Keresztény megújulás – esélyek és akadályok
Békaperspektívából nézve elönt a remény: most vasárnap az esti misén tizenegynéhány felnőtt katekumen vallotta meg hangosan az oltár előtt, hogy a krisztusi közösséghez szeretne tartozni. (És így volt ez tavaly és tavalyelőtt is.) Igaz, van hová előre menni: városunk tizennégyezres lakosságának többsége a népszámláláskor ugyan kereszténynek vallotta magát, de csak töredékük jut el a templomig…
Bátran aktualizáljuk magunkra a híressé vált mondatot: a 21. század Magyarországa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz… Ez ugyan nagyon meredek mondat, de nem teszem könnyebbé azzal, hogy a „Magyarország” szót a „világ” szóval helyettesítem. Vegyük csak komolyan magunkat!
Vannak reményt keltő jelek, miért is ne lennének! Például: a hazai oktatási rendszerben megnövekedett a keresztény tanintézetek száma és kötelezően tanrendbe (tanórai keretbe) illesztették a hit vagy erkölcstan tanítását. Jogrendszerünk elvileg megvédte a család hagyományos fogalmát és nehezítette a magzatgyilkosságot. Vannak kísérletek bizonyos bibliai elvek jogi formába öltöztetésére, ilyen például a szabad vasárnap biztosítása. Ezeknél is fontosabb, hogy a keresztény megújulás közösségi mozgatóereje, a különböző lelkiségi mozgalmak élnek és virulnak hazánkban. Buzgó keresztény emberek evangelizálnak, családot látogatnak, honlapokat készítenek, könyveket adnak ki, hajléktalanokat mentenek, közösséget szerveznek, házasságokat „gyógyítanak”, lelki napokat tartanak, gyermeket vállalnak, imádkoznak, szeretnek… Ahogy a legelső mondatban írtam: békaperspektívából nézve, innen alulról sok biztató, reményre jogosító kezdeményezést láthatunk.
Sajnos – elnézést a károgásért -, mindegyik reményt keltő mondat mögé oda lehet írni a „de” szócskát is. Mert igaz, hogy növekedett a keresztény tanintézetek száma, de a jó minőségű és felvállaltan keresztény szellemű oktatáshoz (és még inkább: neveléshez) meggyőződéses és hitüket bátran felvállaló keresztény pedagógusok is kellenének – azokat pedig nem lehet a bűvész-cilinderből csak úgy előrángatni. (A hittan nélküli erkölcstan pedig több iskolában is csak alibi-tantárgy…) Jogrendszerünk védi ugyan a családot, de közben mégis engedi az egyneműek együttélését és gyermeknevelését. Abortálni a magzatot ma is könnyű – a jogi nehezítés papírként ég el a szülői akarat és orvosi haszonszerzés pokoli tüzében.
Súlyos probléma, hogy az egyházi vezetés – plébánostól bíborosig – láthatólag ma sem bízik a „civilekben” és az „alulról jövő” kezdeményezésekben. (Vagy éppenséggel Ferenc pápáéban sem, így szabotálta el a család-szinódus kérdőívét is.) Az elmúlt időszakban két helyről is hallottam, ahol az új plébános azzal kezdte működését, hogy az egyházközségében működő kisközösségeket ellehetetlenítette, templomból, plébániáról kitiltotta. De országos erejű kezdeményezéseknél is megszokott a gyanakvó légkör, könnyen jön a tiltás, illetve a magyarázat: „lelkipásztori szempontok nem indokolják”. Hiába az egyházhűség, hiába az ima, hiába a több ezer hívő, hiába az összegyűjtött pénz – akkor sem kell.
További probléma, hogy az egyházak egyszerre túlpolitizáltak és közben nem elég közéletiek. Azaz: megszólalnak olyan politikai témákban is, ahol jobb lenne tartózkodóbbnak lenni (és itt most nem a magukat kereszténynek mondó pártok időnkénti őrültségeire gondolok), közben pedig nem mozdulnak meg nagyon is ránk tartozó témákban. Vannak országok, ahol az egyházi hierarchia a bázisközösségekkel közösen szervezett többszázezres megmozdulásokat a család védelmében vagy a magzatgyilkosságok ellen. Nem mondhatom, hogy a magyar egyház hallgat. A hierarchia kiadja szokásos elítélő körleveleit – de mozdulni nem mozdul. Kis keresztény közösségek szervezhetnek ugyan tüntetést, felvonulást, de amögé be nem áll, azt nem támogatja, szervezeti struktúráját a cél érdekében meg nem mozgatja – így aztán megjelenik néhány száz ember, jó esetben. Nincs társadalmi erejű példaadás - közben pedig megöregszik és kihal az a nagy imádkozó, engesztelő keresztény nemzedék, amelyiknek imáin felnőhetett és megtartathatott az újabb nemzedék… és mi lesz ezután?
Hasonlóan nehezen és gyengén emeli fel szavát az Egyház a hitbéli ostobaságok és ordas eszmék ellen. Nem véletlen, hogy számosan vannak, akik azt gondolják, azt élik, hogy a kereszténység összeegyeztethető az antiszemitizmussal, cigánygyűlölettel, sőt, ők a legkeresztényebbek, mert ők „tisztán látnak” - és szent hevülettel mennek az épp aktuális világhatalmi-titkos-háttér-összeesküvés ellen. Hasonlóan sokan hiszik, hogy a Jézus Krisztusban való hit összefér a táltossággal, okkultizmussal, mindenféle mende-mondákkal.
Az ilyen elbolondított embereknek a keresztény megújulás nem Krisztus megváltó művének diadalát, nem bűnbánatot és megtérést jelent, hanem pozíciót, hatalmat és zavaros érzelmi életük nyilvános igazolását. (Hogy aktualizáljak: ez bőven benne van a szélsőséges álkeresztény Jobbik vasárnapi győzelmében.)
Igen, a keresztény megújulásnak van esélye Magyarországon, talán több is, mint a környező országokban, vagy Európában. Ehhez azonban komoly tisztulásra van szükség – és bátor tettekre a keresztények részéről. Valamint imára, sok-sok imára.
Hogy hazánk a Szeretet földje legyen.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Hozzászólások
Az embereket nagyon, de nagyon sokara lehet csak felemelni. Rengeteg idobe fog telni, mire nem lesz orszagos felzudulas abbol, ha az elet barmely teruletet probaljak megtisztitani, felemelni, jobba tenni. Ha a jonak a torvenyi alapjait megteremtettek, utana meg hatravan, mire azt az emberek kepesek befogadni, aztan a buntetestol valo felelembol betartani, es nagyon sokara valik csak a dolgok rendes meneteve. Lassuk be, ehhez nem egy ev kell, nem is ot, hanem sokkal tobb. De legalabb elkezdtek. Az elso lepes, az alapok lerakasa megvan. Most kezdik epiteni a falat, es ehhez mi, keresztenyek nagyon, de nagyon kellunk. En szemely szerint pedig nagyon orulok, hogy mar nem a rombolas fazisa zajlik, hanem az epitkezes. Kulfoldon eros, jol megepitett falakat rombolnak porra. Nalunk rossz, duledezo, semmire sem jo falakat kellett lebontani, hogy uj es szep epulhessen. Keresztenykent oruljunk ennek, ne a lerombolt rosszat sirassuk, ne is keseregjunk, hogy lassan epul, mert hisz a jo munkahoz ido kell. (Sokan meg ezt a tempot sem birjak..) Ahogy Ferenc papa olyan sokszor mondja, oruljunk! Vegyuk eszre, ahogy Isten munkalkodik, masok altal es altalunk is. Ne engedjuk, hogy a Satan a mi elkeseredesunke t unnepelje. Ha mi nem tudunk teljes szivbol orulni, akkor tud?
Daru Gábor
Duna TV programigazgató
„Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.” – írja leegyszerűsítet t, hétköznapi bölcsességforgá csai között, mintegy megelőlegezve a blogműfaj lényegét a második világháború idején megjelent könyvében Márai Sándor.
Beszéld el a mítoszokat újra és újra, beszéld el a családi történeteket újra és újra – hangzik az ősi tanács. Mint minden kultúra, az európai is fontos sztorik elmondásával indult: a büszke harcos világot hódít, a leleményes hős világot jár, majd hazaérkezik. Aztán jött egy szelíd tanító, sztorija pedig szép lassan a történet lett, majd kétezer évig ihletője egy földrész kultúrájának.
„Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!”Néz zük csak, milyen alapsztorikat beszél el az öt legnézettebb magyar televíziós csatorna az európai kultúrkör legnagyobb ünnepén. Nagypénteken a Duna TV-s Via Crucis-nak egyszerre kell megküzdenie A sárkány csókjával, az Éden hotellel, és a Halálos iramban: Tokiói hajsza című akcióval. Nem kis feladat, de bloggerek akár azt is írhatnák, hogy a názáreti már megszokhatta, hogy mindig ellenséges túlerővel kellett szembenéznie. De még nincs vége a napnak, késő este ugyanis a Passió vív élethalál harcot, na mivel? Stílusosan, bizonyára átgondolt szerkesztői döntés eredményeként A sötétség krónikájával.
„Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok.” Ez a része mondjuk rendben a szent háromnapon is, van itt mindenhol minden, ami szem-szájnak ingere: szappan, dokureality, romantikus dráma, persze vígjáték minden mennyiségben, sőt, még éjjeli misztikus sorozat is.
Nagyszombaton sem jobb a helyzet, a Duna TV-n A világ legszebb története nyilván megharcol a nézőkért A sötétség krónikájával, vagy a Karate kölyökkel. Viszont éles lesz a küzdelem 23.00 óra körül, mert Bach Máté passiója és a Monty Python ugyanazon a pályán versenyez: mindkét mű az élet és halál értelmét kutatja, igaz, eltérő módszerekkel. Hogy is mondja a Repülő Cirkusz híres sötét középkori párja rendeléskor az étteremben: „Kérsz egy beszélgetést az élet értelméről, Drágám?”
„Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.” – ajánlhatnánk az íróval együtt nem teljesen iróniamentesen nézettség-fetis iszta kritikusoknak is így, ünnep előtt. Vagy akár programszerkesz tőknek is, ha nem tudnánk, hogy nem ők döntenek arról, hogy mikor mi kerül adásba, hanem a bűvös programing. Bár a kínálatot látva nehéz lenne öt szónál többel körülírni bármelyik kermédium műsorkoncepciój át: mint egy elszabadult tankhajó, úgy gázolnak át fontos témákon, nemzeti vagy vallási ünnepeken ezek a filmek, műsorsávok.„Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies.” A televíziós médiapiac egészében nincs különbözés, nincs rendhagyás, így nincs ünnep sem. Persze ez nem magyar sajátosság, a cseh vagy belga ünnepi kínálat is egészen sok hasonlóságot mutat a magyarral, a nemzetközi médiakonszernek ugyanúgy működnek ott is. Az viszont magyar sajátosság, hogy az ünnep, legyen az vallási vagy nemzeti, úgy vonul végig köztünk láthatatlanul, mint egy idegen, akinek köszönni is elfelejtettünk. Még az alapsztorikat sem ismerik milliók egy olyan megszakításokka l terhes történelemmel a hátunk mögött, ahol nemzeti, vallási és családi folytonosságoka t tört meg a politika a diktatúra idején. Miért érdekes mindez közmédiás szemmel?
Vincent Colonna nemrég megjelent könyvében sok mindennel foglalkozik, többek között azzal, hogy hogy az utóbbi 25 évben világméretű népszerűségre szert tett akció-, krimi-, zombi- és egyéb sorozatokban egyre inkább előtérbe kerültek a negatív hősök. Colonna egy Le Monde-interjúba n teszi fel a kérdést: „Ezeknek a jól kidolgozott sorozatoknak a népszerűsége, az 1990-es évektől vajon következmények/ hatás nélkül maradt a világlátásunkba n, ahogyan közelítünk a világhoz?” „Nem hinném” - válaszolja saját kérdésére a kutató. Vagyis nemcsak az ünnep tűnt el régóta a nem közszolgálati csatornákról, hanem lassan már felismerhető hősökkel is alig találkozhat a néző.
A közmédia kitartóan és csöndben teljesíti a törvényben előírt feladatát húsvétkor is, és bemutatja azokat az értékeket, amelyek a kultúránk alapjai. A fentiek miatt pedig a napnál is világosabb, hogy miért kell igényes, fogyasztható és értékes alternatívát nyújtania ebben a piaci környezetben. Többek között azért, hogy sokakhoz eljusson a jóhír:
„Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.”
http://mediahorizontblog.hu/blog/kersz_egy_beszelgetest_az_elet_ertelmerol_dragam_husvet_a_mediapiacon
Egyetertek sz.f.m.-mel, viszont masokon nem kerhetjuk szamon a megteresuket, csak magunkon. Ha viszont ezt sokan megtesszuk, teljes szivunket odaadjuk Istennek, es hagyjuk, hogy munkalkodjon bennunk, akkor sok-sok Csaba testver lesz az orszagban. De ezt csak onmagamon tudom megtenni, ezert vagyok felelos. Nem hiszem, hogy a mi dolgunk, hogy leltarba vegyuk, hogy meg mi mindent nem ertunk el, mert az elszivja az eronket. Mindig is lesz ezer meg egy okunk elkeseredni. Az is lehet, hogy nem latjuk meg annak a gyumolcset, amit elvetunk. Isten sokszor titokban munkalkodik. Az is lehet, hogy a rengeteg erofeszitesert es joszandekert sarral dobalnak, es a halalunkat akarjak, mint Orbannak. De biztos vagyok benne, hogy Isten nem hagyja, hogy egyetlen apro jotettunk is meddo maradjon. Lehet, hogy az idosek, akit annyit imadkoznak az orszagert, lassan kihalnak, de itt vagyok en, fiatal, es sokat imadkozom az orszagert. Ha bizunk Istenben, akkor az O "idoziteseben" is bizni kell.
Van egy litániánk, amelynek ez a témája, a
" Keresztény alázatosság litániája "
Ezt minden sorában el tudom fogadni, mégis nehéz imádkoznom, mert tudom, emberek közt járva, magam is ember vagyok, nehéz az alázatosságban járnom.
Ezért a hivatásban való helytállásban remélek.
Amikor elvégzem a munkámat és az imádságomban kérleltem a Fölséges Istent, remélek. Nem oktalan remény ez, vagy hiú remény, hanem alapos remény. Isten ugyanis hűséges és meghívott engem a kereszt hordozására, a keresztségbe. Ebben a meghívásban mindig remélek.
Ezt ajánlom minden kedves keresztény testvérem figyelmébe.
Ez a magyar nép hitének az alapja, amit nem tanít senki, egyszerűen benne él az egyház.
Természetesen ezt nem, mint fölség jelentem ki, hanem mint végső tanulságot, amelyet a mai időre sikerült kiböngésznem, a magyar nép elemi része vagyok.
Köszöntöm kedves Pünkösdöt váró testvéreimet.
Legyen Pünkösd!
A megtérés egészen más. A legcsodálatosab b ajándék a világon. Ha valaki átadja magát Isten akaratának, nem történhet vele más, csak amit az Úr megenged. És az mind jó! Ezt éppen a Böjte Csaba testvér esetében láthatjuk. Mindaz a csoda, ami körülötte történik az Úr munkálkodása, és Csaba testvér ezt soha nem is próbálta a saját érdemeinek tekinteni. Így tud ő mindenkit szeretettel elfogadni, bölcsen munkálkodni, mintát adni arról, milyen a „szeretet földje”. Ő tudja, hogy mindazzal, amivel embertársainkat , felebarátjainka t megbántjuk, verbálisan gyilkoljuk, Istent bántjuk meg.
Tegnap az imacsoportban Jób könyvéből olvastunk egy igen figyelmeztető részletet: Ismét szólt az Úr, és ezt mondta Jóbnak: »Oly könnyen meghátrál-e, aki Istennel perbe szállt?
Nos feleljen erre Isten vádlója!«
És felelt Jób az Úrnak: »Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam?
Kezemet a számra teszem! Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna!
Meg másodszor, de nem teszem többé!«
Jób 40, 1-5
Itt volna talán az ideje sok hívőnek a kezét a szájára tenni!
Pax
sz.f.m.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.