Átvilágítottak minket
Tudjuk, hogy az Isten-ismeretben való előrehaladáshoz elengedhetetlen az önismeretben való előrehaladás. Igaz ez a személyes, de a közösségi életünkben is. Ezért egyházközségünk már tíz évvel ezelőtt is egyházközségi zsinatot tartott (hét munkacsoportban készültünk rá egy éven keresztül), majd értékeltük a változásokat egy, öt és tíz év múlva. Most pedig az NCD végzett egy felmérést a közösségeink jelenlegi állapotáról. Nagyon tanulságos!
Internetes kérdőíves felmérést végeztek, amire százan válaszoltak egyházközségünkben. A mintegy száz kérdéssel nyolc minőségi tényező szempontjából vizsgálták a hit, a kapcsolatok és a szolgálat állapotát. Az eredmények alapján felállítottak egy sorrendet, a közösségünk számára legtermészetesebb minőségi tényezőtől a legkevésbé természetes tényezőig. A nyolc közül kettő emelkedik ki az átlagból, mint a leginkább természetes és elfogadott tényező, öt nagyjából egy szinten van, egy viszont eléggé az átlag alatt. Ez e leggyengébb láncszem, a „minimum faktor”, vagy ahogy az NCD leírja, a dézsán a legalacsonyabb donga, ami fölött már elfolyik az (élő) víz.
Annyira jellemző ránk, katolikusokra, hogy melyik a legalacsonyabb minőségi tényező! A megerősítő vezetés. (Lenne egy fogadásom rá, hogy az még nagyon sok plébánián kijönne…) Mi ugyanis rendes katolikus keresztény nevelést kapunk, megtanuljuk azt, hogy a cselekedetek milyen fontosak. Rendszeresen gyónunk, hallgatjuk a prédikációkat és teljesen világos előttünk, hogy mennyi híja van még az életszentségünknek. Így aztán, ha ránk kérdeznek, szerényen, gátlásosan még azt se merjük felvállalni, amire büszkék lehetnénk. Megfáradt papjainknak szintén megerősítésre lenne szükségük, ők is teli vannak kudarc-érzéssel. (Nehéz annak buzdítani, aki maga is buzdításra szorul.) Mi magyarok, amúgy is búsuló nemzet vagyunk, szinte nem is illik jól éreznünk magunk! Gyanús a siker, gyanús és illetlen a túlságos boldogság, meg aztán a nagy optimizmus olyan amerikai! Meg olyan gyanúsan szektás!
Pedig milyen nagy szükségünk van rá, hogy kölcsönösen megerősítsük egymást! Hogy képesek legyünk átélni: Krisztus megváltott minket, Istenhez tartozunk, azaz mi ugyan bűnöket elkövető, de megváltott emberek vagyunk! Örökösök, minden reményre és örömre jogosultak!
A Szentlélek gyümölcseinek felsorolása így kezdődik a Bibliában: szeretet, öröm, békesség… ha a kötelességeink felsorolása helyett Isten szeretete felől közelítünk életünkhöz, ez olyan magától értetődőnek tűnik. Mégsem az. Ez látszik a mi egyházközségünkön, de látszik depressziós, lelki beteg országunkon is.
Akkor mi se siránkozzunk tovább, hanem dicsekedjünk, mégpedig azzal a két minőségi szemponttal, ami átlag fölötti, eléggé kiugró eredményt produkált: ez a holisztikus kiscsoportok és a szükségletorientált evangelizáció. (A többi öt, nagyjából egyforma értéket mutató minőségi tényező: szenvedélyes lelkiség, inspiráló istentisztelet, hatékony struktúrák, szeretetteljes kapcsolatok és ajándék- vagy adományalapú szolgálat.)
A legnagyobb értéket a holisztikus kiscsoportok minőségi tényezője jelenti. (Itt a holisztikus szó nem valami new age-s kategória, hanem az jelenti, hogy átfogó jellegű.) Nem véletlen ez, hiszen plébánosunk már kispapként a Bokor bázisközösségekben „nevelkedett” és a közösségi élet létrehozása és támogatása kiemelt érték szolgálatában. Így aztán sokféle lelkiség, kiscsoport és szolgálat található nálunk – igen, erre büszkék vagyunk! Vannak itt hittancsoportok minden korosztálynak, családos közösségek, karizmatikus és máriás-lelkületű csoportok, munkacsoportok, szolgálatok… Ez a sokféleség hozza azt a rugalmasságot is, amit az egyházközség kérdőívet kitöltő tagjai úgy értékeltek, hogy magas a szükségletorientált evangelizáció értéke közösségünkben. Ennek a kifejezésnek pedig mindkét szava fontos! Szükségletorientált, azaz képesek vagyunk – ha nem is teljes mértékben -, úgy és ott megszólítani az embereket, ahol és ahogy nekik erre szükségük van. És evangelizáció – azaz nem pusztán szociális munka, hittan, közösségszervezés, amit végzünk, hanem – ezzel együtt -, az Örömhír meghirdetése is!
Legyünk a végére megint szerény katolikusok: van hová előre fejlődnünk. Most egy újabb egyéves tanulási folyamat kezdődik, hogy jobban megértsük az NCD segítségével, hogyan léphetünk előre. Nincs kétségem afelől, hogy ez hasznunkra válik, és abban sem, hogy fejlődni fogunk közösségi életünkben, valamint a városunkban, egyházunkban és hazánkban élő emberek szolgálatában is. Szeretetben, örömben, békében.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
