Meglátni Istent
Egy hasonlattal kezdem: az interneten lehet látni olyan rövid videókat, amikor egy évnél is fiatalabb, erősen látás-vagy halláskárosult kisgyerekekre először adják rá a szemüveget vagy a hallókészüléket. A nyöszörgő, nyugtalan kicsik arca hirtelen érdeklődővé válik, figyelni kezdenek, elmosolyodnak, felismerik az édesanyjukat, az arcát, a hangját…. Nagyon megható pillanatok ezek.
Hasonló ehhez, amikor kisfiúk vagy kislányok megkapják szüleiktől a nagyon vágyott kiskutyát – gyönyörű, ahogy átölelik, érthető, hogy örömükben elsírják magukat, mi pedig velük könnyezünk.
Emlékeztethet ez bennünket a saját megtérésünk örömére és boldogságára – már amennyiben ilyen drámai volt és nem szépen belenőttünk a személyes istenkapcsolatba -, és eszünkbe juttathatja azt is, hogy ez az öröm vár minket a mennyben, amikor megérkezünk.
A karizmatikus megújulás egyik nagy ajándéka, hogy mindenki számára újra elfogadottá és megélhetővé tette a vidámságot, örömöt, a közös éneket és imát. Hiszen Pál apostol a Szentlélek gyümölcsei felsorolásakor a második helyre teszi a szeretet után az örömöt! (Gal 5,22) Ha pedig a szentek életét olvassuk, visszatérő elem, hogy az első közösségek tele voltak szeretettel, örömmel és buzgósággal…
Hétköznapjainkat azonban, bármennyire szeretnénk is, nem kíséri minden nap ez a kitörő öröm. Ha a kezdő hasonlatunknál maradunk, a kisbaba is megszokja, hogy látja, hallja anyukáját. Nyilván nem akarja elveszíteni, de hát olyan érdekes ez a felfedezni való világ!
Nekünk azonban Istent és Isten országát kell így felfedeznünk, hogy mindig és újra és újra meglássuk és meghalljuk Istent, mert Ő mindig szól hozzánk, még ha olykor süketek is vagyunk a hangjára.
Szól hozzánk a Szentírás szavain keresztül, amelynek középpontja az örök Szó, a kimondott és megtestesült Ige, a Fiú, Jézus Krisztus. Isten benne mutatta meg emberszerető jóságát s közölt mindent, amit el akart mondani önmagáról és rólunk. Ezért sokat kell elmélkednünk Jézus életén – és a Biblia többi részén is -, és komolyan venni szavait, hogy a Szentlélek megvilágosító kegyelmével egyre mélyebben hatolhassunk Isten titkaiba.
De Isten közli magát a történelmi eseményeken keresztül is. Az ószövetségben láthatjuk, hogyan neveli népét az Úr, hogyan válnak valóra az áldások és átkok, mi történik, ha megtartják az Istennek tett ígéreteket és mi, ha elbuknak bűneikben. Hogyan gyarapszik az ország és a nép, vagy hogyan esik darabokra és kényszerül száműzetésbe. Mindez miattunk íródott, hogy mi is ugyanígy gondolkodjunk el a saját történelmünkön! Például Trianon tragédiáján és hazánk darabokra hullásán. Ha nem akarunk megelégedni az önfelmentő magyarázattal, miszerint mindez mások ármánykodásának következménye, akkor szembe kell néznünk azzal, hogy mindez a mi bűneink következménye is. Nem azért, hogy önmagunkat elítéljük vagy sajnáljuk, hanem azért, hogy tanuljunk belőle, mert hazánk ma sincs különb állapotban. Mi lesz, ha továbbra is így élünk, ha megátalkodunk bűneinkben?
Hasonlóképp, a két világháború között a népi írók mozgalma, a Nyugat nemzedékei és a munkás írók egyaránt világosan beszéltek nemzetünk nagy, vérző sebeiről. Hiszem, hogy ebben benne volt Isten ihletése, aki ezen keresztül szólongatta az embereket – beleértve azokat a keresztény, egyházi embereket is, akik szintén felemelték szavukat a tarthatatlan viszonyok miatt -, jórészt sikertelenül. Meg is lett a gyümölcse süketségünknek és vakságunknak…
Nekünk azonban Isten minden kegyelme a rendelkezésünkre áll, hogy meglássuk és meghalljuk Őt, örömünk legyen benne és az teljessé legyen. Talán az első lépés az, hogy elismerjük süketségünket és vakságunkat.
Jézus azt kérdezte kortársaitól: „Kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonló a gyerekekhez, akik a piacon ülnek, kiáltanak a többieknek, és mondják: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem gyászoltatok.” (Mt 11,16-17)
Nem kell azonban, hogy ez legyen a végszó, hanem inkább: „A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (Mt 11,5-6)
Kérjük Istent, hogy adjon nekünk ehhez látó szemet, halló fület, értő szívet és jóakaratot, hogy meglássuk Őt, megértsük Őt és megtegyük akaratát – és így eljöjjön közénk a békesség és szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
