Nyitott kapu és a megpróbáltatás órája
A Jelenések könyve második és harmadik fejezete a hét egyháznak írt leveleket tartalmazza – ez megfelel az egyház hét állapotának is. Ebből a számunkra a legkedvesebb, a filadelfiai egyháznak (a testvéri szeretet egyházának) írt levél, az egyetlen, amelyikben az Úrnak nincs panasza a testvérekre, ellenben több ígéretet is ad. Ezek az ígéretek pedig nekünk szólnak.
„A filadelfiai egyház angyalának írd meg: Így szól a Szent, az Igaz, akié Dávid kulcsa; aki ha valamit megnyit, azt senki sem zárja be; ha valamit bezár, azt senki sem nyitja ki: Ismerem cselekedeteidet. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, melyet senki sem zárhat be. Bár kevés az erőd, mégis megtartottad igémet, és nem tagadtad meg nevemet. Íme, odaadok egyeseket a sátán zsinagógájából, akik zsidóknak mondják magukat, holott nem azok, hanem hazudnak; íme, megteszem, hogy eljöjjenek és lábadhoz boruljanak, és megtudják, hogy szeretlek téged. Mivel megőrizted béketűrésem igéjét, én is megőrizlek téged a megpróbáltatás órájától, amely eljön az egész földkerekségre, hogy próbára tegye a föld lakóit. Íme, csakhamar eljövök! Tartsd meg, amid van, hogy senki se vegye el koronádat! Aki győz, azt oszloppá teszem Istenem templomában, és nem megy ki többé, és ráírom Istenem nevét és Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely leszáll az égből Istenemtől, és saját, új nevemet. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!” (Jel 3, 7-13)
Nem fogjuk most végig elemezni a szöveget, de néhány fontos részre szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik a nyitott ajtó szimbóluma, amit a mi erőtlenségünk ellenére sem tud senki bezárni. Merthogy erőtlenek vagyunk, az nem kétséges. Nem csak mi és a kis közösségeink, de erőtlen most az egész egyházunk, legalábbis Isten erejének mértéke szerint. (Azaz nem a világi hatalom mértéke szerint.) Nem mondhatjuk, hogy a világ már megrendült Isten szeretetének nyilvánvaló jeleitől: sem Krisztus keresztjétől, sem a gyógyulásoktól és szabadulásoktól, sem a csodáktól, sem a vérző szobroktól, sem az irgalmasság nagy tetteitől. Nem mondhatjuk, hiszen az Egyházban sem mindennaposak ezek, inkább gyanús kivételeknek, szektás elhajlásoknak, nyugtalanító különcségeknek számítanak. És mégis, nem szabad elfelejtenünk, hogy most nyitott ajtó áll előttünk, amit senki be nem zárhat és csak rajtunk áll, hogy bemegyünk-e ezen! Ez a nyitott ajtó pedig az emberek felé nyit, hogy bemenjünk rajta az Evangélium örömhírével. Most van itt a lehetőség, hogy mindenkinek elmondhassuk, Isten él és szeret téged…
Mindezt nem erőszakkal, nem világi hatalommal, hanem Isten kegyelmével és béketűrésével. (Van-e béketűrőbb Istennél, aki még mindig fenntartja világunkat, minden gonoszságával együtt, türelmesen várva, hogy megismerjük és megszeressük Őt és így megmenthessen minket…) Nekünk is béketűrőknek kell tehát lennünk, különösen most, amikor a viszály, harag, gyűlölet ennyire átjárja a népeket, s benne hazánkat is, és a politika eszköztárában rangos helyet foglal el a vádolás, rágalmazás és ellehetetlenítés. Ez a béketűrés azonban nem jelent passzivitást! Nem jelenti azt, hogy „én kimaradok ebből”, csak „engem hagyjanak békén”. (Dante Isteni Színjátékában a pokol bejáratához helyezi azokat, akik egész életükben csak megúszni akarták a dolgokat, akik mindig fehér zászlót lengettek mindkét félnek és a fekete és fehér közötti szürke zónában akartak evickélni.) Ez a béketűrés azt jelenti, hogy mindet kész vagyok elviselni Krisztusért, Megváltómért, aki által örök életre jutottam a mennyben. („Mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr” – olvassuk a Szeretethimnuszban, 1Kor 13, 17) Ez nem egy elmaszatolt élet, hanem nagyon is kontúros, a Szentlélek által körülrajzolt, örömökkel és bánatokkal, sikerekkel és nehézségekkel teli élet.
Ez a mi személyes megpróbáltatásunk ideje. De ha ebben a személyes megpróbáltatásban megőrizzük Isten békéjét és ezt adjuk a világnak, akkor amikor eljön a világra a megpróbáltatás ideje, Isten – ígérete szerint -, megvéd minket attól. Egyrészt úgy, hogy minket már eltölt Jézus Krisztus békéje, az a béke, amit a világ sem adni, sem elvenni nem tud. Másrészt – ahogy a nagy Ítélet leírásánál olvassuk -, „azután mi, az élők, a megmaradtak, velük együtt elragadtatunk a felhőkön az égbe az Úr elé, s így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.” (1Tessz 4, 17-18)
Halljuk meg, mit mond a Lélek az egyháznak! Azt mondja: irgalmasság, szeretet, béke, kiengesztelődés. Isten neve, ami ha ránk van írva, oszlopokká leszünk és megmenekülünk, mindörökre.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
