Európa hangos, újra hangos
Petőfi Sándor még így búsongott: Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai… Nos, a csendességnek újabban befellegzett, úgy tűnik, Európa újra hangos, Franciaországtól Svédországig, Törökországtól Spanyolországig mindenhol tüntetnek, gyújtogatnak - de hogy ennek örülnünk kellene? Kötve hiszem.
Úgy tűnik, hogy Európa – és a modern világ – társadalmi kihívásokra adott válaszai megbuktak, s ami még rosszabb hír, amit orvosságként kínálgatnak, az inkább növeli, mint gyógyítja a bajokat.
Svédország évtizedek alatt a mindenkiről gondoskodni akaró liberális állam mennyországává fejlesztette magát, ahol az abszurditásig menően tilos minden megkülönböztetés (az óvodákban büntetendő dolog megkülönböztetni a fiúkat a lányoktól és minden, a nemi jellegre tett utalás kárhozatos cselekedet), ahol szabad a homoszexuális házasság és örökbefogadás – és mi lett a vége? Gyermektelen családok, elöregedő és depressziós nemzet, bevándorlókkal végeztetett munka – végül tüntetések, autók felgyújtása, hadiállapot, az integrálódás csődje. De ugyanez a helyzet Franciaországban, Hollandiában – és még hosszan folytathatnánk a sort.
Törökországban nem a bevándorlók mentek az utcára, hanem a helyi lakosok, akiknek egyre nagyobb a vonzódása a szélsőjobb demagógiája felé: azonnal takarítsunk ki az országból minden külföldit, mert csak elveszi a kenyeret tőlünk! Ez persze így nem igaz, de jól hangzik! Aztán az is igaz, hogy azt a munkát, amit a bevándorló, a politikai menekült, az akár illegálisan is ott tartózkodó idegen elvégez, a tüntető helyi fiatalok nem végeznék el még kétszer annyi pénzért sem! (Közben a huszonéves korosztály munkanélküliségi rátája szerte Európában 50% fölött van, de vannak olyan régiók, ahol 80% fölé emelkedik!) Kényelmes életet akarunk, sok pénzt kevés munkával és olyan környezetet, amit nem zavarnak a szegények, idegenek, jogfosztottak, a gyanúsak, a tolvajok… érthető ez és méltányolható, de vágyálom és lázálom.
A „liberális oldal” további szabadságjogokat követel és még megértőbb akar lenni, a „nacionalista hazafiak” pedig mindenkit kitoloncolnának, aki nem üti meg az általuk felállított faji mércét – egy elöregedő, elbutuló és önmagát sem értő Európa kórtünetei ezek.
Mi sem vagyunk kivételek, még ha nálunk most épp nem is folyik vér – de a hamu alatt izzik a parázs. Ha valahol a cigánymissziónkról beszélek, rendre rémtörténetekkel válaszolnak: micsoda életet élnek a cigányok és miért nem lehet és nem kell rajtuk segíteni! (Olykor sajnos nincs is okom kételkedni a történetek igazságában. Nemrég voltam 30 éves érettségi találkozón – eredeti szakmám állategészségőr – és a falusi környezetben élő volt osztálytársak tudtak mit mesélni! Az egyik elmondta egy „takaros kis falu” történetét, hogyan pusztult le fokozatosan a cigány családok beköltözésével és „elszaporodásukkal”. Mint mesélte, az a néhány öregasszony és –ember, aki nem tudott időben elmenekülni, még a csirkéket is beviszi éjszakára magával a házba és velük alszik, mert ami kint marad, az reggelre eltűnik…)
De ha cigány családokhoz megyek, hát nekik is vannak történeteik arról, hogyan veszik őket semmibe, tartják félpénzen, állati körülmények között, ha dolgozni mennek. Kiszolgáltatottságuk csak nőtt az elmúlt években, s vele együtt a félelem és az agresszió is.
Közben pedig nálunk is van már kínai-negyed, van nemzeteken átívelő bűnözés, droghálózat és illegális munkavállalás, embercsempészés – és csak Isten tudja, mi minden még. Mi is elöregszünk, nálunk se születnek meg a gyerekek, itt is elvándorolnak a falvakból a fiatalok, a mi városainkban is lepukkant gettők jönnek, jöhetnek létre – kis ország, de attól még lehet nagy felfordulás, emlékezhetünk rá az elmúlt évekből.
Gyors megoldás pedig nincs, se baloldali, se jobboldali, de még keresztény se - ámbár ez utóbbi kecsegtetne a legnagyobb eséllyel, nem is szeretik hallani se a döntéshozók! Itt nemzedékeket kell újra becsületre, erkölcsre tanítani, munkára szorítani, megértővé és ugyanakkor határozottá tenni. A bűnt elutasítani, de a bűnöst szeretni. Komoly felzárkóztató programokat indítani, ugyanakkor a mindig széthúzókat kiszűrni… dolgozni, reménykedni és dolgozni…
Európa példaszerű utat akart mutatni a II. Világháború után és ennek nem tagadhatók eredményei. Az elmúlt évtizedekben azonban utat tévesztett és Isten ellen kezdett forradalmat. És ámbár Isten legyőzhetetlen, a becsapott emberi természet máris elbukott a gonosz csábításai által. E vereség kétségtelen tünete a kontinens mai állapota. Ebből kigyógyulni csak Isten gyógyító szeretete által lehet – persze ehhez először el kellene fogadni Őt és Jézus Krisztust, a mi Megváltónkat…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
