A stigmatizált Galgóczy Erzsébet élete 5. rész - Betlehem
"Karácsony előtt felszólított Máriácska, ha jó leszek, elvisz Betlehembe. Szeretné nekem megmutatni a Kis Jézust. Szerezzek sok örömet" gyakoroljam az erényeket, főleg az alázatosságot és az engedelmességet. Ez időben mindig arra tanított, hogy legyek alázatos és engedelmes. Sokszor adódott alkalom az alázatosságra, Ezeket nyilván az Úr Jézus küldte.
Ebben az időben lett a húgom menyasszony. Dobozszámra kapott zserbó cukorkát, de féltette. Ha elment, mi Édesanyámmal egy-két szemet elvettünk. Mikor meggyóntam, Lelkiatyám azt mondta, addig nem oldoz fel, amíg meg nem mondom húgomnak. Zokon esett Lelkiatyám részéről, hogy ilyenért nem oldoz fel. Nagyon megalázottnak éreztem magam. Nehezemre esett húgomnak is megmondani. Mikor eljött Máriácska, elpanaszoltam neki Lelkiatyám szigorúságát. De még Máriácska is szigorú volt hozzám. "Ezen nem segíthet", - mondotta, tegyem csak azt, amit a Lelkiatya parancsol vagy kíván. Így meg kellett mondani a húgomnak mindent s bizony nem fogadta vallomásomat nagy megértéssel. Olyan kicsi és gyarló voltam még akkor, hogy az ilyen semmiségek is nehezemre estek.
Egész lelkemmel készültem a karácsonyra. Szerettem volna sok örömet vinni a Jézuskának, hiszen augusztus 15-e óta, - mikor először láttam, - szívem, lelkem sóvárgott utána. Vágytam Neki megmondani, hogy szívesen leszek eszköze. Karácsony éjszakáján eljött értem Máriácska. Egy pár szó után eltűnt előlem a környezetem, a betlehemi barlangot láttam a Szűzanyával, a kicsi Jézussal és Szent Józseffel. A jászol az istálló falába volt beépítve s ebben feküdt a kicsi Jézus, takarók között. A barlangistállóban ragyogó fényesség, mintha minden halvány rózsaszín volna. Angyalokat most láttam először a jászol körül. A Kis Jézus nyugtalan volt, mintha kis kezecskéjével a Szűzanya felé kapkodott volna. Egyszer csak keserves sírásban tört ki. Olyan hatással volt rám a sírása, hogy majd megszakadt a szívem a részvéttől és fájdalomtól. A Szűzanya dédelgetve simogatta és mégis a sírása nem szűnt, hanem erősödött. Fájdalmas arcocskáján könnyek gördültek le. Kértem Máriácskát, segítsen. De ekkor az Ő arcán is fájdalmat láttam. Kérdeztem: Miért sír a Jézuska? - Hát nem látod? - válaszolt a Szűzanya. Figyelmesebben nézem, s látom, hogy kicsi homloka körül töviskorona. De olyan szorosan, hogy helyenként a vér is kicsordul a tövis nyomán. Nagyon megrázott ez a látvány, hogy már a jászolban is ott a töviskorona. Esengve kérem Máriácskát, hogy vegye le. De Máriácska szomorúan nézett rám s ezt mondta:
- Én nem tudok segíteni. Ha én elvehetném, nem engedném szenvedni Őt.
- De miért nem veheted le? - kérdeztem Máriácskát.
- Azért, mert fájdalma csak akkor szűnik, ha valaki magára vállalja. Megrettenve néztem Máriácskára és úgy éreztem, nekem kellene vállalni, (Hogy milyen gyönge voltam az erényben, mutatja a gondolatom: Ha az én fejemen lesz a töviskorona, nem tudok feküdni, nagyon szúrna a tövis. Mérlegeltem a helyzetet. Bizony, akkor még nagyon féltem a szenvedéstől.) De a kis Jézus sírt, peregtek a könnyei és mindig több vére csordult. Egyszer csak rám néz azzal a könnytől-ázott ragyogó szemével és kicsi, kezecskéit vágyódva tárta felém, mintha csak részvétet és segítséget kért volna. Ennek a lelkemig ható tekintetnek nem tudtam tovább ellenállni, odaadással és készséggel mondtam Máriácskának, hogy én elvállalom, csak Ő ne szenvedjen, csak Neki ne fájjon semmi. Máriácska szeretettel szólt:
- Igazán elvállalod?
Azonnal levette a kis Jézus homlokáról a töviskoronát és a fejemre tette. Mikor a fejemre helyezte, olyan nagy fájdalmat éreztem, hogy majdnem elaléltam. Olyan érzésem volt, mintha az agyamig hatolt volna a szúró fájdalom. Mivel a Jézuska feje sokkal kisebb volt, nekem nem ért körül a töviskorona. Azt gondoltam, akármilyen fájdalmas is, de tudok feküdni. Mikor Máriácska levette a kicsi Jézus fejéről. a töviskoronát, azonnal megszűnt a sírása, helyette ragyogó mosoly ült az arcán. Már ezért a mosolyért is érdemes lett volna elvállalni mindent. Mikor Máriácska fejemre övezte a töviskoronát, ezt mondta még:
- Ez legyen a ragyogó, mennyei koronád is egykor. Úgy viseld, hogy a Jézuskának mindig annyi könnyebbséget és örömet szerezz, mint most.
Kimondhatatlan boldog voltam, hogy a Jézuska már nem sír. Nem tudom, meddig maradtam itt a drága szent helyen, mikor a szobámban szétnéztem, hajnal felé volt. Ahogy' eszmélni kezdtem, fájdalom térített magamhoz. Alig bírtam megmozdítani a fejem a fájdalomtól, és azt láttam, hogy a párnám csupa vér. A nagy fájdalmat a fejemben éreztem, de nem bírtam el még az érintést sem, mert a legkisebb kísérletre is úgy éreztem, hogy szöget szúrtak a homlokomba. Ha próbáltam érinteni a homlokomat, az ujjam hegye is véres lett. Imádkozva vártam a reggelt.
Mikor Édesanyám belépett a szobámba, majdnem e1ájult, ahogy rám nézett. Zokogva kérdezte: Mi lett velem? Még misézése előtt áthívatta Lelkiatyámat. Az belépve, nagy meglepődéssel állt az ajtóban, mielőtt ágyamhoz jött volna. Nagyon megindultnak láttam. El kellett mondanom mindent, hogy hol jártam éjszaka Máriácskával és mi történt?
Beszámolóm után intésére imádkoztunk: Köszöntöttük a kis Jézust és a Szűzanyát. Majd előkészített arra, hogy készüljek még nagyobb szenvedésekre. Úgy látszik, az Úr Jézus tőlem többet vár, mint másoktól.
Komolyan intett, hogy legyek nagyon alázatos, hűséges az Ú r Jézushoz még akkor is, ha nem értenének meg vagy félreismernének. Kérjem Máriácskát, hogy tanítson meg mindenre. Mielőtt hazament misézni, bekötötte a homlokomat és imára buzdított a szentáldozásig. Lelkiatyám távozása után Édesanyám nagyon sírt: Mi lesz velem? Bírom-e majd a szenvedéseket? Mivel ismerte titkomat, így nekem könnyebb volt.
Míg a szentáldozásra vártam, Máriácska is meglátogatott. Meghatódottságát és jóságát észleltem. Mondtam Máriácskának: már nem félek a szenvedéstől, vállalom is szívesen, amit az Úr Jézus küld, de ezek miatt a külső jelek miatt szomorú vagyok. Félek, hogy egyszer csak megtudja valaki és annak nem örülnék. De Máriácska azt mondta: Éppen ez az Úr Jézus akarata. És az előbb ígértem, hogy vállalom. Ő segítségemre lesz, ne nyugtalankodjam. Tőlem azt kívánja az Úr Jézus, hogy szeressem. engeszteljek és szenvedjek. "
(Részlet KISS MÁRIA HORTENSIA: ÚJ IDŐK APOSTOLA – A STIGMATIZÁLT GALGÓCZY ERZSÉBET című könyvéből)
