Kortársi tanúságtétel a stigmatizált Galgóczy Erzsébetről szóló könyvhöz
Nagy örömmel adjuk közre Dr. Marinovich Endréné, Koháry Sarolta visszaemlékezését Galgóczy Erzsébetről. Ez a visszaemlékezés több levéllel együtt Dr. Marinovich Endréné hagyatékából került elő, a saját kézírásával. Ebben ír megismerkedésükről, kapcsolatukról, Galgóczy Erzsébet életének körülményeiről, haláláról... Most minden külön elemzés nélkül tesszük ezt közzé, bár több olyan figyelemre méltó részlet is van az írásban, amire a készülő könyvben bővebben is kitérünk.
Megismerkedésem és kapcsolatom Galgóczy Erzsébettel
(Dr. Marinovich Endréné, Koháry Sarolta visszaemlékezése)
"Férjem tűzoltóezredes volt, s amikor eltávolították, autóbuszsofőr lett, ahonnan Sztalin halálakor eltűnt. A kalauznőjétől tudtam meg, aki az Erzsébet-téren, egy padon adott nekem találkahelyet s ott mondta meg: elvitték az ávósok, de megtiltották, hogy ezt a családnak megmondják.
Sokáig kerestem börtönöknél tisztasági csomaggal, de amikor megnézték a névsort, ő nem volt köztük. Majd fél év után kaptam hírt tőle, hogy öt és fél év börtönre ítélték.
Akkor angol tanárom Nádas Zoltán pap (akit beszédei miatt a templomi misézéstől eltiltottak), beszélt nekem Galgóczy Erzsébetről, és megmutatott egy az ő látomásakor illatossá vált rózsafüzért. Javasolta és elhatároztuk, hogy megkeressük őt Kisújszálláson.
1953/54 telén utaztunk vonaton Kisújszállásra.
A stigmatizált Erzsébet akkor már több mint harminc éve állandóan ágyban fekvő beteg volt, akit Doroszlai Kálmán atya fogadott be.
Én egy kis fehér jácint csokrot vittem neki, amit egy ágyánál függő szívalakú vázába tett. Mikor később odaléphettem hozzá azt mondtam: - Milyen kitűnő illata van. – Erzsébet megkérdezte: - Te azt hiszed, hogy ez a jácint illata?
Elmondtam neki férjem helyzetét, s akkor elnémult. Megkérdezte máriácskát, ahogy ő a Szűzanyát nevezte!
Egy idő után megszólalt: - Máriácska azt mondta, hogy nem fogja azt az időt letölteni. Hamarosan hazajön.
A férjemmel perújrafelvételt csináltatunk, s akkor kb. annyi időre ítélték amennyit letöltött és valóban nemsokára hazajöhetett.
Erzsébet akkor még egy mondatot mondott, amit máig nem értek: - Máriácska annyira szeret téged, hogy ha nem te volnál, féltékeny lennék rád.
Ezután baráti viszonyban voltam Erzsébettel, aki nehéz helyzetbe került, mert az egri érsek döntése szerint lelkiatyjának őt el kellett volna távolítani a papi lakásból. Doroszlai atya Erzsébet megtartását választotta, s akkor fellángolt ellenük a közhangulat. Nyugdíjazásakor ott voltak állás és lakás nélkül.
Egy pap ismerősöm, Lénárt Ödön (aki később a legtöbb időt, 19 évet ült a kommunisták börtönében), el tudta intézni, hogy Doroszlai Kálmán a veresegyházi plébánián lakásért, de fizetés nélkül állást kapjon.
Erzsébet elmesélte nekem azt is, hogy az elutazásuk hogyan történt. Az a teherautó, amit Kisújszállásra rendeltem, vasárnap éppen a tízórai nagymise elkezdése után érkezett oda, és felpakolva velük visszaindult még a mise befejezése előtt. Vagyis ők az őket ellenzők elől eltűntek.
Veresegyházán többször meglátogattam Erzsébetet. Egyszer nagycsütörtökön. Ő éppen dolgozott, előtte az ágyon a tálca, és az oldalt odatolt petroforon ebédet főzött.
-Holnapra készítem az ebédjüket, mert akkor nem leszek képes rá – mondta.
Egyébként a pénteki stigmás szenvedéseiről egymással sohasem beszéltünk.
Kézfején és tenyere közepén állandóan láttam az a kb másfél centis világosabb és kicsit mélyebb, volt sebhely-szerű vonalat, ami ilyenkor megnyílt és vérzett.
Doroszlai atya egyszer megmutatta nekem azt az üvegtartályt is, amiben az ilyenkor elfolyt vércseppeket tartotta. Évek óta gyűjtötte azokat a kis, megbarnult, gyöngyszerűen guruló gömböket, amiket halála után Erzsébet boldoggá avatási ügyének irataihoz mellékelve Rómába vittek.
Ehhez tőlem is kértek egy írást. Én abban leírtam ahogy Máriácska déli jelenését láttam.
Ez már Máriaremetén volt. Azt tudtam, hogy a déli harangszókor a Szűzanya mindig megjelenik neki. 11 óra felé érkeztem hozzá és elbeszélgettünk, de 12 előtt elkérte és markába szorította a rózsafüzéremet, s elnémult. Mintha megmerevedett volna.
Előre, nem messze nézett és beszélt, ajka mozgott, de hangja nem volt. Közben olykor elhallgatott, figyelt és bólintott. Az egész talán tíz percig tarthatott.
Utána hirtelen megmozdult és a szokott, természetes mozdulataival először kinyitotta a tenyerét. Ahogy szétnyíltak ujjai már közülük áradt az illat. A rózsafüzérem ezután ezt az illatot sokáig őrizte.
Nem beszéltünk, Erzsébet felvette az ágya mellett lévő botot és az ablaktáblákat megnyitotta vele, hogy a macska kimehessen a szobából.
Erzsébetről még sokat tudnék mondani. Például, hogy volt amikor egy nap többször is kaptak Jézuskát, vagyis Szentostyát, ami hirtelen jelent meg nekik. Ezeket aztán megosztották Doroszlai atyával. A Szentostyát és a rajta évő képeket, ha ott voltak, mások is láthatták. De erről már írtak és könyvben is megjelent.
Erzsébet halálakor felhívtak és nála voltam, míg a halottszállítók elvitték. Úgy halt meg, hogy az atya várta a feléledését egy stigmás szenvedéssorozat után, mert máskor is halálszerűen végezte.
De ekkor nem éledt fel. Arcán egy kb 5 centis, piros szív jelent meg."
A szervezők adományokat gyűjtenek a könyv megjelentetéséhez. Az Alapítványunkon keresztül is lehet támogatást küldeni, ez esetben kérjük, hogy a megjegyzés rovatba írjátok bele, hogy "Galgóczy Erzsébet". (Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005)
Áldott nyarat kívánva mindenkinek, imával és szeretettel: Sipos Gyula
