Ferenc pápa újra engedélyhez köti a latin misézést

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2021. július 17. szombat

Két elődjének a döntését eltörölve Ferenc pápa pénteken korlátozta a konzervatív katolikusok által támogatott latin nyelvű misézést, arra hivatkozva, hogy ez a gyakorlat megosztja az egyházat.

Konzervatív katolikus szervezetek máris bírálták a „liturgikus háborúnak” titulált folyamat legújabb fejleményét.  Az egyházon belül egyes konzervatívok – elsősorban az Egyesült Államokban és Európában – a II. vatikáni zsinat döntései elleni tiltakozásuk jeléül tartották latin nyelven a régi liturgia szerinti szertartásokat. Az 1962 és 1965 között tartott zsinat vezette be egyebek mellett a nemzeti nyelveken tartott misét. A zsinatig a XVI. századi V. (Szent) Pius miséjének legújabb, XXIII. János által 1962-ben jóváhagyott liturgiáját mutatta be a pap latin nyelven, háttal a gyülekezetnek. A II. vatikáni zsinat egyszerűsítette a szertartást, és a papok immár anyanyelvükön mutathatták be a misét, szemben állva a hívekkel.

Az egyházon belüli tradicionalista irányzat hívei ellenezték az új stílusú miséket, amelyeken himnuszokat énekeltek és gitáron is játszottak. Sokaknak hiányzott a latin rituálé misztikuma és az évszázados gregorián énekek. II. (Szent) János Pál pápa után, aki két esetben is felhatalmazta a püspököket arra, hogy engedélyezzék a latin nyelvű misézést, XVI. Benedek – jelenleg nyugalmazott – pápa is enyhített a korlátozásokon, békejobbot nyújtva ezzel a konzervatívoknak, elsősorban a tradicionalista Szent X. Pius Társaságnak, amelynek alapítóját, Marcel Lefebvre érseket II. János Pál 1988-ban kiközösítette. 2007-ben XVI. Benedek elrendelte, hogy minden római katolikus pap mondhat misét latin nyelven anélkül, hogy ehhez külön engedélyt kellene kérnie egy püspöktől vagy a Vatikántól, mint ahogyan ez korábban kötelező volt.

A korlátozások között Ferenc pápa újra bevezette az engedélykérési kötelezettséget, és közölte, hogy nem alapíthatnak olyan új szervezetet vagy parókiát, ahol kizárólag a régi liturgia szerint miséznek. A püspökökhöz intézett levelében Ferenc pápa kifejtette, hogy elődjei jószándékát és elnézését „arra használták ki, hogy elmélyítsék a szakadékot, megerősítsék a különbözőségeket, és bátorítsák az egyházat gyengítő, az útját elálló és a megosztottság veszélyének kitevő nézeteltéréseket”.

A pápa szerint egyes papok, akik csak a hagyományos latin szertartásrend szerint voltak hajlandóak misézni, olyan „megalapozatlan és tarthatatlan állításokat” erősítettek ezzel, amelyek szerint „a II. vatikáni zsinat elárulta volna a hagyományt és az igaz egyházat”. V. Pius pápa 1570-ben hagyta jóvá a tridenti (trentói) zsinat (1543-1563) által kidolgozott latin nyelvű liturgiát (

MTI)

You have no rights to post comments