Érthető szokások, érthetetlen Isten
„A húsvétot kivételes pompával ünneplik, ilyenkor az emberek rengeteget esznek, ami érthető is, mivel a nagyböjtöt szigorúan betartják. Ezekben a napokban leírhatatlan öröm, sőt inkább őrület vesz rajtuk erőt. Úgy vélik, aki pár nap alatt nem rúg be legalább tízszer-tizenkétszer, az nem ünnepli megfelelő alázattal a húsvétot.”
Az idézet Weber hannoveri nagykövettől származik, aki 1714-ben érkezett Nagy Péter Oroszországába és naplójában örökítette meg az ottani életet. (i. m.: Massie: Nagy Péter élete és kora) Ugyanő említi, hogy „az oroszok festett tojásokkal ajándékozzák meg egymást, amit a béke csókjának kíséretében, és ’Krisztus feltámadt!’, ’Igen, feltámadott!’ kiáltásokkal adnak át.” Különösen azok külföldiek szerették ezt a szertartást, akik kedvüket lelték idegen nők csókolgatásában, ezek „egész álló nap ajándékoknak szánt tojásokkal rohangáltak fel-alá”.
Nem lehet kétségünk afelől, hogy ezek a húsvétok vallásos hangulatban teltek, még ha a lerészegedő férfiak időnként vasrudakkal verték is agyon egymást. Aki részt vett a böjtben, aztán alázatosan részegre itta magát és ’Krisztus feltámadott’ kiáltásokkal köszöntött mindenkit majd tojásokat ajándékozott, biztos lehetett benne, hogy eleget tett kötelezettségeinek és Isten mosolyogva tekint le rá. És miért is ne?
Nincs vallásos élet, nincs hívő élet szokások nélkül, sőt, a szokások adják azt a keretet, amiben a vallásos tartalom megjelenhet. Még a szokás-keresztények, a vallásoskodók ellen prédikáló szuperkeresztények is kialakítják a maguk szokásait, még ha a meglévő szokások ellenében is. Ha ők ülnek és csendben vannak, mi állunk és hangosak vagyunk! - ez is csak szokás, így van ez.
Ugyanakkor nem szabad elmennünk a tény mellett, hogy szokásaink rabjává válhatunk és Isten szabadsága helyett szokásaink törvényével ítélkezünk a többiek felett. Szokásaink még a legnyilvánvalóbb dologgal szemben is vakká tehetnek minket. Egy pap mondta nekem egyszer, hogy mégiscsak túlzás kitárt karral imádkozni a híveknek a templomban! – miközben ő is kitárt karral imádkozik az oltár mögött…
Minket megszidnak, ha keresztbe tett lábbal ülünk a templomban, mert akkor nem adjuk meg a kellő tiszteletet Istennek. Van ebben igazság, a testtartás fontos lehet (pláne, ha szívből jön), csak hát… a keleti ortodox földig hajol, mi állunk vagy ülünk, az afrikai katolikus keresztény meg táncol. A pap előtt egy tánckar vonul, így megy be a templomba, a püspöknek kettő tánckar dukál! Most képzeljük el, amint táncolva vonulunk az oltár elé – lenne megbotránkozás! De nem így botránkozott meg Dávid felesége is? És hogy megbotránkozna az a valamikori hívő muszka, ki azt látja, hogy nem vagyunk hajlandók lerészegedni!
A szokásaink teszik ismertté, otthonossá számunkra a hitünket, vallásunkat. A szokásaink értelmet adnak a mozdulatoknak és szavaknak – de van itt egy bökkenő! Mert egyszer csak szembe jön az érthetetlen Isten! Jézus Krisztus, aki szombaton is gyógyít – hát miért nem tudott már várni egy napot!? -, aki Istent atyjának mondja, aki lábbal tiporja a legszentebb szokásokat is… keresztre vele!
És keresztre a pápával, mert nagycsütörtökön börtönben mosogatja a bűnözők lábát, ráadásul egy nőét is! És keresztre a püspökkel, aki fel meri vetni, hogy irgalommal kellene kezelni az elvált és újraházasodott embereket – törvénytipró, keresztre vele! És hasonlóan keresztre a pappal, aki vircsaftot csinál a plébániájából, ki-be járkálnak az emberek, nincs csend, béke és nyugalom – ide nekünk a temetők csendjét! Pláne keresztre a civilekkel, akik engedély nélkül beszélnek össze-vissza Istenről, nem átallanak összegyűlni, kezdeményezni pecsétes papiros nélkül!
Isten érthetetlen. Azt mondja, hogy a bűnösök megelőznek minket az Isten országában. Közben meg azt is mondja, hogy ha bűnünk van, nem juthatunk be a mennyek királyságába. Ki érti ezt?
Isten érthetetlen, nem csoda, ha tanítványai szeretnék egy kicsit kiigazítani, ahogy Júdás is kiigazította Jézust. Kivágunk ezt-azt az Ószövetségből, mert az nem is úgy van! Szodomát és Gomorát nem Isten égette el, hiszen Ő irgalmas! Az özönvíz se úgy volt! Jézus meg hol zelóta, hol humanista, hol forradalmár, hol bölcs, hol absztinens, hol meg vegetáriánus (hogy a hal és a bárány hogy kerül az evangéliumba, az ötszáz liter víz borrá változtatásáról nem is beszélve? Csak tévedés lehet…)
Mindegy csak Isten ne legyen Isten! Zavar minket az Istenként, szabadon cselekvő Isten! Zavar minket az irgalom, de zavar minket az ítélet is! Zavar minket a csoda, de zavar a keresztfa is! Nekünk a csokinyuszi kell…
Akkor már jobban csinálták az oroszok Nagy Péter idején. Zabolátlan és őrült, de legalább van benne szív és élet…
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)
