A belső szabadságról
Mielőtt pszichológia lett volna, a vallás és a művészet már rengeteg mindent feltárt – többet is, mint amire a pszichológiai elméletek képesek -, az ember külső-belső életének mélységeiről és magasságairól. A Szentírást olvasva az ószövetség nagy alakjainak életén, hibáin és erényein elgondolkodva saját magunkat is jobban megértjük. Jézus Krisztus lenyűgöző belső szabadsága örök példa számunkra – és mi az ő Lelkéből kaptunk… ha ugyan van bátorságunk megélni Isten gyermekeinek szabadságát.
Én nem tartom magam bátor embernek, van hová előre haladnom, épp ezért is mondom el minden nap ezt az imát: Mennyei Atyám! Hálát adok neked az életemért, köszönöm, hogy rabul ejtettél szereteteddel! Vezess el kérlek a belső szabadságra, hogy Szentlelked által minden körülmények között megdicsőíthesselek Téged! Ámen.
Azt hiszem, világi és egyházi életünkben egyaránt hiányt szenvedünk ebben a belső szabadságban. (Már maga az is, hogy ezt külön választjuk, a hiány jele.) Nem merünk kiállni nyilvánvaló igazságok mellett sem, mert hátha akkor retorzió ér bennünket. Meg aztán annyi jót is kaptunk emberektől, kormányoktól, pénzt, lehetőségeket, karriert, intézményeket, pozíciókat – és akkor most háláljuk meg ezt azzal, hogy rosszakat mondunk róluk? Még ha igazak is?
Így aztán inkább hallgatunk, vagy ami még rosszabb, megmagyarázzuk, hogy miért is jó az, ami rossz, úgy ahogy van.
De hogy ne csak a levegőbe beszéljek, hadd hozzak ide két nagyszerű irodalmi művet, Visky András Kitelepítés és Illegalisták című könyveit. A Kitelepítés igazi keresztény regény, a keresztény létezés, kétely és bizonyosság minden vívódásával, örömével és bánatával együtt, ami egy rettenetesen kemény időszak, a romániai (keresztény) magyar kisebbség II. Világháború utáni sorsáról. Régen olvastam ilyen erős, szívbe markoló, igazságkereső könyvet.
Az Illegalisták tágabb merítésű, amennyiben a II. Világháború előtti és utáni időszakot is felöleli, erdélyi magyarokat és románokat, kommunistákat és keresztényeket egyaránt. Amitől pedig egészen különleges, az az író bátorsága, amivel teljesen szabadon, de zseniálisan kezeli a bibliai iratokat is.
Itt egy részlet a (Tanítás a szerelemről) című fejezetből:
„A történelmet a Sátán teremtette?
A Sátán.
Hol lakik a Sátán?
A Paradicsomban.
És az Örökkévaló?
Ő hajléktalan.”
Szigorúan véve, törvénykező lelkülettel ennek a szövegnek egyetlen mondata sem helyes - hiszen a nem a sátán teremtette a történelmet és nem lakik a Paradicsomban -, de a könyvet olvasva mégis ráérzünk arra a mélységes, bánattal teli valóságra, ahogy az ember ezt a gyönyörű világot, a nekünk adott paradicsomot pokollá tette, gyilkosok világába, ahol Isten csak koldusként jár körbe – ahogy a Szeretetláng lelki naplóban olvassuk, amit Jézus mond: én vagyok a világ koldusa, koldulok a szeretetetek után…
Egy másik idézet. A (Jó emberek) című rövid fejezet, beszélgetés a román belügyes és a fogoly között:
„Én a nagy tisztelői közé tartozom, írásmagyarázatait sokszor meghallgattam, talán emlékszik rám – mondta Szentéletű Ferencnek a tartományi titkosszolgálatok magas rangú tisztje. – Ön a vidék leghatásosabb szónoka, országszerte nagy befolyással bír, tudósok és tanulatlanok egyaránt hallgatják tanításait. Segítsen nekünk. Céljaink közösek, mi is jó emberekkel szeretnénk felépíteni egy igazságos rendszert.
A mi közösségeinkhez nem jó, hanem szabad emberek tartoznak. Ön talán félreértett engem, ezredes úr.”
Milyen súlyos utolsó mondatok! Nem mintha nem akarnánk jók lenni – hiszen itt mindenki jónak mondja magát, miközben, Jézus szavai szerint, senki sem jó, csak egyedül Isten -, de vajon merünk-e bátrak lenni, már nem a kamaszos lázadás, hanem az igazság és szeretet bátorságával, Jézus Krisztus szabadságában és bátorságával?
Ahogy elnézem történelmünket, a következő időszak nekünk is fel fogja tenni ezt a kérdést…
Sípos (S) Gyula (www.szeretefoldje.hu)
