Cigányország
Egy régi cigánymissziós munkatársunk lelkes szervezője lett az Opre Roma - azaz Cigányok előre! – cigánypártnak, amelyiknek célja az etnikai alapú Cigányország (finomabban fogalmazva: területi és politikai autonómia) megteremtése. Ennél rosszabb hírt már régen kaptam!
Rákerestem az interneten a pártra. Az alapítójuk nem kertel. Mint írja, a statisztika szerint húsz éven belül a gyerekek ötven százaléka roma lesz, ötven éven belül pedig a lakosság fele. És mivel itt őket csak elnyomják és kisemmizik, ezért szükséges, hogy saját pártot alapítsanak – nem mintha nem lenne már cigány párt -, és ezzel kivívják a győzelmet: Cigányországot. Tud ígérgetni, például mindenkinek 100.000 Ft-os alapjuttatást adna, ha győznének.
Az Opre Roma szerint mi vagyunk a hibásak a cigány kisebbségi önkormányzatok rossz működéséért – pedig nem mi választjuk azok tagjait. Pénzt se adunk eleget, csak aprópénzt, azt is csak a saját klientúránknak, akik egyébként is a cigányság árulói.
Nem mondom, hogy ebben a nagy keserűségben, vád-cunamiban nincs igazság. (Bár épp munkatársunk láthatta azt a sokféle kezdeményezést, amivel próbálnak javítani a helyzetükön, közös helyzetünkön.) Igen, diszfunkcionálisan működik a politikai rendszer és ebben mi is hibásak vagyunk. Igen, sokkal többet kellene tennünk a békés együttélésért, az integrációért…
Itt álljunk meg. Az Opre Roma nem akar integrálni, sőt! Vezetőjük azt írja, hogy tíz évvel ezelőtt még sokkal kevesebben vallották magukat cigánynak, mint most – azaz nő a cigány öntudat, tehát külön út, külön ország kell.
Hogy ez így alakult, idáig fajult, abban a hazai cigány-integrációs munka vezetői, ideológusai is felelősek. Erről talán írok egy hosszabb írást, most csak annyit jegyeznék, meg, hogy tíz év alatt a „mi” tevékeny közreműködésünkkel sikerült az eddig magyar identitású romákat is cigány-identitásúvá tenni. Tíz éve még magyarnak vallotta magát, de ma már nem, pedig magyarul beszél (a magyarországi cigányság nagyobb része csak magyarul beszél), velünk nőtt fel, együtt jártunk iskolába, együtt dolgoztunk, már amíg volt mit.
Nagyon rossz hír ez, egy újabb békétlenség, háború csírája rejlik benne. Bár sohase nőne fel! Hiszen van itt már elég háború: jobboldal a baloldal ellen, keresztény a nem-keresztény ellen, gazdag a szegény ellen, fajgyűlölő a liberális ellen, az utca egyik oldala a másik ellen, férj a feleség ellen, egyik kommentelő a másik ellen… tessék mondani, és mi, normálisok hová álljunk?
Amikor 1981-ben a Szűzanya Medjugorjéban arra hívta a látnokokat, hogy imádkozzanak és küzdjenek békéért először a saját szívükben, aztán a családjaikban, közösségeikben, városaikban – mert ha nem teszik, ha nem dolgoznak ezért keményen és szeretettel, akkor rettenetes háború vár rájuk – ugyan ki hitt nekik? Aztán amikor a ’90-es évek elején kitört a délszláv háború, már késő volt.
Úgy érzem, most nekünk kell a békéért kiáltani és mindent megtenni a kiengesztelődésért és megújulásért. Az elkülönülés nem megoldás. Mi együttélésre vagyunk kényszerítve, s jó lenne, ha ezt nem hullahegyek tetején tanulnánk meg.
Mi tíz évig szerveztük a Nemzeti Imanapot és egész évben imádkoztunk hazánkért. Ebben az évben már sűrítettük az alkalmakat és lelki napokat is szervezünk e céllal – de ez még kevés. Talán a Béke Társaságát kellene létrehozni olyan emberekből, akik átérzik ezt a rettenetes veszélyt, az egymásnak ugrás halálos rettenetét és készek kiállni és cselekedni a kiengesztelődésért, megbékélésért, megértésért és összefogásért: jobb és bal, cigány és magyar, konzervatív és liberális között.
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárásával, hogy add meg szívünkbe és hozd el közénk a béke vágyát, akarását és megvalósítását Szentlelked által! Ámen.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
