évvel korábbinál - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében.
A halálozások számánál a születéseké nagyobb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 30 százalékkal nőtt: a 2020. júliusi 1140-nel szemben 1479 volt.
Házasságot 9605 pár kötött, ez 28 százalékkal, 2116-tal meghaladta az előző év azonos időszaki értéket. Tavaly augusztus és idén július között a születések száma 0,2 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 24, a házasságkötéseké 10 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál.
Idén január és július között 52 320 gyermek jött világra, ez 1,3 százalékkal, 691 újszülöttel kevesebb a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ezen belül januárban 9,4, április-júliusban 2,4 százalékkal kevesebb, míg februárban 1,4, márciusban 10 százalékkal több volt az élveszületések száma 2020 azonos hónapjaihoz képest. Ezen időszak alatt 90 201-en haltak meg, 21 százalékkal (15 629) többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 6,5, március-áprilisban 51, májusban-júniusban 9,2 , júliusban 1,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
A KSH adatai szerint ezer lakosra 9,3 élveszületés és 16 halálozás jutott. Az élveszületés közel azonos, a halálozás 2,9 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január-júliusinál, ennek következtében a természetes fogyás 2,9 ezrelékponttal, 6,7 ezrelékre emelkedett. 2021 január-júliusában ezer élveszületésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 7,3 ezrelék volt, ez 1,3 ezrelékpontos növekedés 2020 azonos időszakához viszonyítva - olvasható a KSH gyorstájékoztatójában.
(hazipatika.com)

You have no rights to post comments