Ma léptük át az éves határt - röviden
“…az emberiség fogyasztása idén július 28-án lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni. Ez a dátum évről évre egyre korábban jön el: 2018-ban még augusztusra esett, 1970-ben pedig december 23-án értük el a túlfogyasztás határát. Magyarországon (és általában a fejlett világban) olyan mértékű a fogyasztásunk, hogy ha mindenki úgy élne, mint mi, akkor május 30-án jött volna el a fordulópont....” (wwf.hu)
Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya
Szent István halála előtt Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Felajánlása óta a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük a Szűzanyát. A külön ünnepet XIII. Leó pápa engedélyezte népünk számára.
Isten tökéletessége
"Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek." (Mt 5, 43-48)
Istennel még a lehetetlen is lehetségessé válik...
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Mózes botja

"Két novellaciklust találhatunk a kötetben. Az elsőben találkozhatunk Noéval, Sámsonnal, megtudhatjuk, miért nem mehetett be Mózes az ígéret földjére és mi volt erről a botja véleménye, de olvashatunk arról is, valójában miért dőlt le Jerikó fala, illetve mi történt, amikor Jézus cipésznek állt Magyarországon.
A Nobel-díjas Krausz Ferenc szavai a hazai oktatásról
"Vannak Kiss tanár bácsijaink, Láng tanár bácsijaink, Vermes tanár bácsijaink. Hogy ők hogyan keletkeznek, ahhoz én már nem értek, de talán ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy rendkívüli aggodalommal figyelem a magyarországi tanári szakma jelenlegi megbecsültségét és itt a tévén keresztül is szeretnék apellálni a döntéshozókra, hogy tegyenek meg mindent, amit a lehetőségek megengednek annak érdekében, hogy ennek a szakmának a becsülete helyre álljon minél gyorsabban.
Keresd a békét és járj nyomában
"Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek." (Mt 5,20–26)
A kegyelmek elvesztése, aztán tisztítótűz, de sajnos van még lejjebb is...
Jöjj Szentlélek, Békesség Lelke, teremts békét a szívünkben és az egész világban! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szűzanya 2022. július 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Veletek vagyok, hogy a megtérés útján vezesselek benneteket, mivel gyermekeim, életetekkel sok lelket közelebb vonhattok Fiamhoz. Legyetek örvendező tanúi Isten szavának és szeretetének, szívbéli reménységgel, amely minden gonoszt legyőz. Bocsássatok meg azoknak, akik gonoszat tesznek ellenetek, és haladjatok tovább a szentség útján. Fiamhoz vezetlek benneteket, hogy Ő legyen számotokra az út, az igazság és az élet. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Medjugorje, 2022. július 25.
Egyedülálló testi-lelki gyógyító központot nyitott a Kaposvári Egyházmegye
Szent Fausztina Irgalmasság Háza néven nyílt meg október 5-én Kaposváron, a korábbi középiskolai kollégium helyén, a Szent Imre-templom szomszédságában az az egyedülálló, az egész ember gyógyulását, megújulását szolgáló intézmény, amelynek létrehozására még 2017-ben, püspökké szentelésekor tett ígéretet Varga László, a Kaposvári Egyházmegye főpásztora.
Ferenc pápa szívesen ellátogatna Ukrajnába
„Nagy vágyam, hogy Kijevbe menjek” – mondta Ferenc pápa, amikor egy esetleges jövőbeli ukrajnai útról kérdezték. A szentatya a pápai repülőgépen beszélt a vele Rómából Kanadába tartó újságíróknak.
Jézus biztat
„Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak. (Mt 7,7–12)
Ha kérünk, megtapasztaljuk Isten gondviselő szeretetét.
Drága Atyám! Jézus Krisztus nevében kérem.... Köszönöm, hogy megsegítesz, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A legnagyobb eszmei értékkel bíró, fokozottan védett állatok hazánkból
A legtöbben nem is tudnak ezeknek a ritka lényeknek a létezéséről sem, de ha bántjuk őket, akkor milliós bírság is járhat.
