A házasságtörésről és a válásról
Jézus a Hegyi beszédben Isten országának tökéletes törvényeiről tanít, azokról az igazságokról, amelyek a mennyek királyságának létmódját jelentik a maguk szépségében és tökéletességében. A Szentháromság belső világában tökéletes a hűség és teljes a szolgálat – ezt élik az angyalok és a szentek is. De vajon hogyan és mennyiben vonatkoztatható ez az Istentől elszakadt, bűntől gyötört emberi világra?
Jézus Krisztus hite és reménye szerint Isten országában – Krisztus Testében, a Szentlélek szeretete által összetartott Egyházban – maradéktalanul. Ugyanakkor az is világos előtte, hogy ez az ideálkép olykor csak töredékesen tud megvalósulni. Ezért tanítása ugyan egyértelmű, élete tökéletesen alátámasztja tanítását – embertársai felé mégis a megértés és irgalom szavaival és tetteivel fordul. Nézzük először a tanítását. A paráznaságról és a válásról így szól:
„Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: ‘Ne törj házasságot!’ Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt, már házasságot tört vele a szívében. Ha pedig a jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész testedet a gyehennára vessék. És ha a jobb kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész tested a gyehennára jusson.
Azt is mondták: ‘Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet’. Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki elbocsátja feleségét – kivéve a paráznaság esetét –, házasságtörővé teszi, és aki elbocsátott nővel összeházasodik, házasságot tör.” (Mt 5, 27-32)
Isten törvényeit megrontja a kísértés és a bűn. A kísértésbe esett ember keresi a maga felmentését, a bűn pedig a kielégüléssel megerősíti a felmentést, így téve önigazulttá, Istentől elszakítottá a bűnöst. Jézus ezért radikális ellenállásra biztat minden kísértéssel szemben, mert a kísértés vége a halál és a pokol.
A kísértés - ilyen vagy olyan módon -, törvényszerűen megjelenik minden ember életében, ebben a világban. Hajlamosak vagyunk akár az élet természetes részének is tekinteni és elfogadni, belemenni a kísértésekbe – ez pedig olyan veszélyes dolog, hogy Isten Fia a legradikálisabb képeket használja, hogy megértesse velünk az ellenállás szükségességét: vájd ki a szemed, vágd le a kezed… természetesen itt nem valódi öncsonkításról beszél az Úr, de ezzel is érzékelteti a döntés és a küzdelem fájdalmasságát és súlyosságát. Isten mellettünk áll ebben a harcban, de igényli a mi részvételünket is! (Annál is inkább, mert szabad akaratunk van…)
Jézus korának patriarchális, férfijogú társadalmában szomorú gyakorlat lehetett a házas asszonyok elbocsátása egy fiatalabb, szebb kedvéért. Ilyenkor a szerencsétlen nő egyedül maradt, kitéve a társadalom ítéletének és mindenféle szociális biztonság nélkül. Jézus Krisztus mélyen elítéli ezt a gyakorlatot. Semmilyen testi vágy, szerelmi érzelem, gyermekek utáni sóvárgás vagy mély bánat nem indokolhatja a válást. Jézus azonban itt is tesz már egy kivételt, a paráznaság esetét, hiszen ilyenkor a parázna fél már megtörte a hűség és szeretet kötelékét.
Most akkor lehet válni, vagy nem lehet? A másik paráznasága – és már a gondolati bűn is paráznaság – felmentést adhat nekem a hűség alól? Az lehetetlen – akkor mégis hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
Isten irgalmasságáról és a „törvény átkáról” kell beszélnünk néhány szót, hogy megérthessük ezt.
János evangéliumában van leírva az a csodálatos történet, amikor Jézus elé visznek egy házasságtörő asszonyt, hogy áldását adja a megkövezésre. Jézus azt mondja, hogy az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való, mire a vádlók sorban elsomfordálnak. Akkor Jézus ezt mondja az asszonynak: „Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!” (Jn 8, 11) Isten irgalmassága felmenti az asszonyt és egyben a visszatérésre hívja Királyságába.
Még nyilvánvalóbb Isten valódi szándéka, amikor a tanítványok szombaton megéheznek és a kalászokat tépdesve enni kezdenek, a törvénytudók pedig a szombati munkatilalmi törvény megszegésével vádolják őket. Jézus válaszában megvédi tanítványait, majd így fejezi be mondanivalóját: „Ha megértettétek volna, mi jelent ez: ‘Irgalmat akarok és nem áldozatot’, nem ítéltétek volna el a vétleneket.” (Mt 12, 7)
Mit látunk tehát? Isten a törvényeket azért adta, hogy azok védelmében az emberek békében éljenek. A törvény azonban átokká válhat többféle módon, s ezek egyike az, amikor az Istentől elszakadt ember a maga szája íze szerint kezdi el azt értelmezni, és – mint esetünkben is -, végül elhordhatatlan terheket rak az emberek vállára. (Itt ráadásul vallásos buzgóságból, mégis az ördögöt követve.)
Vajon nem válunk-e mi is hasonló módon ítélkezővé házassági tragédiáknál? Amikor az egyik házastárs évekig megtagadja magát a másiktól, aztán amikor az kísértésbe esik, megcsalja, esetleg el is hagyja, akkor hűtlenséggel vádolja. Vagy amikor testileg és/vagy lelkileg addig kínozza a másikat, amíg az menekülni kényszerül, aztán elhagyással vádolja… Milyen könnyen a vádló fél mellé állunk! Bizony, ott dobálnánk a köveket mi is a parázna asszonyra, ha Jézus Krisztus azt nem mondaná nekünk is: akkor vesd rá a követ, ha bűn nélkül való vagy!
Hányszor tagadjuk meg embertársainktól érzéketlen szívvel Isten irgalmas szeretetét és jelenlétét! Milyen könnyű a vétkes félnek a törvénnyel takarózni: ez a másik elvált tőlem, elhagyott! Ez az önigazultság átokká teszi a törvényt, Isten szép igazságát a pokol szolgálatába állítva.
Jézus tanácsai tökéletesek, a házasság felbonthatatlan. Senki könnyelműen, önigazultan ezt fel nem rúghatja! Ebben a megtört világban azonban olykor mégis felbomlik, jóvátehetetlenül. Minden kísértés ellen és minden házasságért küzdeni kell – van azonban, amikor nincs vissza út. (Aki látott már összevert asszonyt a gyerekeivel menekülni brutális férje elől, aki ismeri a házasságon belüli erőszak következtében beálló halálok nagy számát, az érti ezt.) Vigyázzunk, nehogy mi akarjunk olyan terheket rakni a megtört emberek vállára, amit magunk egy ujjal sem érintünk, amit soha nem hordoztunk!
Inkább szelíden, megértéssel és komolyan kell közelítenünk minden esethez, keresve a kiengesztelődés útját Istennel, emberrel. (Ennek része a teljes közösség helyreállítása is Istennel, amit jelenleg a katolikus egyház megtagad az elvált, újraházasodott embertől, miközben megadja azt a gyilkosoknak és erőszaktevőknek is…)
Pál apostol maga is körültekintően állt a házasság és válás kérdéséhez. Ő a pogányok között hirdette az Örömhírt és ott szembesült azzal, hogy a pogány férj elhagyja a kereszténnyé vált feleségét. Ő azt írja, hogy a keresztény asszony köteles hűségesnek lenni a pogány férjéhez is – tehát a különböző vallás nem válóok! – de ha a pogány férj elhagyja, akkor az asszony szabad, újra házasodhat. Ezt hívjuk „páli privilégiumnak”.
Bárcsak egyházunk ma is ilyen körültekintően és megértően kezelné a házassági ügyeket!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Hozzászólások
Nagyon szép ez a történet, Istennek legyen hála - és vajon hány ellenkező előjelű történetet lehetne leírni? (Tudod hány nő hal meg évente családon belüli erőszak következtében?)
Szeretnék visszautalni az írásomra: a házasság egyrészt felbonthatatlan jézus szerint, másrészt Ő is említ kivételt, Pál még hozzátold - és ami a legfontosabb, az a törvénykező lelkülettel szembeni irgalom hangsúlyozása. A farizeusok voltak olyan törvénykezők, hogy sohasem láttak kivételeket (kivéve, ha saját magukról volt szó) - és mi lett a végük? Istent akarták szolgálni és megölték Őt...
Azt gondolom, hogy közülünk senki sem akarja azt mondani, hogy lehet hűtlenkedni, vagy paráználkodni, vagy válni. (Tulajdonképp nevetséges az egyházi házasságra való hivatkozás is, hiszen minden házasság hűségre kötelezett, már az Édentől fogva! Az egyházi szertartásban sem a pap szolgáltatja ki a szentséget, hanem a házasulandó felek egymásnak, a pap csak tanú.) Az a gyakorlat, amit az egyházunk ma folytat - amikor a húszéves házasságokat meg nem történtnek nyilvánít, hogy elválaszthassa a feleket - némileg képmutató. Jobb lenne az őszinteség ebeebn a tekintetben is!
Ismerek valakit, akinek nagyon goromba férje volt és protestáns, aki persze nem gyakorolta a saját hitét, de az asszonyt, aki katolikus volt, emiatt (is) üldözte. Külön lakásba költöztek, de nem szűnt meg a szakadatlan üldözés.
Ez az ember sokáig kiváló egészségnek örvendett, de 50 éves kora körül elkezdett jelentkezni nála a BETEGSÉG. Sorban jöttek a különböző műtétek, és az asszony mindig imádkozott a gyógyulásáért. Eredményesen. A férfi kapott egyszer egy Irgalmas Jézus képet, aminek a hátsó oldalán lévő írás nagyon sok erőt adott neki, még a kórházba is magával vitte. Kezdett hinni Isten irgalmasságában , de ekkor még nem gondolta, hogy neki magának van rá a legnagyobb szüksége. Mindig azt gondolta, hogy Istennek a gonoszokra kellene végre „lesújtania”.
Egyszer az asszony felolvasott neki egy Szűzanyától származó üzenetből, hogy hogyan akarja a sátán lerombolni a házasságokat. Pontról pontra felismerte a férfi a saját rossz viselkedését és megdöbbent. Először életében elgondolkodott azon, hogy „kinek az akaratát is teljesítette ő?”
Ekkor kezdett vallásos írásokat is kézbe venni, és egy húsvétkor elment a saját protestáns templomába. Istentiszteletr e. Előtte azonban felkereste a feleségét, hogy bocsánatát kérje, amiért olyan sokszor megbántotta. A férfi Úrvacsorához akart járulni és komolyan vette az intelmet, amit Jézus adott, hogy addig ne vegye magához, amíg nem békül ki az „ellenségével”.
A férfi élete vége felé ideális férjjé vált. Pl. együtt járt a feleségével különböző vallásos alkalmakra a katolikus egyházba. Tetszett neki, ami ott történt.
Az utolsó műtétéből nem gyógyult meg, úgy halt meg, mint a kereszten szenvedő Krisztus, akit nagyon-nagyon megszeretett.
Ennek az esetnek több tanúsága is van, ki-ki le tudja vonni.
De hogy a komolyan vett házasság szentsége egyben „csodás megtérések helye” is, abban biztosak lehetünk.
Mert a Szentírás szerint:» Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe.« Apcsel 16, 31
pax
sz.f.m.
Az utolsó bekezdésben leírtaknak külön örülök:)
Ha kegyetlen bánásmódban részesül az egyik házasfél a házastársa részéről, az Egyház nem kötelezi arra, hogy együttéljen vele, hanem lehetőség van az ágytól és asztaltól való elválasztásra, tehát külön költözhet az őt gyötrő féltől. A házasság köteléke azonban felbonthatatlan , ahogy Jézus tanította, aki tökéletesen tisztában volt az élet lehetséges nehézségeivel. A fennálló házassági kötelék ellenére más személlyel házaséletet élő fél házasságtörést követ el, ez teljesen egyértelmű. Ha a másik fél a vétkes a kapcsolat végleges(nek tűnő) megromlásában, akkor az ártatlan félnek tisztaságban kell élnie. Ez az állapot természetesen óriási személyes tragédia, de ilyen és ehhez hasonló tragédia érheti az embert ebben a világban, és éri is, sok más téren is (betegségek, balesetek, szeretett személyek halála, stb.) Igen, az életünk vehet a mi elképzeléseinkk el ellentétes negatív fordulatot, a kereszttől nem leszünk megkímélve. Halálos bűnt azonban, mint amilyen a házasságtörés – a házassági kötelékünkön kívüli személlyel való nemi élet – , nem kötelező, és nem is szabad elkövetni. Az örök életünk a végcél, nem az evilági – saját elképzeléseink szerinti – boldogulásunk. Ha valakit igaztalanul elhagyott a házastársa, vagy ő is vétkes volt, de már megtért ebből a bűnéből, akkor imádkoznia kell a bűnben élő házastársáért, és a magányának a keresztjét is fel kellene ajánlania Istennek. Ez a világban megélt cölebsz élet egy kemény út, de Isten kegyelmével ugyanúgy a megszentelődés útjává válhat, mint a házas, vagy a papi-szerzetesi élet.
A polgárilag újraházasodotta k, vagy házasságtörő módon élettársi kapcsolatban élők szentségi életére vonatkozó szabályok nagyon egyszerű igazságokon alapulnak: 1. halálos bűn állapotában nem lehet szentáldozáshoz járulni, mert az újabb halálos bűn (szentségtörés) 2. halálos bűn alóli feloldozás érvényesen (Isten szemében) csak akkor nyerhető, ha a gyónó elhatározza, hogy a jövőben a halálos bűnt nem követi el, a halálos bűnt eredményező életállapotot megszünteti (pl. házasságtörő kapcsolatot megszünteti, vagy ha pl. bérgyilkos, abbahagyja ezt a tevékenységét, kilép a maffiából, stb. – nem elég a múlt fölötti bánkódás, hanem a jövőre vonatkozó elhatározást kell tenni). Természetesen a gyilkosok és erőszaktevők sem járulhatnak szentáldozáshoz , amíg érvényes gyónást nem tesznek, annak szükségszerű feltételeivel együtt.
Ami az irgalmat, és az elviselhetetlen terhek másokra pakolását illeti, csak azt lehet mondani, hogy itt teljesen másról van szó. Isten törvényeit nem lehet a bűnös emberi természethez, vágyakhoz igazítani. Az evangélium világosan leírja, hogy Jézus miben változtatott a farizeusok parancsaihoz képest, de a válást és újraházasodást nem engedte meg. A házasságtörő asszony esetében a halálbüntetés volt a kérdés, amit Jézus nem engedett meg, őneki viszont azt mondta: többet ne vétkezzél. A páli kiváltság ma is létezik az egyházjogban, az Egyházi Törvénykönyv részletesen szabályozza.
A családi élet mai válságában nem az Isten parancsainak elferdítésében, megtagadásában kellene a megoldást keresni, hanem abban, hogy a házasulandó hívők nagyobb bölcsességgel, folyamatos imával megtámogatva válasszák meg életük párját, és kapcsolatukat is kezdettől – ha lehet, mindketten – imában hordozzák.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.