Mózes felemelt karja, Jézusé és a miénk...
A Kivonulás könyvében vagy egy nagyszerű történet az imádság erejéről. Mivel e héten csütörtökön, Árpád-házi Szent Margit ünnepén lesz az Imanap hazánkért – és jelenleg is imakilencedet tartunk hazánkért -, fontosnak érzem ezt a történetet Mózes felemelt karjairól, aztán még inkább Jézus kitárt karjairól és a miénkről is. De először olvassuk el a történetet:
„Eljött ekkor Amalek, és harcra kelt Izrael ellen Rafidimban. Mózes ekkor azt mondta Józsuénak: Válassz ki férfiakat, és vonulj hadba Amalek ellen! Én pedig holnap a domb tetejére állok, kezemben Isten botjával. Józsue úgy tett, ahogy Mózes mondta, és harcba bocsátkozott Amalekkel. Mózes, Áron és Húr pedig felmentek a domb tetejére. Valahányszor aztán Mózes felemelte kezét, győzedelmeskedett Izrael, ha azonban egy kissé leeresztette, Amalek kerekedett felül. Mózes keze azonban elfáradt. Fogtak tehát egy követ, és odatették alá. Ő ráült, Áron és Húr pedig kétfelől felemelve tartották a kezét. Történt aztán, hogy keze nem ernyedt el naplementéig, és Józsue megfutamította Amaleket…” (Kiv 17,8-13)
Izrael győzött, amikor Isten kegyelme erősítette őket. Isten kegyelme pedig akkor adott erőt a harcosok szívébe, ha Mózes imádkozott – a küzdők pedig feltekinthettek a dombra, láthatták Mózest imádkozni és hitükkel ebből is erőt meríthettek. De Mózesnek is segítségre volt szüksége, mert egyedül ő sem tudta elhordozni az egész nép terhét! Így Áron és Húr emelték a karjait, hogy testi-lelki fáradtságával együtt is tudja folytatni a küzdelmet.
Mindez Jézus előképe, miként a rézkígyó is, amit egy oszlopra szegeztek, hogy aki arra rátekint, az meggyógyuljon a kígyók marásától (lásd Szám. 21. fejezet) A teljes és örök segítség a győzelemhez ugyanis Jézus Krisztussal jött el, akit ugyanúgy „fára szegeztek”, hogy aki „feltekint” rá, az életben maradjon. Örök szimbólum és egyben teljes valóság ez: Isten karjai immár örökre kitárva maradtak az emberek előtt. Nem elfáradó emberi erő tartja azt kitárva – mint egykor Mózesét -, hanem Isten akarata, amely Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá, a keresztfán örök jellé és valósággá lett.
Jézus kitárja karjait az ég felé és így imádkozik: „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34) Ez az engesztelő, közbenjáró ima, amit az örök főpap elmond – és a szentek szentjét eltakaró függönykárpit ketté hasad, Isten Lelke pedig kiárad az egész világra.
Jézus Krisztus örökre győzött a keresztfán, és ez a győzelem a miénk – ha és amennyiben realizáljuk életünkben ezt a győzelmet. Ha nem, akkor csak olyanok vagyunk, mint a forrás mellett szomjan halók. Mit kell tennünk tehát? Nekünk is ki kell tárnunk karjainkat az ég felé – Isten minden kegyelmét kérve küzdelmünkhöz és a győzelemhez -, és kitárni az emberek felé, Isten szeretetét és irgalmát, hatalmát és erejét, igazságát és békéjét közvetítve nekik.
Pál apostol azt írja tanítványának, Timóteusnak: „Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért…” (1Tim 2,1) E hét csütörtökén, az Imanapon hazánkért ezt tesszük mi is egész hazánkért és nemzetünkért: a felnőttekért és a gyerekekért, férfiakért és asszonyokért, gazdagokért és szegényekért, bűnösökért és szentekért, baloldaliakért és jobboldaliakért megkülönböztetés nélkül.
Kérlek benneteket, ti is kapcsolódjatok be ebbe az imába, emeljük fel kezünket, mint egykor Mózes és tartsuk kitárva, mint Jézus, mert hiszem, hogy imáink meghallgatásra találnak, hazánk – és az egész Kárpát-medence -, pedig egy olyan kegyelmi kehellyé válhat, ahonnan Isten minden áldása kiárad az egész világra.
Imádkozzunk egyénileg és/vagy közösségben, ajánljunk fel szentmisét, mondjunk kötött és/vagy szabad imákat, énekeljünk és/vagy elmélkedjünk csendben… Csak maradjunk Isten jelenlétében és kérjük kitartóan - hiszen tudjuk, hogy „erőszakosaké a mennyek országa” –, kérjük teljes szívünkből: jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is!
„Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Ismerje meg mindenki a ti szelídségeteket! Az Úr közel van! Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4,4-7)
Úgy legyen, ámen.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
