Öröm, káröröm, aggódás és remény
Négy év múlva, 2020-ban hazánkban rendezik a Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszust. Ez a katolikus keresztény világ egyik legnagyobb eseménye! Négyévente kerül megrendezésére mint az Olimpia, csak épp sokkal kevesebb pénzbe kerül és sokkal, de sokkal több áldás származik belőle ránk, mint a másikból.
Nagy örömmel olvastam a hírt és hálát adtam Istennek ezért a nagy kegyelemért. A rossz természetem miatt megszólalt bennem a kisördög is: azok a drága magyar testvérek, akik eddig minden rosszat elmondtak Ferenc pápáról - már a nevét se hajlandók így írni, csak Bergogliozzák -, erre vajon mit mondanak? De persze nem kell aggódnom, ezt is kimagyarázzák…
Számomra az is valószínűnek tűnik, hogy abban, hogy a rendezés jogát megkapta hazánk és a magyar egyház, komoly része van Erdő Péter bíboros úrnak is. (De ezt csak feltételezem, mivel semmilyen kapcsolatom nincs a hierarchia felső szintjeivel, és titkos információk birtokában sem vagyok, így a következő okfejtés merőben az én spekulációm.) Legyünk ezért nagyon hálásak neki és a magyar egyházi diplomáciának! Ugyanakkor felrémlik bennem a történelmi múltból Bakócz Tamás bíboros esete, akit annak idején (szintén) pápaesélyesnek tartottak, s amikor mégsem választották meg, „vigaszdíjként” megkapta egy keresztes háború szervezésének lehetőségét. Hozzá is fogott, aztán a jó magyar urak és a hazai nyomorúságos körülmények ezt az ügyet félrevitték és tönkretették, az összegyűlt hadak pedig Székely Dózsa György vezetésével fellázadtak – ez volt az 1514-es Dózsa-féle parasztháború, tragikus véggel, majd a török 1526-os győzelmével Mohácsnál.
Nem gondolom, hogy most „parasztháború” előtt állnánk, de azt igen, hogy egyházunk és hazánk ma sem konfliktusok nélküli szent tér, ahol egy ilyen nagy esemény minden zökkenő nélkül megvalósulhat. De miért is ne valósulhatna meg? Miért is ne érthetné meg az ország, hogy ez egy egyedülálló kegyelem, áldás, ami óriási távlatokat nyithat meg előttünk?! (S hogy megint „hazabeszéljek”: mi hisszük, hogy a Kárpát-medence, és benne hazánk olyan mint egy nagy kegyelmi kehely – a Szeretet földje -, amit Isten meg tud tölteni minden áldásával, hogy az innen túlcsordulva segítse a keresztény megújulásban egész Európát és a világot. Nem mai gondolatunk ez, már húsz éve is leírtam…)
Hadd dicsekedjek Isten kegyelmével! Nálunk (Törökbálinton) az eucharisztikus élet, szentmise és szentségimádás napi életünk része. Minden nap van szentmise, ami önmagában is hatalmas kegyelem! Aztán kedden és csütörtökön szentségimádás a Szeretetláng kápolnában, szerdán pedig a Mária segíts kápolnában. Az Isteni Szeretet közösség házának Mária-kápolnájában pedig minden nap van szentségimádás a közösségben, és szerdán és szombaton a nyitott alkalmakon. Missziós munkánk során is szeretjük a szentségimádást és a szentmisét – gyógyító misét! - a középpontba állítani.
Nem egyik pillanatról a másikra lett ez így, és nem is ez az utunk vége. Hisszük, hogy Jézus Krisztus valóságosan jele van az Oltáriszentségben, jelen van életünkben és jelen akar lenni hazánk és egyházunk életében is, annak minden területén! Szeretnénk is megtenni mindent azért, hogy ez így legyen és tökéletesen megvalósulhasson!
Nagy kegyelem és nagy lehetőség az Eucharisztikus Világkongresszus. Még négy év van a megvalósulásig, négyszer 365 nap az előrelépésre, az imára és a szeretetből fakadó cselekedetekre!
Mert ez nem csak lehetőség és kegyelem, hanem feladat is. Feladat a fő szervezőknek – ezek nyilván nem mi leszünk -, de feladat nekünk is, nemecsekeknek is. Jut is, marad is, mindenkinek… kalandra fel!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
