Reményt keltő jelek és problémák
Ha képszerűen szeretnénk bemutatni hazánk helyzetét, könnyen felállíthatunk olyan ellentétpárokat, amelyek azt mutatják, hogy valami jó elindult, ugyanakkor azt is, milyen hatalmas akadályok állnak a megújulás útjában.
Tudjuk, hogy egész Európa és a kereszténység utáni világ hatalmas erővel tér vissza a pogány szemléletmódhoz. „Jogvédőik” – beszéljünk nyíltan: a megrontó szellemi hatalmak prófétái és apostolai - mára elérték, hogy a keresztény etika tűnjön bűnösnek és kirekesztőnek, a mindent megengedő züllés pedig jónak és követendőnek. Ezért örülhetünk, hogy hazánk Alaptörvényébe van foglalva, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a homoszexuális párok hazánkban is jogilag elismert élettársi kapcsolatban élhetnek és gyereket nevelhetnek. Hiába az Alaptörvénybe fektetett igazság, ha az egy kis szómágiával kijátszható, s nincs erő az ellenállásra.
Örülhetünk, hogy hazánkban az abortusz elvégzését némileg megnehezítették és a magzatgyilkosságot kívánónak előtte tanácsadásra kell menni, ahol elvileg mindent felajánlanak a magzat megmaradása érdekében. Ugyanakkor tudjuk, hogy a gyakorlat sokszor nem követi a jogszabályokkal kitűzött célt! A nőgyógyászati rendelőkben olykor a kismamákat betegségekkel ijesztgetve egye-nesen tanácsolják nekik az abortuszt!
Örülhetünk, hogy a kormány és az állam a legkülönbözőbb családbarát intézkedéseket hozza, a nagycsaládosok adókedvezményétől az ingyenes tankönyvig. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy ezeknek a kedvezményeknek egy része pont azokhoz a szegény rétegekhez nem ér el, akik a legtöbb gyermeket vállalják. Mintha a kormány célja az lenne, hogy csak „megfelelő” anyagi és szociális háttérrel rendelkezők vállaljanak gyereket – és sajnos azt is tudjuk, hogy pont ők nem akarnak és az adókedvezmény se hatja meg őket…
Örülünk, hogy a keresztény egyházak intézményi hálózata egyre gyarapodik és annak is, hogy kötelező lett az általános iskolákban a hittan vagy választható módon az erkölcstan tanulása. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az intézményi háttér nem elég, ha nincsenek hozzá elkötelezett keresztény pedagógusok. (Csak egy példa: egy keresztény szakiskolában tartottam előadást a drogok és függőségek témakörében. Utána az iskola „ifjúsági munkásával” utaztam vissza, aki a buszon arról győzködött, hogy a marihuánával és általában a „gyenge drogokkal” nincs semmi baj…)
Örülhetünk, ha azt mondják, hogy ki akarják fehéríteni a gazdaságot, hiszen tudjuk, hogy a lakosság kisebbik, adóit kényszerűen, kötelezően befizető része tartja el a nagyobbat. Nem könnyű a kifehérítés, hiszen nekünk a szürke zóna és a fekete gazdaság természetes elemünk. Évszázados praxisunk van az összekacsintásban, a jobbágyterhek előli menekülés, a földesúr, a török, német, orosz urak kijátszása sohase számított előttünk bűnnek. A kádári „legvidámabb barakk” idején pedig szinte második természetünkké vált az ügyeskedés. De mennyivel könnyebb lenne „kifehéredni”, ha nem látnánk, hogy vezetőink országos méretekben titkolják el vagyonukat, bújnak ki az adófizetés alól és hozzák úgy a törvényeket, hogy az őket mentesítse a terhek alól! Ha pedig az ország politikai, gazdasági vezetői magánvagyonukként kezelik az ország pénzét – ráadásul teljesen nyíltan és „törvényesen” – akkor vajon milyen eredményre lehet számítani az egyszerű állampolgárok részéről?
Hasonlóképp örülhetnénk a korrupció elleni küzdelem meghirdetésének, ha nem tapasztalnánk a saját bőrünkön, hogy a valóság szembe megy a szép tervekkel. A kádári hiánygazdálkodás idején az anyagbeszerző volt az úr, az orvosnál is segítette a beutalót a kenőpénz (és/vagy hálapénz) – és ha azt hittük, hogy a rendszerváltás során ez változni fog, hát csalódnunk kellett. Ma a helyzet rosszabb és nyíltabb, s talán sokkal rombolóbb hatású is, mint valaha. Csak most már „kapcsolati tőkének” hívják a befolyással üzérkedést, lobbi-tevékenységnek a lefizetést, meggyőzésnek a fenyegetést és zsarolást.
Örülhetünk, ha azt látjuk, hogy felcsillan a szándék kormányzati körökben a gazdasági élet fejlesztésére, a birtokviszonyok rendezésére, az újabb nemzedékek lehetőséghez juttatására. Ugyanakkor azt is látjuk, hogyan torzulnak el ezek a szándékok. Amikor a „kaparj kurta, neked is jut!”, az évszázadok óta hazánkat terhelő, régről jól ismert „kéz kezet mos” és „uram-bátyám” mentalitás elural egy területet, az megfosztja a többséget azoktól a lehetőségektől, amiket az eredeti cél szerint meg kellett volna kapniuk.
Örülhetünk, hogy a politikai szabadság-jogokat nem csak egyénileg, de közösségileg is lehet gyakorolni hazánkban és kiépült ennek segítségére egy intézményrendszer is. A nemzetiségi kisebbségek, a civil mozgalmak szabadon tevékenykedhetnek és törvényi védelmet élveznek, még ha a mindenkori hatalom igyekszik is ezt a saját szája íze szerint értelmezni és tevékenységüket be-folyásolni, esetleg szűkíteni. Ugyanakkor látjuk azt is, hogy a beindult etno-biznisz és a pályázati csalafintaságok a legrosszabb irányba csábítják a kisebbségek és a civil élet szereplői egy részét. Hiába a jogok, hiába a forint-milliárdok, ha a kisebbségi önkor-mányzatok megtelnek tehetségtelen embe-rekkel, politikai ejtőernyősökkel, gazdasági csalókkal és bűnözőkkel. A közösségek érdekképviselete helyett eseti kijárások, látszat-tevékenységek és cinkosan összekacsintó lopkovic lesz a norma…
Hosszan lehetne még sorolni ezeket az ellentétpárokat, de nem folytatjuk. inkább tegyük fel a kérdést: miért alakul ez így újra és újra? Milyen mélystruktúrák húzódnak a mélyben, amelyek segítik, vagy épp gátolják az életrendezést és megújulást? A teljesség igénye nélkül szeretnék bemutatni néhányat és azt, hogyan hathatnak ránk. Elöljáróban hozzá tenném, hogy ezek a mélystruktúrák olykor egymásnak is ellent mondanak, szemben állnak egymással – nem olyan különös dolog ez, minket is sokféle vágy és érzés mozgat, olykor gyökeresen ellenkező irányokba. Ezek a mélystruktúrák részben erősen bennünk élő hagyományok, erős kulturális és társadalmi meghatározottságok, ugyanakkor lelki-szellemi erők is, amelyek erőteljesen hatnak egész belső világunkra és kapcsolatainkra.
Részlet a 21. század - Isten évszázada - Magyarország átvilágítása című könyvből. (Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/7683-21-szazad-isten-evszazada-magyarorszag-atvilagitasa )
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
