Emeljétek fel a fejeteket!
Amikor Jézust megkérdezik a tanítványai, hogy mikor jön el végre az Ő királysága, akkor olyan válogatott szörnyűségeket mond jeleknek, amiktől bárki szíve összeszorulna: háborúk, földrengések, éhínség… Aztán mégis ezzel fejezi be: „amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.” (Lk 21, 28) Hogy is van ez? Most akkor féljünk vagy örüljünk? Vagy mindkettő? Esetleg egyik se? Két történelmi példa, nekünk:
Amikor Mózes kivezette a népét Egyiptomból, az sem volt könnyű időszak. Egyre súlyosbodó rabszolgaság, természeti csapások, üldözés – és amikor végül kiszabadultak, azt kellett tapasz-talniuk, hogy a várt Kánaán helyett a pusztaságba kerültek, ami még rosszabbnak tűnt előttük, mint a rabszolgaság. Nincs étel, nincs víz, nincs emberileg előrelátható biztonság. Hiába a felhő- és tűzoszlop, hiába a csodák, a manna, a nép csak lázadozik…
Amikor Közép- és Kelet-Európa népei kiszabadultak a szovjet elnyomás alól, a várt szabadság ugyanilyen hamar megkeseredett a szánkban. Megélhetési bizonytalanság, viszály, a bűnök áradata (honnan máshonnan, mint a szívünkből), stressz és félelem – jaj, de mennénk vissza a kádári húsosfazekak mellé! „Igaz, hogy ott nem voltunk szabadok, veszélyes volt a keresztény hit megvallása vagy a szabad vélemény-nyilvánítás, de legalább biztonságban voltunk!”
Sem a zsidó nép, sem mi nem akarjuk megérteni, hogy a szabadulás útja az rögös út, ahol szembe kell(ene) néznünk önmagunkkal, hibás döntéseinkkel, szétszórt életünkkel, bűnbánatot kellene tartanunk és elfogadni Isten vezetését, ami a valódi szabadságba vezet.
Az Egyiptomból kiszabadult választott nép belülről rab marad, ezért nem mehetett be az Ígéret földjére. Meg kellett várni, amíg felnő egy olyan nemzedék, amelyik már képes felelősséget vállalni tetteiért, helyesen tud élni a szabadságával és képes Isten tanácsai szerint élni. Vajon ez a sors vár ránk is?
Több, mint húsz éve kóválygunk a mi pusz-taságunkban. Már túl vagyunk a „hét bő esztendőn” és annak bőségét elpazaroltuk. Most itt vagyunk a „hét szűk esztendőben” és nem értjük miért és hogyan szakadt ránk a csapás. Mindenki más hibás, csak mi nem, akik eltékozoltuk Isten kegyelmeit…
Isten azonban nem változik. Ő megígérte a szabadulást és meg is nyitotta a kapukat. Az összeomlás, amit megélünk a gonosz lélek által áthatott rend összeomlása. Bár a szívünk omlana, törne inkább össze a bűnbánatban! Akkor Isten áldásai szabadon áradhatnának felénk, és már nem is az összeomlás tragédiáját, hanem az újjáépülés örömét élnénk!
Hogy ez az egész „ítélet” maga alá temet-e minket, az csak rajtunk múlik. Amikor a pusztában jöttek a mérges kígyók, Mózes felállította a póznára a rézkígyót, hogy aki hittel – Isten ígéretében bízva -, rátekint, az megmeneküljön a kígyóméreg hatásától. Ugyanígy kell nekünk hittel Jézusra tekintenünk és bízni ígéretében: nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje!
Hiszed-e, hogy ez lehetséges? Hiszed-e, hogy Istennek van hatalma a bűnök megbocsátására, a gonosz igájának összetörésére és Isten országának felépítésére? Hiszed-e, hogy a nehézségek között is Isten áldása alatt maradhatsz? Hiszed-e, hogy Ő már kiváltott téged Fia vére árán és csak el kell fogadnod kegyelmeit? Hiszed-e, hogy Istennek szép, igaz és jó terve van hazánkkal és nemzetünkkel, amit át akar adni nekünk, hogy közösen megvalósíthassuk?
Ha igen, akkor tartsunk együtt bűnbánatot és kérjük Isten kegyelmeit, hogy eljöhessen közénk az Ő országa, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje!
Első tanács – kerüld el a zúgolódókat!
Dávid sikerének egyik titka az volt, hogy nem ült le a „zúgolódók gyülekezetébe”, nem engedett sem az önsajnálatnak, sem a mások vádlása kéjes foglalatosságának, hanem céltudatosan haladt előre útján. Mózes is csak azért tudta a pusztában vezeti a népet, mert nem engedte, hogy az emberek folyamatos zúgolódása letérítse az Isten tanácsolta útról. Jézus pontosan megfogalmazta, milyen az az ember, akinek semmi és senki nem elég jó, aki mindig zúgolódik:
„Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, akik odakiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, de nem táncol-tatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok. Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.” (Mt 11, 16-19)
Aki sikeres az biztos lop, aki meg sikertelen, az is csak magának köszönheti – csak mi vagyunk igazak, aztán minket is hogy sújt a világ! „Elvis Presley meghalt, John Lennon meghalt – és már én se érzem jól magam…”
Ilyen a mi szívünk. Könnyen megtelik irigységgel, önsajnálattal és önigazultsággal – a világra nem született még az az ember, akinek a vezetését elfogadnánk, nem tűzték még ki azt a célt, amiért áldozatra hajlandóak lennénk – aztán meg nem értjük, miért szaladt el mellettünk a világ.
Ha a szánk elég lenne a tehetséghez, már megmásztuk volna a legmagasabb hegyeket, átúsztuk volna a tengert, már eligazgattuk volna a világot is, hiszen mindenre tudjuk a megoldást – csak hát nem hallgatnak ránk, így aztán itt ülünk a fotelben (munka úgysincs, ennyi pénzért meg nem is dolgozunk) és nézünk ki magunkból.
A zúgolódók a legjobb kocsmafilozófusok – két sör között megváltják a világot, megmondják a tutit, ha rájuk hallgatna az asszony nem lenne semmi baj otthon se, a kölyökkel se – de hát, mit tehessünk, ilyen rossz a világ, nem hallgat a jó szóra.
A zúgolódónak semmi és senki sem elég jó. Ha egy tervet elé tárnak, rögtön a hibát látja meg benne. Hitetlen és hitetlenné teszi környezetét is. Jakab apostol a baj gyökerére tapint, amikor ezt írja: „Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné, s meg is kapja, csak hittel kérje, egy csöppet sem kételkedve. Mert aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, ame-lyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél. Az ilyen ember ne higgye, hogy bármit is kap az Úrtól, hiszen a lelkében megosztott ember nem tart ki semmiben sem.” (Jak 1, 5-8)
Akkor járunk el helyesen, ha az állandóan zúgolódó embert minél messzebb elkerüljük. A mi dolgunk az, hogy azt keressük ami szent, tiszta és igaz, ami Istentől jön, ami megoldást nyújt, ami segít, és előre visz. Nem a hibát kutatjuk, hanem a hiba kijavítását, nem a problémán rágódunk, hanem a probléma megoldásán, nem az útvesztőben siránkozunk, hanem a kiutat keressük. Mert ez kedves Isten előtt, aki a nehézségeket is azért adja, hogy azokból tanuljunk, azok által megerősödjünk és előre haladjunk.
Mi nem az összeomlás, hanem a megújulás emberei vagyunk. Tudjuk, hogy van összeomlás, hiszen itt élünk benne. De azt is tudjuk, hogy ha Isten meg is engedi az összeomlást a bűneink miatt, azt azért teszi, hogy abból még nagyobb megújulás fakadjon. Ez pedig működő stratégia, mint ahogy szolgálatunkban is láthatjuk, és a közzétett tanúságtételekből, beszámolókból ti is olvashatjátok. Így hát ebben szeretnénk összefogni minden jóakaratú emberrel, ezt segíteni, munkálni, ebben fáradozni, amíg Isten ígérete szerint meg nem látjuk Jézus erővel és hatalommal eljövő országát…
Második tanács – keresd a helyes válaszokat! (Miért akarta ezt Isten?)
Amikor valami rossz történik velünk, amikor megbetegszünk, anyagi nehézség ér minket, esetleg meghal egy szeretett hozzátartozónk, barátunk, amikor a nehézségek száma és súlya csak nő, könnyen kiszalad belőlünk a kérdés: Miért teszi ezt velem az Isten?
Miért akarja, hogy megbetegedjünk? Miért akarta, hogy ilyen állapotba kerüljek?
Az első és legfontosabb dolog, amit meg kell értenünk: Isten nem akarta ezt!
„Isten megteremtette az embert, saját képmá-sára, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” (Ter 1, 27) Milyen csodálatos ajándék ez – és még csak az áldások kezdete! Isten az embert az Édenbe helyezte, ahol nem volt betegség, fájdalom és halál és azt akarta, hogy ott éljen, szabadon kibontakoztatva minden tehetséget és képességet, így gazdagítva Isten világát. (Ha-sonlatképp: mint egy gyémánt, amit minél több lapra csiszolnak, annál gazdagabban szórja a fényt, megmutatva a színskála minden árnyalatát.)
Az ember azonban elbukott, és mindaz, amit az Úr az ember uralma alá helyezett – a földi életformák gazdagsága -, a sátán hatalma alá került. A gonosz lélekkel pedig bekerült minden ami árt: a betegségek, a megkötözöttségek, viszályok, háborúk és a halál.[1]
Hol tartunk ma? A levegő, amit beszívunk, megbetegít – talán Isten alkotta ilyennek? Nem, hanem mi szennyeztük el. A víz, amit megiszunk, megbetegít – talán Isten alkotta ilyennek? Nem, hanem mi szennyeztük el. Az ételek, amiket megeszünk, megbetegítenek – talán Isten alkotta ilyennek? Nem, ez is a mi kezünk műve, illetve a gondolataink, vágyaink, terveink, titáni ambícióink mögött meghúzódó, azokat inspiráló sátáné.
De kérdezzük meg: Isten vajon belenyugodott ebbe? Talán azt mondta: jól van sátán, megnyerted magadnak az embert, legyen a tiéd, aztán ha valaki nagyon jó, akkor azt esetleg magamhoz foga-dom… Így történt?
Nem! Isten a bukás óta mindig segíteni akart az embernek. Tanácsot adott neki, hogyan élhetne békében önmagával és a természettel, áldását kínálta a törvényen keresztül, mindig küldött tanítókat, prófétákat és nagylelkű embereket, hogy azok gyógyítsanak, szabadítsanak és vissza-vezessék az eltévelyedett embereket Isten áldásai alá. Amikor pedig elérkezett az idők teljessége, egyszülött Fiát, Jézus Krisztust küldte közénk.
Jézus már a nyilvános szolgálata kezdetén megmutatta, hogy mi Isten akarata: meggyó-gyította a betegeket, kiűzte az ördögöket a megszállottakból és meghirdette a visszatérést Isten országába. Életével, tanításával, értünk vállalt keresztáldozatával véglegesen győzött a gonoszság minden ereje és hatalma fölött, legyőzte a halált és szabad utat nyitott az Atyához, hogy győzelme által rajta keresztül – mert valóban Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet (Jn 14, 6) – mindannyian részesülhessünk Isten áldásaiban és az örök életben Isten országában.
„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” (Zsid 13, 8) Ő ma is ugyanazokat a tetteket cselekszi – követői által -, mint földi életében. Isten gyermekei – és azok mi vagyunk, akik elfogadtuk az Ő tanítását és uralma alá helyeztük életünket -, a Szentlélek által ma is gyógyítanak, szabadítanak és hirdetik Isten országának Örömhírét. Ennek igazságáról folyamatosan tanúságot teszünk mi is.[2]
„Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek” (1Tessz 4, 3) – írja Pál apostol -, azaz Isten számára elkülönítettek, mentesek a bűntől és annak következményeitől. Péter apostolnál pedig ezt olvashatjuk: „Mert az az Isten akarata, hogy tetteitekkel némítsátok el az ostoba emberek tudatlanságát.” (1Pét 2,15) A szeretet cselekedeteivel, hűséggel, kitartással és békével a megpróbáltatások idején. Valamint Isten minden erejével, amivel legyőzhetjük a sátán kísértéseit, a bűnt, a betegségeket és a halált.
Mennybe menetelekor Jézus ezt a küldetést adta tanítványainak, nekünk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.” (Mk 16, 15-18) És íme, „ők meg elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.” (Mk 16, 20) Ebben a hitben kell, hogy éljünk mi is, mert ez Isten akarata a világ megmeneküléséért.
Összefoglalva:
Építsük együtt Isten országát, a szentistváni országot, a Szeretet földjét!
(Részlet Sípos (S) Gyula: Isten győzelmet ad c. könyvéből, www.szeretetfoldje.hu )
Hozzászólások
minden aspektusában, de azért nagy vonalakban igen.
Meggondolhatjuk, hogy Jézus csodái miért vannak. Miért kellett e szentíróknak feljegyezniük ezeket? Kedves tanítónk azt mondta erről, és az írásokban is olvasható, hogy azért írták le ezeket, hogy higgyünk általa. Az írásokban meg nem jelenített események nélkül is elegendő az ismeret a hitre jutáshoz. Megmarad az első kérdés, miért vannak? Úgy látszik, Jézus földi útján tanított minket és megváltott minket, közben pedig szeretett minket, sokak szerint ebben a szeretésben a mai időben is működik. Ez a megszólalásom célja, hogy leírjam, nekem úgy tűnik, csodái az Ő szeretetéből fakadtak, szeretetének gyümölcsei. Nem célja Jézus földi útjának, hanem kedves és gyönyörű velejárói. Példánk lett nekünk és tanítás azoknak, akik Őt követni akarják. Köszönöm, hogy ezeket itt közreadhattam. Köszöntés a gazdának!
Legyen áldott az Úr Neve!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.