Sérelmek oda-vissza
Vélt vagy valóságos sérelmek, történetek és városi legendák – szinte mindegy. Akár ilyen, akár olyan, egyre jobban elmélyíti a szakadékot közöttünk: gazdagok és szegények, baloldaliak és jobboldaliak, cigányok (zsidók, románok, szlovákok, stb.) és magyarok között.
Egy fiatal férfi mesélte, hogy ő 15 éves koráig nagyon megértő és toleráns volt. Aztán akkor Budapesten közrefogta egy roma fiúkból álló banda és kirabolták – azóta gyűlöl minden cigányt. Indulatát megértem, ha el nem is fogadhatom – ha minden népcsoportot gyűlölnénk, amelyiknek valamelyik tagja valami rosszat tett velünk, legelőször a saját nemzetiségünket kellene utálnunk, hisz valószínű, hogy a legtöbb kellemetlenséget, haragot, meg nem értést a saját közegünkben szenvedtük el. Mivel a „magunkfajtát” mégsem utálhatjuk – hát gyűlöljük azt, akit lehet…
Élt a falunkban egy doktornő, áldott jó asszony sok gyerekkel. Bármikor kiment a betegekhez amikor szükséges volt, pénzt soha nem fogadott el. Egy erőszakmentes teológiát hirdető keresztény közösség tagjai voltak, sok gyerekük született. Egyik fia ma véresszájú szélsőjobboldali politikus, hírhedten uszító hangvételű írásairól és megszólalásairól ismert. Miért vajon? Otthon nem ezt látta, a faluban békében élnek egymással a különböző nemzetiségek… Mi történhetett, mi lehet a szívében, amitől ennyire elvadult? Vagy ez csak egy karrier-lehetőség volt, amit megragadott?
Volt egy cigány fiú osztálytársam még általános iskolában, aki akivel aztán ugyanoda jártunk szakközépiskolába is. Édesapja öngyilkos lett, egyik bátyja birkózó, másik bokszoló – ő, a legkisebb, csendes, békés fiú volt, horgászott, hegedült. Leérettségizett, aztán a katonaság után rendőr lett belőle – nem szokványos karrier, az bizonyos. Már amennyire karrier. Két másik osztálytársam szintén rendőr lett, és szépen haladtak előre a ranglétrán, ő – ámbár egyszer az év rendőre is lett -, nem jutott el a tiszti fokozatig soha. Vajon miért? Butább volt, mint a többiek? Vagy nem volt benne ambíció? Vagy esetleg a rendőrségen belüli látens cigányellenesség akasztotta meg pályáját? Ne legyünk rosszindulatúak - az viszont biztos, hogy leszerelése után, volt rendőrként, de cigányként biztonsági őrnek sem kellett sehová…
Egyik barátomnak volt egy régi, öreg Ladája a családi autó mellett. Időnként, főleg ha kátyúsabb utak felé kellett mennie, azt használta. Ő mesélte, hogy ha ezzel az autójával ment, szinte biztosra vehette, hogy a rendőrök leállították. Volt, hogy csak benéztek a kocsiba és már intettek is, hogy mehet tovább – miért? A régi Lada népszerű autó a cigányoknál, így aztán amikor a rendőrök kimentek ellenőrizni, ezekre a kocsikra „utaztak” (szépen fogalmazva: külön figyelmet fordítottak). Nyilván volt ennek is oka, a rendőri tapasztalat is fontos – de azért bőven okot ad a félreértésre, sérelmekre. Mert mit szóljon az a Ladájával munkába járó roma férfi, aki azt látja, hogy se az előtte, se az utána lévő autót soha le nem állítják, csak az övét?
Egy erdélyi szociográfiában olvastam egy tanulságos esetet. A faluban magyarok, cigányok békében éltek egymással. A romák a falu szélén laktak a putri-soron, onnan jártak be dolgozni a gazdákhoz napszámba, mindenféle munkára. Mindenkinek megvolt a maga helye, szerepe. Aztán jött a romániai forradalom, rendszerváltás, és felbolydult a világ. A faluszéli cigányok élelmesebbje kereskedni kezdett, autót vett, házat épített – kinyílt a szemük, kinyílt a szájuk is. A régi alá-fölérendeltségi viszonyt a romák már nem akarták, a magyarok pedig már nem tudták betartatni. Nőtt a feszültség: „Hogy elszemtelenedtek!” „Miből lett ennek autója?” „Hát már azt várja, hogy én köszönjek előre?” A vége a lett több faluban is, hogy a magyarok rárontottak a cigánysorra, a frissen épített házakra és felgyújtották azokat, elkergetve a cigány családokat is. (Több ilyen eset történt, ezek egy része jutott el egyáltalán a feljelentésig, vádemelés egyszer sem történt, a bűnösök ma büntetlenül ott élnek – csak a cigányoknak kellett elmenekülniük…) Ugyanitt olvasható az a történet is, amikor a falusi legényversenyt a helyi cigányfiú nyerte, meg is kapta a kitüntetést, ünnepelték – de amikor este be akart menni a bálba, oda már nem engedték be…
Nem szeretnék a szerecsenmosdatás hibájába esni. Egyik összejövetelünkön egy cigányasszony kereken a szemembe mondta: ha a pulyám éhezik és nincs mit adnom, persze, hogy elmegyek lopni! Hagyjam éhezni? Egy erős, tetoválásokkal kidíszített fiatal férfi kijelentette: Én hiszek Istenben, meg is térnék – de akkor miből fogok megélni? Mert hogy eddig lopásból élt. És tudok az uzsorásokról, a prostituáltakról és futtatóikról – eszem ágában se áll szebbre festeni a valóságot annál, amilyen. (Egyszer például az intézményben, amit vezettem, bejött egy csatornatisztító cigány vállalkozó, aztán amikor nem tudtunk megegyezni, olyan agresszívvé vált – a megfélemlítés kedvenc módszer -, hogy az udvaron a gyerekeim elsírták magukat… De megfojtani például egy magyar anyuka akart, amikor nyilvánosságra hoztam, hogy a fia is benne van a helyi drogüzletben, úgy vették le rólam…) A kérdés az, engedjük-e, hogy a bűnök, hibák, sérelmek miatt végleg megromoljon a kapcsolat közöttünk, vagy dolgozni akarunk a megoldáson?
Mert a gettó, a szögesdrót mögé zárt világ, a börtön nem megoldás. Az elzárkózás, a gyűlölet előbb-utóbb mindig robbanáshoz vezet – és a szétrepülő repeszek nem válogatnak, ki a rendes ember és ki nem, ki magyar és ki nem. A gyűlölet robbanása mindenkit megsebesít, megöl, akit csak elér. Ezért nem dughatjuk homokba a fejünket. A mi érdekünk is, hogy erre a problémára (a romák integrációjára és a fajgyűlölet megszüntetésére) valamilyen megoldást találjunk.
Jézus szavai: „Tedd azt, amit szeretnél, hogy veled tegyenek az emberek.”
Mert a hazánktól elcsatolt területeken mi vagyunk a romák…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
A hamarosan megjelenő, Cigányélet című antológia utószavából.
