Álom és valóság
Azt mondják, vannak olyan álmok, amit minden ember álmodhat: amikor alig tudsz járni valami iszapos mocsárban, vagy repülsz, vagy épp hirtelen zuhanni kezdesz – ha így van, én biztos közéjük tartozom. Feltehető azonban a kérdés: Isten országa nem csupán egy álom, ami feltör a „kollektív tudattalanból”, és valójában csak pszichés állapotunkat – és korunk állapotát -, jelzi?
Isten – akiben hiszünk és akiről személyes tapasztalataink vannak -, azt ígérte egykor Mózesen keresztül, hogy kivezeti a választott népet a fogságból a szabadságba, arra a földre, amit készített nekik, a tejjel-mézzel folyó Kánaánba. Így is történt – azonban a Józsué és a Bírák könyvéből kiderül, hogy ez korántsem úgy történt, ahogy várták és szerették volna. Harcolniuk kellett, sőt részben alávetettek maradtak annyira, hogy az Ígéret földjének birtokba vétele csak Dávid királysága alatt vált valamennyire teljessé (Jeruzsálem is csak ekkor került a kezükbe és lett „Dávid városává”.) Az „örökös királyság” ideje sem tartott sokáig, háborúk és száműzetések, szakadások, megszállások és alávetettségek után kétezer éves, üldöztetésekkel terhes időszak várt Izraelre, egészen a Holokauszt nagy tragédiájáig és Izrael állam újraalapításáig, és ezzel csak a küzdelmek egy új szakasza kezdődött el…
Ha pedig Jézus Krisztus a Messiás, hol van az ő dicsőséges királysága?
Ezt a kérdést Izrael most is csak úgy tudja megválaszolni, hogy arra a Messiásra még mindig várni kell. Mi, keresztények azonban hisszük és valljuk, hogy Jézus valóban a Messiás, Isten Fia, Megváltó, és Ő valóban győzelmet aratott a gonoszság minden ereje fölött – ezt a győzelmet azonban minden nemzedéknek újra és újra realizálni kell az egyéni és közösségi életében. Isten országa itt van bennünk és közöttünk, feltéve, hogy bevonulunk és meghódítjuk azt…
A középkori krónikák úgy írtak a Kárpát-medencéről, mint tejjel-mézzel folyó kánaánról, ahol magától terem a föld és annyi hal van a folyókban, hogy kézzel lehet kikapkodni a vízből. És ez igaz is volt, valóban jó minőségű termőtalaj borította a földet, gazdag erdőink fával és vaddal, és az ügyes vízgazdálkodás miatt a holtágakban visszatartott vizekből könnyen ki lehetett halászni a halakat. Isten terve szerint a magyar nép itt telepedett le, hogy szilárd államalakulatot, keresztény királyságot hozzon létre és békés, gyümölcsöző életet éljen.
Mi sem voltunk azonban különbek a Deákné vásznánál. Viszályok, háborúk, külső és belső támadások és meghasonlások követték egymást, az ország többször részekre szakadt, megszállás alá került, s ma egykori területének csak kisebb részét birtokolja.
Tudjuk mi azt jól, hogy mit kellene tennünk, hogy hazánk ismét kánaán legyen! Hiszen már az én gyerekkoromban (az 1970-es években) azt tanultuk, hogy nekünk kevés a nyersanyagunk, de jó a földünk, nekünk a kiművelt emberfők országává kell lennünk, nekünk védenünk kell az élőhelyeinket, kincseinket… s tagadhatatlan, hogy volt is ebbe az irányba elmozdulás. Nőtt a társadalmi mobilitás (jóval nagyobb volt, mint napjainkban), a tudáshoz való hozzáférés, létrejöttek a nemzeti parkok, idővel nagyobb lett a társadalmi mozgástér és nőtt a szólásszabadság (amennyire egy féldiktatúra keretei között ez lehetséges volt) és megjelentek a kisvállalkozások, civil szerveződések és egyházi mozgalmak – szóval volt létjogosultsága az optimizmusnak. A rendszerváltáskor hihettük azt, hogy Isten országa, Isten megtermékenyítő jelenléte majd egyre erőteljesebben áthatja népünket és hazánkat és egy új virágkor köszönthet ránk. Így vonultunk be a mi új „ígéret földünkre” – aztán kiderült, hogy harcolnunk kell és sok csatát vesztettünk: a nép nem lett erkölcsösebb, a föld és a víz rosszabb állapotban van, mint ahogy örököltük és olykor még azt is elveszik tőlünk, amit már a magunkénak tudhattunk…
Nekünk, Isten gyermekeinek azonban nagyobb és erősebb bizonyosságunk van, mint evilág mulandó állapota. Ha minden elromlik is, Isten győzelmét az sem teszi soha semmissé. A világ állapota azonban élő jele Jézus szavainak: Isten országa erőszakot szenved és az erőszakosak szerzik meg maguknak. Ha evilág fiai szerzik meg, az ő erőszakuk megromlást és pusztulást hoz. Ha Isten gyermekei, a Szentlélek szelíd erejével, akkor minden életre kel. Így volt ez személyes életünkben, amikor megtértünk és életre keltünk, így van ez a közösségeinkben és így lehet ez az egész országban.
Természetesen a földi ország ebben a világban sohasem fog teljesen egybeesni Isten országával. De hogy milyen mértékben lesz „átfedésben” egymással, az rajtunk is múlik. Azon is, hogy mennyit értünk meg Isten ránk vonatkozó tervéből, stratégiájából, kezdeményezéseiből és mennyit tudunk hitünkkel, reményünkkel és szeretetünkkel ebből „áthozni a valóságba”.
„Légy bátor és erős” – mondta Józsuénak az Úr, és mi is csak ezt visszhangozzuk: kalandra fel!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
