Ilyen lehet a jövőnk – két forgatókönyv

Kategória: Eheti Megjelent: 2024. április 15. hétfő

A világ két világháború árán és egy hidegháborúban tanulta meg, hogy a világégést csak úgy lehet elkerülni, ha a nagy hatalmi tömbök kölcsönösen és kötelezően érvényes szerződéseket kötnek egymással és garantálják azok betartását is. Ez elvezetett az enyhüléshez, a közösségi jogok – munkához, pihenéshez, szociális és egészségügyi biztonsághoz, stb. -, és a személyes szabadságjogok megerősödéséhez is. A XXI. században azonban a megegyezésre törekvést egyre inkább felváltja a régről jól ismert erőkultusz, annak minden rettenetes következményével együtt.

A szovjet birodalom felbomlásával a kétpólusú világrendet egy hosszú évtizedre felváltotta az egypólusú világrend. Az USA a „világcsendőr” szerepébe került, hatalmi ambícióinak korlátait azonban hamarosan megrajzolták iraki és afganisztáni kudarcai, illetve a többi közép- és nagyhatalom – országok és népek, multinacionális cégek, maffia-hálózatok, ideológiák és vallások, stb. -, akik mind a helyüket keresték és küzdötték a többpólusúvá váló világban. A világ pedig beleszeretett az „erős emberekbe”. A diktátorok példaképpé váltak. A hatalmasok még hatalmasabbak, a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig szegényebbek lettek. A folyamat kárvallottai a kevés vagy semmi befolyással nem rendelkező emberek, vallási és nemzeti kisebbségek, munkavállalók és kisvállalkozók lettek…
Miközben a globálissá váló problémák (gazdasági, ökológiai válság, az eddigi civilizációs fejlődési modell zsákutcája, stb.) megoldása csak összefogással és együttműködéssel lenne lehetséges, aközben épp most lehetetlenül el ez az új erőkultuszban, amikor mindenki a maga vélt vagy valós érdekeit a többiek fölé emeli, az egész közösség kárára. (Legutóbbi fejlemény egy fontos nemzetközi környezetvédelmi egyezmény megtorpedózása volt, sajnos hazánk segítségével is.)
Ennek a folyamatnak talán az eddigi legsúlyosabb és félő, hogy sorsdöntő részét élhetjük meg most az orosz „vörös sárkány” (Jelenések könyve) feléledésével. Putyin elnök, az „erős ember”, aki két évtizede szívósan dolgozik hatalma kiterjesztésén hazájában, illetve a volt szovjet érdekszférában és az egész világon, tetteivel világossá tette, hogy a szerződések és kötelezettségek semmit sem jelentenek számára és minden eszközt és fegyvert hajlandó bevetni céljai elérése érdekében.
Ha a világ elfogadja ezt és belenyugszik abba, hogy mostantól az erő diktál, akkor Oroszország megszállhatja Ukrajnát, hatalma alá gyűrheti Belorussziát és a közép-ázsiai országokat, valamint újra befolyási övezetébe vonhatja a balti államokat és Közép-Európát, azaz minket is. Kína elfoglalhatja Tajvant és befolyása alá vonhatja a környező országokat, Vietnamtól a Fülöp-szigetekig. (De mit szól ehhez Japán?) Irán, Szaud-Arábia, Törökország szintén kiterjeszteni kívánja hatalmát, az USA pedig Közép- és Dél-Amerikáról jelentheti ki újra, hogy az az ő „hátsó kertje”, Afrika még mélyebbre süllyed a káoszba… (Könnyű belátni, hogy ez végül olyan világégéshez vezet, amire az ördög régóta vágyik. El tudjuk képzelni azt az Armageddont, amikor Oroszország Kínával, Dél-Koreával, Iránnal és más államokkal összefogva fordul Izrael ellen, hogy aztán Megiddó síkján összecsapjanak a világhatalmak…)
A másik lehetőség az, hogy a világ nem fogadja el az erőkultuszt és szembe száll ezzel, ahogy egykor Hitlerrel, majd Sztálinnal. Ennek rettenetes paradoxona, hogy az erőkultuszt ilyen módon csak erővel lehet megállítani – de lehet-e hibáztatni egy országot, ha a megszállókkal szemben védeni akarja magát? (Avagy hagyni kellett volna Hitlernek, hogy felfalja Európát és a világot?) Tragédia ez, ami már most is fiatal katonák és ártatlan civilek tízezreinek életét követeli, és még közel sincs vége a bajnak.
Úgy tűnik, hogy az antikrisztusi hatalmak legyőzése mindig véráldozattal jár, Jézus Krisztus ártatlan vérétől kezdve a vértanúk vérén át napjaink rettenetes gyilkosságsorozataiig. Nem mindegy azonban, hogy kinek a vére folyik. Az erőkultusz hívei szerint mindig a mások vére folyjék, Jézus és követői azonban a saját vérüket áldozták fel… Evilágnak és Isten országának ez az ellentmondása mindig fenn fog állni és senkitől sem várható el, hogy feladja hazáját és életét, hacsak őt erre Krisztus el nem hívja és erőt nem ad hozzá…
Mit tehetünk mi, itt és most ebben a helyzetben? Az nyilvánvaló, hogy Isten országának útja a megtérés, kiengesztelődés, a bűnbánat és megújulás útja egy olyan világban, ami a hatalom, a szerzés, pénz és befolyás lázában ég, félredobva minden erkölcsi megfontolást.
Isten gyermekei azonban megtehetik, hogy példát adnak, amikor a több hatalom helyett a kevesebb hatalmat, a szerzés helyett a lemondást, az erőszak helyett az együttműködést, a bűnök helyett az erényeket, a káromlás helyett az imádságot választják és ajánlják a többieknek is. Példájuk az elsötétülő világban a világosság és a fény reményévé, Isten országának valóságává válik és lehetőséget ad az embereknek, hogy döntési helyzetbe kerüljenek és a jót válasszák a rossz helyett.
Ahogy Mózes mondta a népnek: eléd tártam a jót és a rosszat, életet és a halált – válaszd az életet!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments