Gyökerében orvosolni a bajt
Ha csak tüneti kezelést folytatunk, a betegség, a bűn, a baj újra felüti a fejét. Igaz ez az egyének esetében, a családi problémáknál és közösségi bajoknál, de igaz társadalmi szinten is. Mert megtörténik, hogy felismerjük a tüneteket, felállítjuk a diagnózist, receptet írunk – és nem gyógyul a beteg. Vagy gyógyul, de visszaesik. Esetleg csak még jobban elhatalmasodik a baj. Az orvos gyanakodni kezd, hogy a mélyben valami komolyabb probléma húzódik meg. De mi van, ha egy egész kultúra, egy egész társadalom beteg és haldoklik?
Valaki náthás tünetekkel elmegy a körzeti orvosához, majd lelkiismeretesen beszedi a gyógyszert – és nincs javulás. A tüneti kezelés nem elég, komolyabb vizsgálat szükséges, valami van a háttérben. Tüdőgyulladás? Rákos daganat? Esetleg munkahelyi stressz következtében legyöngült szervezet?
Egy család napjai állandó veszekedésben telnek. Kibékülnek, de újra összevesznek. Szeretik egymást, nem akarnak válni, de nem tudnak úrrá lenni a dolgon. Elmennek házassági tanácsadásra, ami ideig-óráig segít, de aztán újra kezdődik minden. Mi van emögött? Személyiségi problémák? Rossz család-minták? Az együttélés formáinak el nem sajátítása? Pszichés problémák? Esetleg a viszály szelleme, amely valahogy leuralta a családot?
Kiürül az ország. Nem születtek meg a gyerekek, akik megszülettek, azok egy része is elmegy. Csak a megélhetési problémák miatt? Kalandvágy? A hazaszeretet hiánya? Esetleg ez egy elkényeztetett nemzedék, amelyik nem tanulta meg az élet terheit elhordozni? Vagy esetleg még ezek mögött is van valami?
Igen, életünk mélyén olyan „mélystruktúrák” húzódnak meg, amelyek alapjaiban meghatározzák gondolkodásmódunkat, életvitelünket, anélkül, hogy tudnánk róluk. Alapos kutatással azonban ezek felfedhetők és orvosolhatók, habár olykor csak nehezen és nagy áldozatok árán.
A fenti példánál maradva: kiderülhet, hogy a náthás tünetek mögött egy legyöngült szervezet áll, amelyet daganatos betegség terhel. Műtik, gyógyítják, kemózzák, erősítik a szervezetét, a betegség mégis kiújul, mert a megbetegítő életkörülmények (hajlamosító tényezők) nem változnak. Esetleg befolyása alatt tartja az egész családot egy olyan leuraló szellem, gonosz lélek, ami gyógyszerek hatására nem távozik (miért is távozna?), tehát szabadító szolgálatra van szükség. A család esetleg sejt valamit, de rossz helyen keresi a megoldást, belebonyolódik okkult, ezoterikus rítusokba, praktikákba, ami csak még tovább rontja a helyzetet…
Az elmúlt években a missziós összejövetelek alatt szerzett tapasztalataink azt mutatják, hogy amíg nem hatolunk le a probléma gyökeréig, addig a gyógyulás, szabadulás, életrendezés ideiglenes marad és a segítséget kérő ember, család, közösség könnyen visszaesik a bajba. Ami pedig igaz az egyének és kisközösségek életében, még inkább igaz a társadalom életében! Ráadásul itt már az okok olyan bonyolult szövedékével találkozunk, hogy nem is remélhetünk könnyű megoldást – de ez nem jelenti azt, hogy nincs megoldás!
Példaként hadd hozzam ide a „kiürülő ország” tünetegyüttesét – ha szabad most így fogalmaznom. Ez hazánkat évszázadok óta sújtó betegség, így hát okai sem újkeletűek. A „kiürülő ország” egyik fő oka az abortusz, ami ma is társadalmilag elfogadott gyakorlat. Az volt a Kádár-korban is, de ha visszamegyünk az időben, akkor láthatjuk, hogy a két háború között is az volt, még ha a törvény hivatalosan tiltotta is. Az „egykézés” (csak egy gyermek vállalása) miatt kiürülő falvak sötét hátterében ott húzódnak a falu megbízható asszonyai által elhajtott, megölt magzatok. Még visszább nézve a népesedési adatokat, ugyanezt sejthetjük a korábbi századokban is. Az abortusz bűne mögött ott egy mélyen rejlő gonosz szellemi hatalom, struktúra, amely uralkodik rajtunk és ami nem törhető meg egykönnyen! Láthatjuk, hogy hiába szigorodtak valamit a törvények, az abortusz-gyár ma is zavartalanul működik a kórházak szülőszobáiban. Nem véletlen, hogy míg más országokban egyházi és világi vezetők tevékeny részvételével tízezres tüntetéseken tiltakoznak a halálgyár ellen, hazánkban ez még sohasem történt meg! (Kis civil szervezetek próbálkoznak és ha már százan összejönnek egy tiltakozó akcióra, akkor az nagy eredmény…)
Ugyanakkor az abortusz csak egyik oka a „kiürülő országnak”. A másik ok az elvándorlás, aminek szintén a szociális körülményeken, az életlehetőségek beszűkülésén túlmutató szellemi okai is vannak. Az elmúlt két évszázadban már a sokadik kivándorlási hullámot éljük meg, amelynek részben okai a háborúk, valamint a népirtás és kitelepítés borzalma is. Menekülés az oroszok elől, előtte a németek elől, előtte a törökök elől – és a saját vezetőink elől is…
A kivándorlás egyik oka volt a XX. század elején szegény paraszt és zsellér kilátástalan helyzete. „Földéhségükön” nem segített a Horthy-rendszerben a Nagyatádi-féle földreform által nagy kegyesen kiosztott egy-két hold gyenge minőségű föld vagy később a kommunisták által végrehajtott, majd visszarablott (állami gazdaságként vagy termelőszövetkezetként vissza-nagybirtokosított) földosztás sem. Nem vált be a rendszerváltás utáni privatizáció és a mai földhaszonbérleti rendszer is zajos a botrányoktól. Mintha mindig ugyanoda jutnánk vissza: egy deformált birtokrendszerhez, ahol kevesek kezén hatalmas földterület (és/vagy egyéb vagyon) halmozódik fel, alattuk van egy vékony középréteg, amelynek jó része az állam kenyerén él, legalul pedig egy masszív és a szegénységéből kitörni nem tudó tömeg. Ezt a mélystruktúrát még az ideológiailag leginkább motivált és majdnem korlátlan hatalmi eszközökkel rendelkező Kádár-rendszer sem tudta megtörni, mára pedig a társadalmi mobilitás újra lecsökkent és ez a struktúra újra helyreállni és megmerevedni látszik. De vajon miért? Azért, mert soha nem sikerült gyökerében orvosolni a bajt, azaz azt a szellemi hatalmat, mélystruktúrát lerombolni, amelyen ezek a hatalmi viszonyok mindig újra-generálódnak.
Az elvándorlást segíti és gyorsítja napjainkban a felnövekvő generációk életében az erkölcsi relativizmus és lelki erőtlenség. Olyan kultúrában élünk, olyan szellemi légkör vesz körbe minket, ami nem támogatja a felelősségvállalást, a felnőtté válást, a komoly döntések meghozatalát. Ezzel szemben támogatja azt, hogy a fiatal felnőttek benne ragadjanak egy elhúzódó álkamasz korban, infantilizálódjanak, ne merjenek dönteni, illetve ne vállalják a tetteikért a felelősséget. Ez a megrontó szellemi légkör pedig kifejezetten kedvez a menekülésnek. (Így aztán a frusztrált és helyüket nem találó huszonévesek elmennek, hogy máshol olyan munkát végezzenek, amihez itthon egy ujjal se nyúlnának és olyan körülmények között, amiért itthon már hangosan lázadnának. Közben esetleg végleg kiszakadnak a családjukból, hazájukból, kultúrájukból, mindabból, ami egyébként támogathatná őket…)
Láthatjuk tehát, hogy ha a „kiürülő ország betegségét” gyógyítani szeretnénk, akkor sokkal mélyebbre kell hatolnunk, mint gondolnánk. Összetett gyógyszerre van szükség, amely magában foglal politikai, gazdasági, szociális intézkedéseket – és ezek együtt is kevesek, ha mindezt nem támogatja meg Isten kegyelme és hatalma. Csak Ő képes az évszázadok óta velünk élő gonosz lelkek szellemi erősségeit lerombolni és teret adni a Szentlélek inspiráló, megújító kegyelmének! Azaz nem elég a jó politikai vezetés, nem elég a jó gazdasági szakember, az elkötelezett szociális munkás – minden törvényszerűen félrecsúszik, ha nincsenek keresztények, akik imádkoznak, akik hisznek és akik vállalják a szellemi küzdelmet hazájukért és nemzetükért. Nélkülünk nem megy!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
