Jézus tanításának öt „élő elve”
A nemzetközi hírű lengyel filozófus, Leszek Kolakowski egész életében küzdött a „Jézus-kérdéssel”. Bár sohasem vált hívő kereszténnyé, de öt olyan pontot, "élő elvet" is azonosított Jézus életében és tanításában, ami döntő módon hozzájárult a nyugati civilizáció, és általánosabban is a méltányos emberi élet kialakulásához:
1. A törvény felszámolása a szeretet javára. Kolakowski szerint ez az „abba vetett hit, hogy a bizalomra alapított emberi kapcsolatok kioltják vagy feleslegessé teszik a szerződéses kapcsolatokat: ha a harmonikus egymás mellett élést a kölcsönös bizalomra és szeretetre alapozzák, akkor nincs szükség szerződéses igényekre és kötelezettségekre.” Így válik Mózes engedelmességet követelő, szigorú Istene Jézus könyörülő Istenévé, és ezt az eszmét gondolja újra a modern filozófia is - még Marx is erről beszél a kommunizmus utópiájában, ahol az érdekkapcsolatokat majd felváltja a kölcsönös szolidaritás önkéntes kötelékeivel létrehozott szabad társulás -, és az „egyetemes testvériség” bármely régi-új elképzelése.
2. Az erőszak emberi kapcsolatokból való kiküszöbölésének reménye. Bár most épp megint olyan időket élünk, amikor a diktátorok nem haboznak erőszak útján még több hatalmat és területet szerezni, de azt is látnunk kell, hogy a világ ezt már nem tartja olyan magától értetődőnek, mint a régi időkben és éppenséggel ki akarjuk küszöbölni az erőszakot a gyerekek életéből, a házasságokból és a társadalmi kapcsolatokból is. „Az erőszakmentes élet eszméje nem ostoba és nem is utópikus – írja Kolakowski -, csak bátorság kell hozzá, olyan erény, amely általában hiányzik azokból, akik egyetemes módszerként rajonganak az erőszakért, mert csakis akkor készek harcolni, amikor erőszakot alkalmazhatnak a gyengébbekkel szemben, különben sohasem.” (Jézus mutatta meg az erőszakmentes élet lehetőségét s valóságát, mint Isten ajánlatát számunkra…)
3. Nem csak kenyérrel él az ember. „Kegyes naivitás lenne ez is? Nem. A népek századokon át csatáztak olyan értékek elismeréséért, amelyek nem redukálhatók fizikai szükségletekre és materiális kielégülésre, és efféle erőfeszítésekre újra meg újra sor került az európai kultúrában.” Ma talán már ez magától értetődik – legalábbis azoknak akik nem a pénz és hatalom mindenhatóságának bűvöletében élnek -, de hosszú út vezetett idáig és Jézusnak köszönhetjük, hogy ez így beépült a kultúránkba.
4. A választott nép eszméjének felszámolása. (Vagy úgy is mondhatjuk, hogy Isten minden népet kiválasztott valamilyen feladatra és teret és időt adott nekik, s ha mindenkit kiválasztott, akkor senki sem különlegesebb a másiknál…) A filozófus egyszerű megfogalmazásában: „Jézus mindenki számára megnyitotta Istent.” Ez forradalmi látásmód volt Jézus korában, s ha ma magától értetődőnek tekintjük is – mármint „hogy az alapvető emberi értékek mindenki közös tulajdonát képezik és hogy az emberiség egyetlen nép, és ez szellemi világunk elidegeníthetetlen részévé vált” -, ezt is Jézusnak köszönhetjük. (Ámbár ma, a kiújuló háborúk, a bezárkózás és felerősödő nacionalizmus – az okos hazaszeretet helyett -, világában, ezt megint újra kell tanulnunk…)
5. E világ alapvető boldogtalansága. Ebben a világban az ember alapvetően boldogtalan, még ha „el is titkolja önmaga elől boldogtalanságát”. Kolakowski megállapítása szerint „az ember megpróbálhat megváltoztatni mindent, amit csak lehetséges az emberi létezés körülményei közül, az ember harcolhat ezért szüntelenül, mégis tisztában lehet azzal, hogy az abszolútum elérhetetlen, hogy az emberi állapot alapvető törékenysége megváltoztathatatlan, létünk fundamentális részét képezi, mert az emberi lét végességéből ered.” Ehhez mi már csak azt tehetjük hozzá, hogy erre a megoldást szintén Jézus hozta el, amikor megnyitotta Isten országát, a beteljesülés végtelenségének lehetőségét az emberek előtt…
Kolakowski végül azzal zárja esszéjét, hogy vissza kell hozni Jézust a kultúrába, mert „bármely kísérlet Jézus ’leszereltetésére’, kultúránkból való eltávolítására, azzal az ürüggyel, hogy nem hiszünk abban az Istenben, akiben ő hitt, abszurd és eredménytelen.” A lengyel filozófus „Jézus Krisztus – próféta és reformer” című írásának utolsó mondatai számunkra is megszívlelendőek: „Mert (Jézus) személyében testesítette meg annak képességét, hogy kimondjuk saját igazságunkat, nyíltan és hangosan, kibúvó nélkül védelmezzük mindvégig, és hogy végsőkig ellenálljunk a meghonosodott valóság nyomásának, amely elutasította őt. Ő tanította meg, hogyan szálljunk szembe a világgal és önmagunkkal, erőszak nélkül. Mintaképe volt annak a radikális hitelességnek, amellyel (és kizárólag ezzel) minden emberi lény valódi életre keltheti saját értékeit.”
(Az idézetek Leszek Kolakowski: A civilizáció a vádlottak padján című könyvéből valók.)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
