Egyházi 1%-os felajánlások - tanulságos adatok
Szeptember közepén közzétette a NAV az úgynevezett technikai számmal rendelkezők, magyarán az egyházak számára felajánlott egy százalékkal kapcsolatos eredményeket. A idei lista nagy nyertese az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség: majdnem megduplázták a tavalyi bevételüket (454 millióról 718 millióra), és a javukra rendelkezők arányát is sikerült 46 százalékkal növelni (51 183 főről 73 381 főre). Egyébként minden általunk megvizsgált, jelentős támogatottsággal rendelkező egyháznak sikerült növelnie a táborát, egyetlen kivétellel: ez a Hit Gyülekezete.
Megkeményedett szívvel
"...Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.” (Mk 7,1–13)
Mindannyiunkat fenyeget a veszély, hogy szokásainkat törvényesítsük, s ezzel bálvánnyá legyünk.
Segíts Uram, hogy szívem mindig érzékeny maradjon a szépre, jóra és igazra, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Amerika böjtöt hirdet - röviden
Amerika keresztény közösségei egész éves böjtöt és imádságot hirdettek a lelki megújulásért, és hogy hazájuk kikerüljön a sátán uralma alól. Nagy öröm ez nekünk is, mi is buzgón folytassuk az imát, a böjtöt, a virrasztást hazánk lelki megújulásáért (hogy hazánk a Szeretet földje legyen), és a békéért a szívünkben, családunkban, közösségeinkben, egyházunkban ,békéért Ukrajnában és az egész világon!
Még egyszer a hazai vallásosokról a statisztika szerint
Majdnem felére csökkent a vállaltan katolikusok száma Magyarországon az elmúlt húsz évben, és majdnem hasonló arányban csökkent a reformátusoké is az új népszámlálás adatai szerint. Mostanra a lakosság majdnem fele nem hajlandó válaszolni a vallásosságát firtató kérdésre, miközben a muszlimok és a Hit Gyülekezetéhez tartozók száma többszörösére nőtt.
Jézus megérintése
"Amerre Jézus járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult." (Mk 6,53–56)
Szívünkkel, lelkünkkel megérintjük Jézust, hogy testi-lelki gyógyulást és szabadulást nyerjünk.
Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ez az a nap! - röviden
Ez az a nap! 2022. július 23., Puskás Aréna Kapunyitás: 12:00, Program: 14:00-22:00 A 2020-as rendezvényre megvásárolt jegyek ugyanazokkal a feltételekkel, ugyanarra a helyekre érvényesek július 23-án!
Ferenc pápa: Vissza kell adnunk a reményt európai társadalmainknak!
"Európának vissza kell találnia a szenvedélyhez és a lelkesedéshez, és azt mondhatom, hogy Marseille-ben visszatalált hozzájuk..."Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Örömhír
„Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” (Mk 1,29–39)
Jézus szívében ég a vágy, hogy Örömhírét megoszthassa mindenkivel.
Jöjj Szentlélek, lobbantsd lángra szívünket, hogy túlcsorduljon belőlünk az Evangélium öröme! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
2,9 millió fő katolikus Magyarországon – Ismertette a 2022-es népszámlálás végleges adatait a KSH
A 2022. évi népszámlálás lezárulta után mindössze 10 hónappal már végleges adatokat ismertetett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A teljeskörű digitalizációnak köszönhetően az adatgyűjtés és az eredményközlés közötti idő jelentősen lerövidült.
Nálunk is történhetne...

"Az orosz megszállók ma is lakott területeket ágyúznak a Luhanszki régióban – számolt be a régió katonai vezetője. Egymás után égnek porrá a magánházak a falvakban. A megszállók tüzet nyitottak az összes rendelkezésre álló fegyverfajtával Privillben, Liszicsanszkban, Vovcsojarivkában, Zolotarivkában, Loskutivkában, Verhnokamenkában és Bilogorivkában – idézi az Interfax a vezetőt." Kérlek, imádkozz a háború végéért!
Jézus minket néz
"Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve." (Mk 6,30–34)
Jézus ugyanígy néz ránk is, és segíteni akar.
Köszönöm Uram, hogy irgalmas szemmel nézel ránk és mindig jót akarsz nekünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
