Miért lesz a jó kezdeményezéseknek rossz végük?
Az esküvőjükre készülődnek – már ha eljutnak egyáltalán eddig a jó döntésig -, nem az jár a fejükben, hogy ahhoz a 40%-hoz fognak-e tartozni, akiknek a házassága néhány éven belül felbomlik. Mint ahogy amikor meghallottuk, hogy elkülönítik a dohányboltokat a gyermekek védelmében – hazánk a második legdohányosabb nemzet Európában -, nem gondoltuk volna, hogy trafik-mutyi lesz belőle, a „Nemzeti Dohányboltban” árusított jégkrémmel, újsággal és ki tudja még mi mindennel… Miért lesz a jó kezdeményezéseknek ilyen sokszor és ilyen rendszeresen rossz végük?
A válasz egyik eleme – legalábbis a keresztény hit szerint – a megromlott emberi természetben rejlik, ami hajlik a jóra is, de a rosszra is. A klasszikus bibliai idézet Pál apostoltól: „Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől?” (Róm 7, 21-24)
Egyszerűbben mondva, kétfelé sántikálunk. Tele vagyunk jó szándékkal, de ezt a jót leginkább a magunk számára gondoljuk el és nem a másik számára. Egy találó plébánosi mondás tökéletesen rávilágít ennek veszélyére: „Ha boldog akarsz lenni, akkor ne házasodj! Ha azonban a másikat akarod boldoggá tenni, akkor házasodj!” Az önzés, amikor mindenki mástól azt várom, hogy engem boldoggá tegyen, egyenesen vezet a katasztrófába. De mi van akkor, ha egy egész társadalom, kultúra helyesli és normálisnak tartja az önzést?
Egy irodalmi elemző azt írta, azért nem született meg hazánkban az 1900-as évek első felében a magyar krimi műfaja, mert – szemben Nyugat-Európával -, itt az embereknek nem az volt a tapasztalatuk, hogy a rendőrség értük dolgozik, hanem az, hogy a rendőrség a hatalommal összefonódva mindent megtesz a bűnügyek elsikálására. Egyszerűen hiteltelen lett volna egy nyugat-európai stílusú magyar nyomozó története! Valljuk be, van ebben igazság. Mi már a török alatt megtanultuk, hogyan kell kijátszani a törvényeket, nálunk a szürke gazdaság az élet szerves része, a mutyi, az uram-bátyám világ, a sógor-koma-jóbarát összefonódás, a korrupció az élet megszokott része.
(Adalék: Móricz Zsigmondnak voltak hihetetlenül sikeres, soktízezer példányban eladott könyvei. A Rokonok – ami olyan jól bemutatja ezt a magyar mutyi-valóságot -, vagy az Úri muri azonban alig fogyott. Mert hát ki akar még könyvben is arról olvasni, amit amúgy is napi valóságként él meg? Így van ez a mai napig is…)
Csoda-e, ha egy egészséges életet segíteni akaró programból trafik-mutyi lesz? Nem, inkább szomorú valóság. Annak nyilvánvaló jele, hogy az önzés világa, a hatalom és a pénz összefonódása – fogalmazzunk erőteljesebben: maffiaszerű összefonódása – ma is ugyanúgy része életünknek, mint tíz, húsz vagy épp száz évvel ezelőtt. Csak az illúzióinkat vesztetjük el, ha még voltak olyanok egyáltalán.
Hozzá jön még ehhez az a nyilvánvaló rosszindulat, amivel a másik örömét, sikerét, bármilyen előre haladását fogadjuk lent és fent egyaránt. Minden gyanús, a jó házasság is, a gazdasági siker is, a politikai, közösségi vagy bármilyen aktivitás. Már abban se hiszünk, már ott is ellenérdekeltek vagyunk, ahol és aminek örülhetnénk. Heti példa: az egyik nagy hírportál éveken keresztül szajkózta, hogy milyen hatalmas csapás nekünk – és erről csak a mostani kormány tehet! -, hogy túlzott deficit eljárás alatt áll hazánk. Most, hogy hírül jött, megszüntetik az eljárást, ahelyett, hogy örülnének, máris csapkodnak: jön majd az osztogatás, jaj nekünk! Másik: ugyanaz a portál, amelyik nagy előszeretettel teszi ki férfiak és nők szakítási történeteit a címoldalra, botrányt szagoló tudósítást közöl a kormány által támogatott (skandallum!) párkereső programról. Nehogy elismerjük, hogy valami jó, ami „onnan” jön! (Az „onnan” tetszés szerint behelyettesíthető bármilyen nekünk nem tetsző politikai, gazdasági, vallási csoporttal.)
Ez a rosszindulat és kölcsönös gyanakvás pedig szinte lehetetlenné teszi, hogy értelmes módon lehessen beszélni a problémákról. Hiszen minden és mindenki gyanús, áruló, a „másik oldal embere”, aki kritikát mer megfogalmazni. (Ennél is jobb/rosszabb – ki tudja -, amikor időről időre két szék közt a pad alatt találom magam…)
Tökéletes az elvtársi összezárás, ami csak a mutyinak, az összefonódásnak, a rablóvilágnak kedvez. Itt már nem az értékek, nem a teljesítmények döntenek. Itt a résztvevők az utolsó fillért is kinyomják maguknak, amit csak lehet. Itt az egyéni és maffia-csoport-érdek mindig felülírja a közösségi érdeket.
Pál apostol kérdése máig jogos: Ki ment meg engem ettől? A válasza is érvényes: Jézus Krisztus. Az általa elhozott tisztulás és megújulás. A bűnök világos felismerése, megbánása, a belső lelki erő növekedése. A szeretet bátorsága szóban és tettben – azaz egyéni és közösségi szinten is elmozdulás egy tisztább, átláthatóbb és élhetőbb világ felé. Hogy hazánk a Szeretet földje legyen…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
