Megbetegedhet-e az Isten?
Mielőtt rávágnánk a kérdésre, hogy nem – vagy épp igen, amennyiben Jézus Krisztus tökéletesen Isten és tökéletesen ember és legalább egyszer beteg volt földi életében -, engedjünk meg magunknak egy hasznos és élvezetes gondolatkísérletet. (Egy újabb istenparadoxont.) Ehhez pedig az inspirációt egy nemrégiben az első egyetemes zsinatról és a nicea-konstantinápolyi hitvallásról (Hiszekegy) megjelent szöveggyűjtemény részlete adja.
A rövid részletet Aristole Papanikolaou írásából vettem (megjelent a Görföl Tibor szerkesztésével összeállított ”Az első egyetemes zsinat” című könyvben):
„Ha a homoousziosz (egylényegű) azt fejezi ki, hogy a teremtetlen valóság ténylegesen a teremtettben tud lakozni, Isten abban, ami nem Isten, a végtelen a végesben, akkor mindenütt keresnünk kell Krisztust, még nem kereszténynek számító gondolkodásformákban (…) is. Teológiai téren arról van szó, hogy mindennemű ismeretelméleti dualizmust el kell utasítanunk, azt is, amely szerint elkülöníthető egymástól a szentírási alapú gondolkodás és a rendszeres teológia, szétválasztandók az úgynevezett „hagyományos” teológiák és a szabadságelvű teológiák. A teológiának be kell látnia, hogy a Krisztus-esemény igazságának tartalmát sokféle formában kell kifejezni, köztük nem teológiai formákban is, például a művészetekben, különösen a költészetben. (…) A homoousziosz azonban nem jelenti azt, hogy bármi elfogadható lenne – azaz nem torkoll relativizmusba. Hogyan is torkollhatna? Elvégre Isten és az ember közösségének igazságát fejezi ki. Végső soron ez a kritérium tartja egyben a teológiai pluralizmust – a homoousziosz azon az általános feltételezésen alapul, hogy az egész anyagvilág az Istennel nyert közösség céljából jött létre, nem versenytársa az istenségnek, hanem azért létezik, hogy hordozza az isteni valóság súlyát.”
És akkor jöjjön egy kis „teológiai költészet” arról, hogy az egész teremtett anyagvilág hordozza az isteni valóság súlyát, és a teremtetlen valóság a teremtettben lakozik – és ez a teremtett anyagvilág pedig súlyosan megromlott és beteg, ökológiai, gazdasági, kulturális, erkölcsi és bármiféle értelemben egyaránt. Vajon visszahat-e mindez Istenre, lehet-e beteg a megbetegíthetetlen Isten?
A kérdés nem öncélú, bár elsőre annak tűnhet. Játsszunk el a gondolattal, hogy a lázadás, az angyalok lázadása volt az a vírus, ami a mennyek országát és az egész teremtett világot „megbetegítette” és lázassá tette. Ezt a vírust pedig semmi más nem tudta eltávolítani a mennyek országa „szervezetéből” csak Isten, és természete miatt Ő is csak úgy, hogy emberré lett. Jézus Krisztusban Isten győzött a gonoszság minden ereje felett. Ekkor megnyílt a menny az emberek előtt és megnyílt a pokol és a sátán kivettetett a mennyből – a menny megtisztult -, de még nem vettetett ki a földről. Megbetegítő hatalma jelen van Isten országában és – amennyiben a teremtetlen a teremtettben lakozik -, még mindig megbetegíti az egész teremtett világot és a megbetegíthetetlen Istent.
Jézus Krisztus Isten gyógyszere a világnak, és mi ennek a gyógyszernek részei vagyunk, kis antitestek „Isten véráramában”.
Ennek az eszmefuttatásnak akkor van értelme, ha el tudjuk képzelni – nem dogmatikai igazságként, de a szeretet aktusaként -, hogy Isten, akit szeretünk, Atyánk a mennyben most is szenved a bűntől, a gonosz vírusától. (Mondhatjuk, hogy betege lett az embernek, az ember iránti szeretetének, ahogy azt a viszonzatlan szerelemre szoktuk mondani.
Mi vajon mennyire viszonozzuk szeretetét?)
El tudjuk-e képzelni, hogy mi vagyunk azok, akik enyhülést hozhatunk Atyánknak krisztusi életünkkel?
El tudjuk-e képzelni hogy a Vízözön „isteni kemoterápia” volt, azzal a céllal, hogy megtisztítsa a rákos daganattá vált földet – és ez a „kemo” éppoly fájdalmat okozott a Szeretetnek, mint a most egy rákos betegnek -, de végleges gyógyulást nem hozott. (Az utolsó ítélet tüze fogja végleg kiégetni a bűnt és a gonosz vírusát…) Hogy amikor Jézus Krisztus szenvedését szemléljük, akkor az Atya szenvedését is látjuk (ami nem mond ellent Isten örök egységének és békéjének, de megmutatja örök együttérző szeretetét a Szeretetnek).
Elképzeljük és megnyitjuk a szívünket a teljesebb létezés felé…
(A Hitvallásról szóló olvasmányos kis könyvünk: Ez a mi hitünk, a keresztények hite: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/20665-ez-a-mi-hitunk-a-keresztenyek-hite
Utóiratként, ha már az idézetben költészet is szó volt, ide teszek néhány egyszerű verset az elmúlt évekből:
Szerelem
A kisgyermekkor öntudatlan vágyódása
az átölelő kar után
és a kamasz sóvárgása
a megértésre és elfogadásra
és a tomboló hormonok feszülése
és a büszkeség, hogy van valakim
és én is vagyok valakinek valaki
és egyek vagyunk
minden különbözőségünkkel együtt
és szorongás,
a másik elvesztésének félelme
és annak felismerése,
hogy a szívben
mindezzel együtt
mégis ott marad
egy magányos rész
amit nem tudunk odaadni
és amit nem tudnak befogadni
ez a rettenetes zárvány
és sajgó fájdalom
hogy csak akkor válunk
teljesen eggyé
szétválaszthatatlanul
és összekeverhetetlenül
(mint a Szentháromság)
amikor a végtelenben találkozunk.
*
Megrémülök…
Megrémülök,
ha arra gondolok
mi lehettem volna
ha nem térek meg
vagy
ha megtérek
*
Az utolsó játszma
amikor a sátán azt hitte, győzhet.
Sakkot adott a Királynak és várta,
hogy az feladja a harcot,
vagy legalább döntetlent ajánljon.
Nem értette.
Sohasem fogja megérteni.
Isten nem játszmázik.
Jézus nem sakkfigura az élet tábláján,
- Ő az Élet,
Keresztre feszítve bennem.
*
Csüggedés
Lehettem volna…
de nem lettem.
Zsírba nehezült testemben
bolyonganak a szavak
s a terméketlen
agyag vakondtúráson lyuk
a remény.
*
Remény
Krisztus fénye
előtör szívem sírkamrájából
és megvilágítja
a sötétségbe borult világot:
Van még remény!
*
Gyógyszer nagyravágyás ellen
Hogy fog nak majd ránk
em lé kez ni
kér dez ted
Se hogy
*
A legszebb nő
A legszebb nő
anyám
a legszebb nő
gyermekeim anyja
holtversenyben
a legszebb nő
a Szűzanya.
Paris almáját ugyan
kinek adhatnám?
*
Vallomásos vers Költészet napjára
Szó szót követ
minden szavam követ
leplezi és leleplezi
hazugságaim és igazságaim.
Követem a követem
szavaim megköveznek
(hallgatni Arany, szólni meg Petőfi)
futok előlem és utánam.
Mit tehetnék?
Megkövetem a világot
aztán követem Jézust
a Mennyország Nagykövetét.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
