Mi keresztények, választások után
Túl vagyunk a választásokon, a győztesek örülnek, a vesztesek szomorkodnak, az élet megy tovább. Mi imádkoztunk vezetőinkért, ahogy Pál apostol írja Timóteusnak, hogy „békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben” (1Tim 2,2), és imádkoztunk „a választások Isten akarata szerinti megvalósulásáért” is. Nos, talán ennek jele, hogy városunkban ugyanúgy együttműködés-kényszer alakult ki, mint az előző ciklusban, csak a szerepek cserélődtek fel: aki eddig ellenzékben volt, az lett a kormányzó, és fordítva… Mindez azonban csak a napok hordaléka az idő partján…
Mi keresztények ugyanis, bár evilágban élünk, de nem ebből a világból valók vagyunk, hanem, mint felülről, a Lélekből születettek, Isten országából, s Isten országában, és Isten országáért kell élnünk. Egészen pontosan megfogalmazva, úgy kell élnünk ebben a világban, hogy életünk kovászként életre keltse Isten országát, a béke és a szeretet, az igazság és igazságosság országát, a kiengesztelődést és megbékélést környezetünkben és az egész világban.
Nem feledhetjük Jézus Krisztus szavait: minden ország, minden város, minden nép, amelyik önmagával meghasonlik, elpusztul (Mt 12,25). Azt pedig mindannyian láthatjuk, hogy hazánkat és nemzetünket óriási szakadékok hasítják részekre: a bűnök és a gyűlölet, a hazugságok, önzés, viszály és az egyet nem értés mély szakadékai. Ne legyenek illúzióink! Ha ez így folytatódik tovább, népünkön is beteljesednek Jézus szavai és a magába omló országot maga alá temeti a történelem sodró áradata.
„Isten a kiengesztelődés és megbékélés szolgálatát bízta ránk” – írja Pál apostol a bűnökbe és viszályokba merült korinthusiaknak (2Kor 5,18). Ugyanez vonatkozik ránk is: Isten a kiengesztelődés szolgálatát bízta ránk, hogy kiengesztelődjünk és megbékéljünk Istennel, egymással és az egész teremtett világgal. Ezt a munkát kell elvégeznünk napról napra, a saját szívünkben és környezetünkben is. Imádkozunk ezért, még a csoda reményében is, de nem hiábavaló, haszontalan módon, ahogy a világi ember vágyik a lottó ötösre, azt hívén, hogy az majd rendbe rakja az életét. (Tudjuk a felmérésekből, hogy a pénznyeremények a nyertesek döntő többségének életét tönkre tette.) Hanem munkálkodunk szóval és tettel, bízva abban, hogy ha közben olyan helyzetbe kerülünk, ahol „már csak a csoda segíthet”, Isten megadja azt is, miként eddig is mindig megadta.
Teljes elszántsággal megyünk előre, a nyolc boldogság lelkületével, ahogy Jézus Krisztus is tette, s igazzá is lett, hogy ilyeneké az Isten országa: a szelídeké, az igazságra törekvőké, a békesség gyermekeivé.
Ha képesek vagyunk együttműködni, ha megértjük, hogy több az, ami összeköt minket, mint ami elválaszt, ha nem démonizálni akarjuk ellenfeleinket, hanem megérteni, ha valóban a közösség javát szolgáló célokat tűzünk ki magunk elé, akkor minden a jó irányba mozdul el. Akkor Isten áldásává válik az „együttműködés-kényszer”, ami által megtanuljuk egymást elfogadni, megbecsülni, és talán még megszeretni is.
Nem könnyű feladat, nincs is messzire világító példa rá hazánkban – de talán majd most, talán majd velünk…
Értelmesen gondolkodva, a választások után nem azt kell néznünk, hogy kinek hány találata lett a választási totón, hanem azon kell gondolkodnunk, mit kell tennünk azért, hogy mindenkivel együtt tudjunk dolgozni az emberek javára.
Van miért imádkozni, van miért dolgozni, van miért szeretni…
Imával és szeretettel: Sipos Gyula
