Egy nehezen vállalt feladat
Hosszú évek óta hordozom magamban a Szeretet földje vízióját – azaz hitem szerint Isten vágyát, tervét arra, hogy hazánk és a Kárpát-medence egy kegyelmi kehely, „menedék” legyen a nehéz időkben és egy nagy megújulás helye, kezdete és hordozója. Sok mindent történt velünk ez idő alatt, közösségek jöttek létre, szolgálatok indultak el, könyvek jelentek meg, házak, intézmények épültek fel – de volt egy feladat, amitől mindig ódzkodtam, amitől – ámbár benne van az életemben – mindig igyekeztem elhatárolni magam.
Én szívesen gondolok úgy a Szeretet földje víziójára, mint kovászra, ami átjárja és megtermékenyíti az emberek képzeletvilágát, ami tettekre sarkallja őket. Mint mustármagra, ami egyre jobban kibontakozik. Ha visszagondolok a ’90-es évek elején a törökbálinti művelődési házban lévő kis bibliakörünkre, a családi napokra, a szervező munkákra, az első Szeretet Földje Találkozókra, Angyi néniék kis házi csoportjára – sokfelé ágazódtunk és sok minden kinőtt ezekből a kezdeményezésekből. (Köztük bőven olyanok is, amelyek azóta a saját útjukat járják – és ez nagyon jól van így.) Azonban az évek során újra és újra előjött – imádságban, beszélgetésekben -, hogy „célirányosabb” közösségeket kellene szerveznünk. Én ezt mindig elhárítottam, több ok miatt is:
- A’90-es években azért, mert épp akkor tört ki a közösség-nevesítési láz egyházunkban is, mindenki neveket adott a kis csoportjának, s valahogy úgy éreztem, én nem akarok elkülönülni, nem akarok külön nevet, külön karriert. Én a katolikus egyházhoz tartozom, azon belül is az egyházközségemhez, ez elég megnevezés nekünk. (Törökbálinti közösségeink azóta is „hétfői közösség a plébánián” , illetve „keddi csoport a Szeretetláng kápolnában” az egyházközségen belül, minden külön név nélkül.)
- Azért sem kell nekünk külön név, mert a Szeretet földje nem valami elkülönült „új látás” vagy lelkiségi irányzat hanem egy Istentől jövő „vízió”, amit mindenki magáévá tehet, lelkiségi formáktól, irányzatoktól függetlenül. Ennek kifejezetten ártana, ha elkülönülnénk és egy csoporttá, közösséggé vagy lelkiségi irányzattá válnánk, mert akkor bárki mondhatná: „én Mária légiós vagyok, vagy szeretetlángos, vagy karizmatikus, és nem „szeretetföldjés”. (Ráadásul magam is eléggé „mindenevő” vagyok, éppúgy szeretem a rózsafüzért mint a szentségimádást vagy a karizmatikus ajándékokat…) A Megújulásnak, a Szeretet földjének a gondolatát lelkiségtől függetlenül mindenki hordozhatja, cselekedhet érte – sőt, minél többféle ember, lelkiség hordozza, annál gazdagabb és erőteljesebb!
- Nem utolsó sorban pedig azért féltem ettől a feladattól, mert nem éreztem és nem érzek most sem magamban „pásztori karizmát”, nem gondolom, hogy nekem közösségek hálózatát, rendszerét vagy mozgalmát kellene ambicionálnom vezetnem, stb. Nem érzek ehhez elég erőt, tehetséget, odafigyelést. Pedig időről időre ezt kell csinálnom, csinálnunk, de látom azt is, hogy nem teszem én ezt valami jól, van hová előre fejlődni.
A feladat azonban kikerülhetetlen. Nem szeretnék azonban most se valami „alapítói pózban” fellépni, mint ahogy nem is vagyok az, semmilyen értelemben sem. Viszont!
Szeretném felajánlani segítségünket, szolgálatunkat, kölcsönös kapcsolatunkat mindazon embereknek, közösségeknek, akik úgy érzik, hogy magukévá tudják tenni a Szeretet földje vízióját. Szeretném kérni őket, hogy dolgozzunk együtt azért, hogy az egész országban – és a Kárpát-medencében - legyenek olyan emberek, közösségek, akik vállalják a munkát ezért a nagy és szent célért: „hogy hazánk a Szeretet földje legyen!”
Mindenki a saját tehetsége, elhívása, lelkisége szerint, de testvéri közösségben egymással. Igen, szeretnénk a Szeretet földje gondolatával átjárni egész hazánkat és nemzetünket, szeretnénk, ha Istennek ezt a nagy tervét mindenhol hordoznák imádságban, szeretetben, egyének és közösségek egyaránt!
Mit tudunk mi felkínálni? Mindazt, ami a Szeretet Földje Szolgálatban már jelen van (és ami esetleg még nincs, de úgy érzitek, hogy fontos lenne). Szervező munkánkat, előadásainkat, a gyógyító és missziós összejöveteleinket, a kulturális programokat, ingyenes kiadványainkat, könyveinket (kedvezményes áron), imáinkat, honlapunkat, stb.
Mit szeretnénk tőletek? Első sorban az imáitokat. Aztán szervező munkátokat (és tapasztalat-cserét, stb.). Támogatásotokat. Közös munkánkat. Semmi sem kötelező, de minden lehetséges, ami előre viszi ez a nagy ügyet!
Aki úgy érzi, hogy ő és/vagy közössége be tudna ebbe kapcsolódni, az kérem, hogy írja meg címét, elérhetőségét, gondolatait, javaslatait, kéréseit. (Cím.: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) Időnket, munkánkat, tehetségeinket szívesen adjuk a közös cél érdekében!
„Hogy hazánk a Szeretet földje legyen!”
Imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
