Esettanulmány egy meg nem valósult tervről
Olykor hiába a jó ötlet, hiába Isten kegyelme, mégis elszúrjuk a dolgokat. (Talán majd csak a mennyek országában fogjuk meglátni, mennyi lehetőséget hagytunk ki, mennyi kegyelmet pazaroltunk el, ami mind megvalósulhatott volna, ha…) Viszont a sikertelen projektekből is tanulhatunk. Most következzék egy ilyen esettanulmány az ezredforduló környékéről: hogyan és miért nem lett Szeretet földje társasjáték, pedig…
Még a művelődési házas években, találtam ki egy társasjátékot, aminek egy kezdetleges változatát ki is próbáltuk a gyerekekkel a havi ingyenes családi napok idején. Egy olyan játékot rajtam össze, ahol a játékosoknak együtt kellett működniük a feladatok végrehajtásában, miközben egy mesét játszanak végig, s közben a táblán van még egy önmozgó, gonosz sötét figura is, akit ki kell kerülni… (Az írás végére berakom a játék leírását, akit érdekel...)
Az ezredforduló után aztán egyéni vállalkozóként könyvkiadással és előadások tartásával foglalkoztam, és jó ötletnek tűnt, hogy ezt a társasjátékot is rendesen kifejlesszem és megjelentessem. (Az alaptáblához pedig újabb meséket és kártyákat lehetett volna készíteni, amik újabb forgalmat és bevételt generálnak.) Így aztán megrajzoltattam szépen a táblát és a kártyákat, megírtam a mesét és a feladatokat, tárgyaltam nyomdával – aztán mégis megállt az egész. Utólag visszatekintve és látva, hogy mivé fejlődött hazánkban is a társasjáték-világ, talán hiba volt abba hagyni a fejlesztést. Az elakadásnak több oka is volt, személyiségbeli és hitbeli problémák egyaránt:
- A legelső nyilván az éretlenség és tapasztalatlanság. Amikor 26 évesen, 1991-ben, friss házasként egy kis művelődési ház igazgatója lettem, azt is menet közben tanultam, hogyan kell azt csinálni. Amikor tíz év múlva a vállalkozói lét és keresztény szolgálat mellett döntöttem, hasonlóan kevés fogalmam volt a vállalkozói létről. Nem voltak körülöttem tapasztalt tanácsadók, akiket kérdezni lehetett volna, vagy ha igen, nem kérdeztem tőlük, hanem mentem a magam feje után, ami óhatatlanul hibákhoz vezetett. (Könyveket ugyan előtte is jelentettem meg, de arról fogalmam sem volt, hogyan kell társasjátékot fejleszteni, kiadni és terjeszteni…)
- Amikor egyszerre vagyunk túlterheltek és lusták. Egy fenékkel ültem több lovat egyszerre – bár ez máig nem nagyon változott -, miközben alig tudtam lovagolni. Írtam és szerkesztettem könyveket, szerveztem és tartottam az előadásokat, közösségi alkalmakat, és lehetne még sorolni, mi mindent. Ráadásul akkor költöztünk be a félig kész házunkba, három kisgyerekkel két szobába, pénzt kellett keresni, „nyomni az ipart”. Ehhez képest mindig jobban szerettem olvasni, mit írni, egyszóval pénzkeresés helyett valami mással foglalkozni. (Visszatekintve látom, hogy többször előfordult életemben, hogy mire valamivel eljutottam 80 százalékos készültségig, már untam, valami más érdekelt, s így abba hagytam a dolgot.) Így aztán egyszerre voltam fáradt és frusztrált - ha pedig belül nem vagyunk rendben, elvész az összeszedettség, a belső fókusz és elkopik célorientáltság is…
- A munkatársak hiánya. „A modern üzleti világban hiába vagy kreatív, eredeti gondolkodó, ha nem tudod eladni, amit létrehozol. A vezetőségtől nem várható el, hogy felismerjen egy jó ötletet, hacsak nem mutatja be nekik egy jó értékesítő.” (David M. Oglivy) Azaz hiába volt egy jó kreatív ötletem, hiába született meg a „demó változat”, ha hiányoztak azok az emberek, akikkel tovább lehetett volna vinni a projektet. A kérdés csak az, miért nem kerestem ilyen embereket magam mellé? Bátortalanság? Félelem a főnöki léttől? Alkalmatlanság- vagy tehetetlenség-érzés? Segítők nélkül viszont a várható plusz munkáknak már a gondolata is rémítő volt…
- A hitbeli és pénzügyi problémák. A vállalkozást a művelődési házi végkielégítésből indítottam, ami nem volt túl sok, de elkezdhettük belőle a könyvkiadást. (Akkoriban csak néhány keresztény kiadó létezett és még sokan olvastak. Én pedig olyan témákat hoztam, amikről addig nem nagyon jelentek meg művek.) A jó minőségű társasjáték kiadás azonban egy nagyságrenddel nagyobb összegbe került volna, miközben nekünk még lakáshitelt is fizetnünk kellett. Mi lesz, ha nem válik be a társasjáték, hanem nyakunkon marad, az adóssággal együtt? Egyszóval beleestem az „értelmiségi problémázásba”: addig rágtam a bukás lehetőségeit, míg az megrendítette a hitemet a társasjátékban, és ezzel kapcsolatban Isten segítségében is. (Legalábbis nehezen képzelem el, hogy akkoriban ne vittem volna imádságban az Úr elé a dolgot...) Ezért lesznek sokszor az egyszerűbb emberek jobb vállalkozók: Nem okoskodnak túl sokat, hanem elindulnak, aztán amikor jön egy probléma, akkor megoldják és haladnak tovább. Anélkül, hogy tudnák, bibliai alapon állnak: „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a mának a maga baja.” (Mt 6,34)
- Szűkkeblűség. Kiderült, hogy amennyiben értő vállalkozókat vonok be és/vagy átadom a kiadás jogát, a bevétel legfeljebb tíz százaléka maradhat enyém, amit – tudatlanságom miatt -, igazságtalannak éreztem. Egyedül viszont túl nagy terhet jelentett az eddigiek mellé még a társasjátékkal is foglalkozni…
Nos, mit tanulhatunk ebből az esetből?
Legelőször fontoljuk meg, hogy terveink szükségszerűen „hiánybetegséggel” küzdenek. Nincs elég pénz, nincs elég munkatárs, nincs elég idő – a napi nyolc óra munka kevésnek bizonyul -, szűkösek a lehetőségek. (Isten műveire olykor ez különösen is igaz, hogy íz Ő kegyelme nyilvánvalóvá legyen…) Ezért lélekben fel kell készülnünk a nehézségekre és a küzdelemre, hittel bízva abban, hogy Isten mellettünk áll és a kellő időben pótolja a hiányzó részeket.
Jézus az egyik példabeszédében azt mondja: „Mert ha valaki közületek tornyot akar építeni, ugye előbb leül, és kiszámítja a költséget, vajon futja-e a befejezésig? Különben – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdi mindenki, aki látja: „Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni. Vagy ha egy király hadba akar indulni egy másik király ellen, ugye előbb leül, s fontolóra veszi, vajon tízezer emberrel szembeszállhat-e azzal, aki húszezerrel jön ellene?” (Lk 14,28-31) Igen, olykor úgy érezhetjük, hogy a feladat nagysága, nehézsége messze túlnő rajtunk. (Megint csak: pláne Isten országának építésében…) És mégis, ha okosan tervezve gondosan számot vetünk azzal, hogy mink van és mit tehetünk, beleértve a „mennyei kincseskamrát” is, bátran nekifoghatunk a munkának.
Egy komoly terv megvalósítása sok áldozatot követel, Isten országában pedig olykor látszólag mindent: „Ugyanígy, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet a tanítványom. Jó a só, de ha elveszti az ízét, mivel lehet neki visszaadni? Sem a földnek, sem a trágyának nem használ, tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” (Lk 14,33-35) Ha elcsüggedünk, ha engedjük hogy a nehézségek és a jellemproblémáink úrrá legyenek rajtunk, akkor ízetlenné válik bennünk a „só”, a terv, és végül abba hagyjuk a munkát. Csak Isten a megmondhatója, mi minden veszett már így kárba!
El kell fogadnunk azt is, hogy nem vagyunk elegek önmagunknak és önmagunkban. Olykor másoké a nagyobb nyereség és ők a vezetők, a döntést hozók és nem mi. Legalább ez alázatosságra tanít minket…
Meg kell tanulnunk átfogóan és nagyobb léptékben gondolkodni. Tervezzünk hosszú távra, és nézzük meg a dolgokat a végcél felől is. Mit szeretnénk elérni, milyen lépéseken keresztül érhetjük ezt el és ehhez milyen eszközök kellenek ehhez? Másképp fogalmazva: mi a víziónk, a stratégiai céljaink és milyen taktikai lépések vezetnek el ehhez? Milyen anyagi és lelki eszközeink vannak és hogyan tudjuk a többit pótolni? A legfontosabb pedig: fogjunk hozzá, és lépésről lépésre haladjunk előre.
Isten Mózest, Józsuét és Dávidot egyaránt így biztatja: „Légy bátor és erős”! Ez a biztatás nekünk is szól! Szent Pál így biztatja a félénk Timóteust, és minket is: „Ezért figyelmeztetlek, szítsd föl magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem által benned van. Hiszen Isten nem a félelem (félénkség, gyávaság, csüggedtség, fordítástól függően) lelkét, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk” (2Tim1,6-7) Így tehát józanul végig gondoljuk, hogy mit tehetünk, aztán Isten erejével elindulunk, tudván, hogy a Szeretet Lelke velünk van és megsegít minket…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Végezetül pedig, akit érdekel, annak itt van a Szeretet földje társasjáték rövid leírása 2001-ből:
Kalandozások a Szeretet földjén
(társasjáték)
A csomag tartalma:
1 db tábla
4+1 db bábu
1 csomag kártya, 1-60 közötti számokkal
12 kis kép
2 db dobókocka
1 db kis könyv a mesével és a feladatokkal
A táblán látható jelölések magyarázata:
:-) - még egyet dobhatsz
:-( - egyszer kimaradsz a dobásból
- kötelező haladási irány (csak ha rálép)
- szerencsekártya
A játék leírása:
A csomagban található 12 db képet tetszőleges sorrendben elhelyezzük a táblán.
Az 1-60-ig jelölt számkártyákat arccal lefelé egy csomagban szintén a táblára helyezzük.
A játékhoz tartozó mese és feladatok kis könyvben vannak leírva.
A játékosok a tábla bal oldalán lévő kapu mezőire helyezik bábuikat.
A fekete bábu jelöli Mortelt, a gonosz varázslót. Ezt a bábut az "M" betűvel jelzett mezőre állítjuk. Minden dobás után Mortel két lépést lép előre a hozzá legközelebb álló játékos irányába. Egyetlen játékos sem kerülhet két négyzetnél közelebb hozzá. Ha ez megtörténne, akkor ki kell menekíteni. Ilyenkor a többi játékos ajándékozhat a saját dobásából pontokat (lépéseket) a menekülőnek.
Mortelt el lehet űzni oly módon, ha sikerül körbevenni, azaz minden lehetséges útvonalat lezár egy játékos. (Ilyenkor a Szeretetlángjuk együttes hatása elűzi a gonoszt a helyszínről.) Ha ez sikerül, a fekete bábu lekerül a tábláról 10 dobás időtartamára. Utána visszatér a táblára, a szürke zóna elejére.)
Minden számkártyához tartozik egy feladat, amely a kis füzetben van leírva. A tetszés szerint lerakott képekhez is a feladatokon keresztül lehet eljutni.
A játék során minden képhez el kell jutni valamelyik játékosnak. Aki ilyen feladatot kapott, az mehet a képhez. Ha eljutott oda és rá tudott lépni a kép mezőjére, akkor fölveheti azt. Egy játékos egyszerre csak két kártyás feladatot tarthat magánál. Ha egy harmadikat is felhúzott - mielőtt megoldott volna a másik kettőből egyet - akkor azt vissza kell tennie a kártyacsomag tetszőleges helyére, vagy neki kell ajándékoznia egy másik játékosnak.
A játékosok sorban egymás után dobnak a két kockával. A dobókockák számának összegével vagy különbségével megegyezően léphetnek, tetszőleges irányban. A lépések közben lehet kanyarodni a kereszteződések mentén. A lépéseket a táblán látható jelölések korlátozhatják.
Cél a történetben (és a kártyákon) szereplő feladatok megoldása, a képek összegyűjtése, majd Mortel kiszorítása a tábláról és jobb felső sarkon lévő kapun át távozás a helyszínről.
A játék igényli a játékosok együttműködését a feladatok megoldásában.
Jó szórakozást kívánunk!
