Biztos, hogy jó volt ez nekünk?
Széchenyi István lángelme volt, aki ezt a lángoló elmét és szívet egészen összekötötte hazája sorsával. (Ennek is köszönhető, hogy amikor nézete szerint a haza végveszélybe került, idegrendszere összeomlott.) Amikor megértette, hogy az ő élethivatása a magyar haza felemelése, minden erejét, tehetségét, vagyonát e cél érdekében mozgósította. Ma már nem is értjük, milyen óriási hatása volt ennek. Hogy csak egy példát mondjak: első kezdeményezései közé tartozott a hazai lótenyésztés fellendítése, könyvet írt erről, versenyeket szervezett, mindenkit az állomány-gyarapításra és a fajta-nemesítésre ösztönzött. Ne feledjük, hogy ekkor a fő közlekedési eszköz és „mindenes” a ló volt. Ha Széchenyi ezt a programot nem indítja be, húsz év múlva a haza védelmére felállítandó magyar huszárezredek ugyan milyen lovon lovagoltak volna? Mert a néhány elrekvirálható paraszt-gebén éppúgy nem lehet csatát nyerni, mint trabanttal autóversenyt…
Felsorolni is sok, hogy mi mindent kezdeményezett ő (és vele az első reform-nemzedék). Tisza-szabályozás – és ezzel a termőföldek felszabadítása és a kereskedelem megnyitása a hajózhatóvá tett folyón -, gőzmalom és hengermalom (azaz mezőgazdasági és ipari üzemek), a kultúra támogatása, Lánchíd, Kaszinó és komoly politizálás – nem öncélúan a hatalomért, ahogy azt mai utódai teszik – óriási hatású könyvek… Széchenyi célja a „közepesülés”, azaz az egész nemzet összefogása helyes célok érdekében. Nem rajta múlt, hogy ez nem valósult meg.
Sajnos a reform-lendület a praktikus célokról egyre inkább áthúzódott a jog területére. Ez részben szükségszerű volt, hiszen jogi szabályozás nélkül, a törvények felülvizsgálata nélkül megakadt volna a megújulás (elég csak a közteherviselés ügyére gondolni). Ugyanakkor a második reform-nemzedék célját egyre inkább a jogi megoldások keresésében találta meg. Kossuth – és az ő köpönyegéből előbújt követői - a jogi győzelmeket szinte valóságosabbnak látták, mint a konkrét tényeket. Márpedig a papír mindent kibír, a diktátori teljhatalmat szerző Kossuth Lajos vezetésével még a törvénybe iktatott detronizálást, a Habsburg-ház trónfosztását is – de hol volt az az erő, amelyik ezeket a törvényeket a valóságba át tudta volna vinni? (Ezzel nem a Habsburgokat akarom visszasírni – távol legyen tőlem! - és nem is Kossuth Lajos politikusi nagyságát akarom megkérdőjelezni, de szeretnék rámutatni arra az elcsúszásra, ami hozzájárult a bukáshoz.)
És mit mondjunk akkor a március 15-i ifjakról? Eötvös Károly és társai még csak tizenévesek, Petőfi Sándor, a költőzseni és Jókai Mór, a későbbi írófejedelem épp, hogy néhány évvel átcsúszott a húszon – még éretlen emberek, kellő élettapasztalat híján, de óriási hittel abban, hogy ők tudják legjobban, mit kell tenni. (Hát nem ilyenek most is? Dehogynem. És ott ülnek a Parlamentben…) Széchenyit kifütyülik, Kossuth is gyenge legény nekik – rohanunk a forradalomba és az előre látható vereségbe. Széchenyi István előre látja ezt és nem is bírja ki ép ésszel…
A szabadságharc bukása után még húsz évnek kell eltelni, hogy az első és második reform-nemzedék még élő, és a realitás talajára visszataláló tagjai újra megértsék a „közepesülés” lényegét és Kiegyezésre jussanak a Habsburgokkal. Létrejön az Osztrák-Magyar Monarchia, a Közép-Európa stabilitását és fejlődését még évtizedekig biztosító államszövetség. Sajnos a közben elvesztegetett, elszájalt húsz évet senki nem tudja már visszahozni. Akik akarnák, azoknak sincs meg a kellő erejük a praktikus fejlődés biztosításához. Az egymás után következő kormányok lassan visszacsúsznak az úri jogászkodásba, a tettek helyett a szavak mágikus varázslatába, amely valóságnak hazudja magát. E magunkra álmodott illúzióvilágon az első repedést majd csak a Nagy Háború és Trianon hozza – és a gyenge utódok már nem találnak vissza a „közepesülés” útjára.
Most aztán ünnepeljük március 15-ét, szabadságról és hősökről beszélünk. Jól van ez így, hozzá tartozik történelmünkhöz és igazán szép, lelkesítő eszmék és pillanatok is voltak benne. De azért merjük megkérdezni magunktól: biztos, hogy olyan jó volt ez nekünk?
„A lányomnak mondom, a menyem is értsen belőle…”
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)
