Gandhi példájából tanulni
Mahatma Gandhi Dél-Afrikából tér haza Indiába. Ott már hírnevet szerzett magának az elnyomott indiai munkások védelmezőjeként, s hazájában is hasonló munkát végez, egyre nagyobb sikerrel. Többen óvják őt ettől, nekik ezt írja 1920. május 12-én: „Ha látszólag részt veszek a politikában, ez csak azért történik, mert a politika ma úgy szorongat bennünket, mint egy kígyó gyűrűi: nem lehet megszabadulni tőle, bármit tegyen is az ember. Küzdeni akarok tehát a kígyóval… Megpróbálom bevezetni a vallást a politikába.”
Muzulmán társa, későbbi ellenfele, Tágur erre így reagál: 1920. szeptember 7-én: „Szükségünk van arra az egész erkölcsi lángolásra, amit Mahatma Gandhi élete képvisel s amelyet a világ minden embere közt egyedül ő képviselhet. Hogy ez milyen értékes kincs a mi politikánk gyönge hajójára kerül s a dühös rekriminációk végtelen hullámain hányódjék, az nagy szerencsétlenség hazánknak, melynek küldetése az, hogy a lélek tüzével új életre ébressze a halottakat… Szívfacsaró dolog lelki erőinknek elpazarlása olyan kalandokban, melyek az erkölcsi igazság szempontjából rosszak. Bűnös dolog vak erővé alakítani át az erkölcsi erőt.” (Mindkét idézet Romain Rolland Gandhiról szóló könyvéből való.)
Nem tudom, Tágur – aki maga is politizál -, szavai mennyire őszinték. Valóban félti Gandhit, vagy épp el akarja távolítani őt, mert neki és kényelmetlen és kellemetlen az ő jelenléte?
Eszünkbe juthat Kossuth, aki Széchenyi ellenfele volt a rendi gyűlésben, ő hasonlóképp kiáltotta ki Széchenyit „a legnagyobb magyar”-nak. Erre Széchenyi, nagyon józanul azt kérdezte tőle, miért teszi fel őt olyan magas polcra, ahol ő magát fenn nem tarthatja?
Számunkra Gandhi példája több kérdést is felvet. Például: van-e ilyen erkölcsi erőnk és bátorságunk? És ami emögött áll: élünk-e olyan tiszta életet, mint Gandhi, ami neki ezt az erőt és bátorságot megadta?
Kevesen tudják, hogy Gandhi az ágya mellett tartott egy evangéliumos könyvet és azt rendszeresen olvasta. Talán kereszténnyé is lett volna, ha már Dél-Afrikában nem azt tapasztalja, hogy a „keresztény” fehér emberek templomába őt nem engedik be – mi lett volna, ha ott hiteles keresztényekkel találkozik, akikkel együtt tud dolgozni az evangéliumi értékek mentén?
Megkérdezhetjük azt is, vajon érvényesek-e ma is, ránk is Gandhi szavai? Ha igen, akkor képesek vagyunk-e mi is bevezetni a krisztusi erkölcsöt a politikába – van-e ennek egyáltalán létjogosultsága, vagy ugyanúgy bukásra és vértanúságra van ítélve, mint Jézus és Gandhi idejében?
Gandhi politikai sikerének titka épp az volt, hogy nem „politizált” olyan módon, ahogy akkor és ma is a hatalommal bírók azt tették. Nem a hatalmat akarta önmagáért, sőt személyes életvitelében kifejezetten az egyszerűségre, szegénységre, szolgálatra és erőszaknélküliségre törekedett. (Érezhetünk itt némi rokonságot az 1848-49-es szabadságharc leverése utáni magyar passzív ellenállással is.) Közéleti szerepvállalásai céljaiban világosak, tiszták és mindig a többi ember, köztük kifejezetten a szegények érdekeit szolgálók voltak. Erőszaknélkülisége erősebb volt mint az uralmon lévők jogi, gazdasági, katonai eszközökkel fenntartott hatalma, sómenete és gyapjúfonása egyszerűségükben váltak egy nemzet akaratának kifejezésévé, szervező munkája, írásai a saját érdekeivel szemben is a nemzete felemelkedését szolgálták.
Tágurnak nem volt igaza, amikor Gandhit vissza akarta tartani a „politikai” szerepvállalástól, de igaza volt, amikor látta, hogy Mahatma világító erkölcsi értékrendje vak és pusztító erők eszközévé válik. Ez történt ez a II. Világháború után, India függetlenségének kikiáltásakor. A Gandhi és társai évtizedes munkáinak eredményein felnőtt, ám annak tiszta szellemiségét elvető hindu és muszlim erők egymásnak estek és az ország kettészakadt. Gandhi, a Nagy Lélek (Mahatma jelentése magyarul) a feltörő erőszak láttán meghirdeti az utolsó, halálig tartó böjtjét a békéért, és gyilkos indulatok csillapulni látszanak – egy hindu nacionalista pedig, aki ezért Gandhit tartja népe legnagyobb ellenségének, egy merényletben megöli őt.
Mi tanulhatunk mi Gandhi példájából?
Először is bátorságot és kitartást. Ha hisszük, hogy Jézus Krisztus tanítása békét hozhat ebbe a viszályba és gyűlöletbe sötétült országba, akkor nekünk is fel kell azt vállalni a személyes életpéldánkkal, és közösségi, közéletünkben is.
Világos helyzetértékelést. Gandhinak nem voltak illúziói. Tudta, hogy mivel jár, amire készül (miként Jézus is), és azt is, hogy félre fogják érteni szándékait és tetteit, vissza fognak élni nevével és tanításával. Ez történik ma is, Jézus Krisztus tanításával is.
A kérdésre, hogy kell-e egy kereszténynek politizálni, a választ természetesen az, hogy nem kell, de lehet. Nem kell a hatalom akarása minden eszközzel, még keresztény köntösben sem. Nem kell az őrült szerzési vágy, nem kell a jog eszközeivel való manipuláció, nem kell a hazugsággyár, a kettős beszéd, a hamis valóság megkonstruálása újabb előnyök érdekében. De kell, kellenének magyar Gandhik, akik a krisztusi értékrendet emelik magasba...
Ahogy egykor Jézus is tette. Ő is elutasította a hamis politikai alternatívákat. Nem akart sem gazdag szadduceus, sem nacionalista farizeus, sem lázadó forradalmár zelóta lenni, bár mindegyiküket meghívta, hogy kövessék őt. (Néhányan meg is tették, köztük a gazdag Nikodémus, Arimateai József, a zelóta Simon és többen a farizeusok pártjából is.) Igaz, hogy „pártja” elbukott, követői elfutottak, ő pedig a keresztfán végezte.
Harmadnapon viszont feltámadt a halottak közül…
Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
