Az Atya szíve - és a legjobb kérés
Jézus Krisztus a Hegyi beszédben az imádságról szóló tanítását így fejezi be: „Vagy ki az közületek, aki, ha a fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, talán kígyót ad neki? Ha tehát ti, akik gonoszok vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt?” (Mt 7, 9-11)
Mit mond Jézus, milyen az ember, az Istenhez, az Atyához képest? Gonosz. Súlyos mondat ez az emberről, de igaz – amennyiben magunkat az Atya jóságával, szeretetével és szentségével hasonlítjuk össze. Jézus tehát nem önmagában és nem eredendően tartja rossznak az ember, és nem mindenestül gonosznak, ámbár a gonosz lelkek befolyása alatt teljesen azzá válhat.
Isten világosságának fényét ki tudná túlragyogni? Senki és semmi. Az ember sem, aki bukása előtt együtt sétálhatott Istennel az Édenben és részesedhetett Isten fényéből, szépségéből és jóságából. (Az Édenben a sátán épp a megistenüléssel kísértette az embert: olyanok lesztek, mint az Isten – és az ember mindmáig istenné akar lenni…)
A Bukás mindent megváltoztatott: a bűn az ember életének részévé, sötét, romboló, gonosszá tévő részévé vált. Van azonban remény, még ha ez nem is a mi természetünkből fakad! Mi nem tudunk megistenülni, nem tudunk önmagunktól tökéletessé lenni – így Isten, a tökéletesen jó és igaz, a Szeretet jön el értünk!
„Ha tehát ti, akik gonoszok vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt?” Még a rossz ember, még az elbukott, ide-oda botorkáló bűnös is tud jót tenni – akkor pedig mennyivel inkább akar jót tenni Isten, mindannyiunk Atyja! Hiszen „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a fényességek Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak.” (Jak 1, 17)
Jézus Krisztus szembesíti hallgatóit a saját természetükkel, hogy így még inkább kiemelhesse Isten ajándékozó szeretetét. Arra biztatja követőit, hogy bátran kérjenek, mert az Atya meghallgatja őket és megválaszolja imáikat. Felmerül azonban a kérdés: mit lehet kérni? Az egyszerű és igaz - ámbár nem túl bölcs - válasz az, hogy bármit és mindent. Ahogy a kisgyermek bátran és őszintén kér bármit a szüleitől, teljes akaratát, érzelmeit belevetve a kérésbe, szinte követelésbe, egészen a legrosszabb hisztiig -, ugyanúgy mi is mindennel Istenünk, a mi Atyánk elé árulhatunk, mert neki valóban atyai szíve van és őszinte, tiszta szeretettel mindent meg is akar nekünk adni… ami a javunkra válik.
Isten szeretete ugyanis még nem a mi bölcsességünk! Ahogy a kisgyerek is olykor nem tudja, mi válik javára és olyanért is kiabál, ami kárára válna, úgy mi is olykor a kárunkra váló kérésekkel állunk Isten elé. Még rosszabb, hogy amikor – épp Atyánk jóságából fakadóan -, nem kapjuk meg, amit kérünk, Őt vádoljuk szívtelenséggel! „Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek – azért, mert nem kértek. Kértek és nem kaptok – mert rosszul kértek: azért, hogy kívánságaitokra fordítsátok.” (Jak 4, 2-3)
Mit tegyünk hát? Természetünk botladozó, kívánságaink gyötörnek minket, értelmünk töredékes – hogyan kérjünk hát, hogy meghallgatásra találjunk? Mondhatjuk, hogy kérjünk csak bizalommal, és alázattal fogadjuk azt is ha kapunk, azt is, ha nem. Valóban, az alázatos lelkület kedves az Úr előtt - azonban Megváltónk tud ennél jobb tanácsot is adni!
Lukács az evangéliumában a fent idézett szöveget egy kis változtatással közli, így pontosabban megragadva a lényeget: „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Lk 11, 13)
A legnagyobb jó, amit Isten adhat, a Szentlélek! A Teremtő Lélek, a sátánnal, a vádolóval szemben mindig mellettünk álló Védőügyvéd, a Vigasztaló és Erősítő, a kegyelmeket és karizmákat Ajándékozó Szentlélek! „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.” (Róm 8, 26-27)
A Szentlélek által az Atya szíve dobban bennünk, Ő kér és Ő ad, hogy életünk legyen benne, örök életünk. Ha tehát a legjobbat akarjuk, akkor legelőször a Szentlelket kell kérnünk…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
