Találkozás Galgóczy Erzsébettel - 3. rész
Erzsébet elrejtett életet élt, csak kevesen látogathatták. Ez volt Isten és a Szűzanya kérése is, de oka lehetett ennek az ellene – és társai, így Doroszlai Kálmán atya ellen is - időről időre feltörő rágalmak, üldöztetés is. Kevesen láthatták péntekenkénti szenvedését, de akik ott voltak, megrendülten szemlélték.
„Egy nagypénteken történt: A néni szokása szerint átment és látta, hogy a Nővérke homloka körül lóg a bőr és húsdarabkák, mintha ki lenne tépve. Vér is folyt, két oldalt a halántékán a haja beragadva. – Rettenetesen hatott rá ez az élmény. Ezt a nagy szenvedést látva, igen erős sírás vett erőt rajta, Nem tudta elgondolni mi ez, mert erről eddig nem tudott. Hazament, hogy elmondja férjének, mit látott. De a megindultságtól alig tudott szóhoz jutni. Férje nem értette, miért sír, ki bántotta, vagy mi baja lehet? Még azt is gondolta, talán megzavarodott?! Keserves hangon sírva, folyton csak azt ismételgette: „Van Isten! Van Isten!” - Végülis meg tudta mondani, mi a sírás oka, milyen állapotban találta a Nővérkét. –
Egy év múlva - ismét nagypénteken - ugyanilyen állapotban találta a Nővérkét. Ezen a nagypénteken kivette kezét a takaró alól, és a néni láthatta a szegek nyomát is.
Másnap - nagyszombaton - is átment, akkor a sebeknek már nyoma sem volt. Ezen nagyon csodálkozott, de a Nővérke mondta neki, hogy a sebeket a Szűzanya elvitte. A néni mondja: Ilyesmit festeni, utánozni nem lehet. Az ember szeme látja, hogy az valódi seb, valódi vér.”
Egy másik tanúságtétel a Krisztussal való együttszenvedésről:
„Szentéletű Erzsébet nővérnek valamennyi szenvedése közül a legértékesebb és egyben a legvonzóbb számomra az volt, amelyben 1961. év nagypéntekén részesülhettem, ill. tanúja lehettem. A nagyheti lelkigyakorlat befejezése után, nagy-pénteken reggel Mária-Remetére mentem, hogy a Pest-hidegkúton lévő Golgotán a keresztutat elvégezzem. Útközben kiszálltam Remetén. Meglátogattam a nagy beteg Erzsébet nővért. Amint a szobába beléptem, - erős rózsaillatot éreztem. Ágyához közeledve, mély megindultsággal egy szál sárga rózsát nyújtottam a beteg nővér kezébe. Amint a kezére pillantottam, a kézfején egy centiméter mély véres sebet vettem észre. Utána fájdalmas arcára esett a tekintetem. A szó az ajkamon akadt. Erzsébet nővérkém drága szent fejét a véres töviskorona borította és láttam az alvadt vért, amelyet megcsókoltam, úgyszintén a kezén lévő sebet is. Egész testemet remegés fogta el. Búcsúzásnál újból megcsókoltam a töviskoronás fejét és a szent stigmákat mindkét kezén. Szavakat nem találva, zokogva hagytam el a szobát. Szavakkal nem tudom leírni, hogy milyen lelkiállapotba kerültem. A természetfeletti boldogságot semmi földi boldogsággal hasonlítani, vagy felcserélni nem lehet. „Köszönöm Neked, édes Jézusom!” - ezt állandóan mondogattam és zokogva végeztem el a keresztúti ájtatosságot. Bőséges kegyelmekkel megáldott, értékes keresztúti ájtatosságot boldogan ajánlottam fel a Megváltó Istenemnek és a Fájdalmas Szűzanyának. Számomra a földi életemben nagyobb kincset és nagyobb boldogságot elképzelni nem tudok. A mélységes hála és szeretet az édes Jézushoz még közelebb vezetett, Erzsébet nővérrel örökre egybekapcsolt. Ezt a nagy kincset, Erzsébet nővér barátságát, örökre megőrzöm szívemben és lelkemben, amíg a földön élek.”
Ne gondoljuk azonban, hogy Erzsébet elzárkózó, mártírom-kodó nő volt – épp ellenkezőleg. A sok szenvedés nem tette őt savanyúvá, morgóvá, önsajnálóvá Jó volt vele lenni, beszélgetni:
„Nagyon szerette a zenét és éneket. Ezért a munkám elvégzése után sokszor kedveskedtem Neki az énekemmel.”
A vele való együttlétek során a jelenlévők olykor megta-pasztalhatták az égiek jelenlétét is. Élete, személyisége erős ragaszkodást, tiszteletet és szeretetet váltott ki az őt ismerőkből, és még inkább Isten és a Szűzanya iránt:
„1959-ben minden héten felkerestem Erzsébet nővért. Boldogan segítettem Neki a házi munkákban. Rendszeresen kiutaztam Hozzá Remetére, péntek, vagy szombati napon. Több alkalommal egyik lelki testvérem, Lőrincz Julianna is elkísért Erzsébethez. Kimondhatatlan boldogsággal takarí-tottunk és végeztünk el bármilyen házi munkát. Hálás tekintettel és jósággal, nagy szeretettel vett körül bennünket. Számunkra ez a legnagyobb ajándék volt. Munkánk elvégzése után együtt imádkoztunk főtisztelendő Doroszlai atyával és Erzsébettel. Imádság közben nagyon sokszor rózsaillatot éreztünk. Főtisztelendő atya közölte velünk az imádság bevégzése után, hogy a Szűz Anya is jelen volt, amit az illattal közölt is velünk. A lelki kincsek, amelyekben ezen Idők alatt részesültünk, leírhatatlan. Szavakat nem tudok találni, hogy milyen hálásak voltunk az édes Jézusnak és a Szűz Anyának, hogy ott lehettünk Erzsébet nővérke otthonában. Főtisztelendő Doroszlai Kálmán esperes atya, jóságos, türelmes, önfeláldozó, alázatos, példás, tiszta, szent életével, valóságos védőangyala volt úgy Erzsébet nővérnek, mint valamennyiünknek, akiket az isteni Gondviselés ebbe a szent hajlékba vezérelt. A világi élet százféle bajából, szenvedéséből, valamint a családi élet problémáival Erzsébetkéhez menekültünk valamennyien. ösztönszerűen megéreztük, hogy Nála minden időben és minden ügyeinkben nemcsak megértésre, hanem segítségre is találunk. Példás, szent, alázatos élete, jósága, megértő, önzetlen szeretete, valamint természetfeletti leírhatatlan számtalan szenvedése fölülmúlta nemcsak az emberi erőt, hanem minden orvosi tudományt is. Több ízben győződtem meg, begy betegsége alatt emberfeletti alázattal, türelemmel és szerénységgel viselte a Megváltó Úr Jézussal együtt súlyos, de boldog keresztjét. Panasz, vagy elégedetlenség, valamint kétségbeesés, súlyos szenvedéseiben, soha nem volt észlelhető. Legnagyobb fájdalmait egy-egy halk sóhaj, vagy a felfeszített Üdvözítőnk keresztjére, egy-egy mélységes pillantása jelezte. Ilyenkor nemcsak megrendített egész lelkemben, hanem mélységes tiszteletet és szeretetet váltott ki Erzsébet nővér egész lényemben. Úgy éreztem, az Úr Jézus örökre összekapcsolta Vele szívemet és lelkemet. Nincs annyi kincs a földön, amiért Erzsébet nővér barátságát fel tudnám cserélni. Valahányszor Reá gondolok, úgy érzem, hogy a világon a legértékesebb lelki, testvéremet ajándékozta nekem az édes Jézus. Igyekeztem is minden erőmmel megköszönni az Úr Jézusnak és a Szűz Anyának, hogy nekem, a méltatlan porszemnek ezt a nagy kincset ajándékozta, nemcsak nekem, hanem férjemnek és gyermekeimnek is.”
Részlet Sípos (S) Gyula: A stigmatizált Galgóczy Erzsébet élete és misztikája című könyvéből. Megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Ára 1100 Ft)
