A Szeretet és Igazság tüze
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon." (Lk 12,49–53)
A Szeretet tüzét, Isten országának igazságát...
Szentlélek jöjj, lobogó láng, Szentlélek jöjj, a világ vár... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az Anna-réti kápolna szenteléséről
2023. december 8-án (péntek) 11 órakor kerül felszentelésre a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén a normafai Szent Anna-réten az Engesztelő Kápolna miséző oltára. Az Erdő Péter bíboros által celebrált szentmisén, Soltész Miklós államtitkár úr és Pokorni Zoltán polgármester úr is részt vesz.
A vízbe fulladás nem úgy néz ki, mint egy fulladás!
A kapitány ruhástul ugrott a vízbe a fedélzetről, és erősen tempózni kezdett. Az egykori vízimentő a szemét az áldozaton tartva a fürdőző pár felé tartott, akik a lehorgonyzott hajójuk és a strand között úsztak. „Szerintem azt hiszi, hogy fuldokolsz” – mondta a férj. Fröcskölték egymást, a nő sikoltozott, de igazából csak álltak a nyakig érő vízben. „Jól vagyunk, mit csinál?” – kérdezte a nő kicsit idegesen. „Jól vagyunk!” – kiáltotta a férj, intett neki, de a kapitány erősen úszott irányukba. „Arrébb!” – kiáltotta a megdöbbent párnak, mialatt elúszott közöttük. Közvetlenül mögöttük, nem egészen három méterre a kilencéves kislányuk fuldoklott.
Felelősségteljesen...
"Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” (Lk 12,39–48)
Mi a legtöbbet kaptuk: Isten ismeretét és barátságát...
Segíts Uram, hogy felelősségteljesen tudjunk gondolkodni életünkről! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Gyógyító alkalom a rák gyógyításáért Budapesten
RÓZSAFÜZÉR, DICSŐÍTÉS, SZENTMISE, SZENTSÉGIMÁDÁS A RÁK MINDEN Típusának A TÖKÉLETES GYÓGYÍTÁSÁÉRT,
GYÓGYULÁSOKÉRT, MEGTÉRÉSEKÉRT BUDAPESTEN a BELVÁROSI SZENT ANNA TEMPLOMBAN (SZERVITÁK V. ker. Szervita tér 6.) 2023.december 10-én 13 órai kezdettel.
Mi különbözteti meg a keresztényeket a többi embertől?
"A keresztényeket nem különbözteti meg a többi embertől sem a táj, sem a nyelv, sem az életmód. Nem laknak ugyanis külön városokban, nem beszélnek valami szokatlan nyelven, nincs semmi különcködő életmódjuk. Tanításukat nem okoskodásból vagy kíváncsi emberek izgágaságából merítették, és semmi emberi bölcselkedésre sem esküsznek, mint sokan mások...
Elérkezett hozzátok...
"Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” (Lk 10,1–9)
És a mustármag növekedésnek indul, a kovász megkeleszti a kenyeret...
Drága Istenünk ajándékozz meg minket a növekedés boldogságával! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Lelki nap és gyógyító összejövetel szombaton: “Kislányom! Én akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el!”
Lelki nap és gyógyító összejövetel 2023. november 25-én, szombaton 10 órától a törökbálinti Szeretetláng kápolnában. Részletek:
Bővelkedő élet
„Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” (Lk 12,13–21)
A Krisztusban bővelkedő élet béke és öröm a Szentlélekben...
Segíts Uram, hogy ne a földön, hanem a mennybe gyűjtsük kincseinket, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Cinikus orosz kórháztámadások
A kijevi gyermek kórház elleni rakétatámadást Moszkvából szokásos mintát követve próbálták az ukránokra fogni, a magyar propagandasajtó is arról szólt napokig, hogy valójában ukrán légvédelmi rakéta találhatta el július 8-án az Ohmatdit klinikát. Ebben nem sokat számított, hogy egy légvédelmi rakéta maximum 20 kg-os robbanótöltete képtelen lenne ehhez hasonló pusztítást okozni, ahogy a H-101-es orosz robotrepülőgép helyszínen megtalált darabjaitól és a térfigyelő kamerák felvételeitől is nagyvonalúan eltekintettek.
Heti könyvajánló: Mózes botja

"Két novellaciklust találhatunk a kötetben. Az elsőben találkozhatunk Noéval, Sámsonnal, megtudhatjuk, miért nem mehetett be Mózes az ígéret földjére és mi volt erről a botja véleménye, de olvashatunk arról is, valójában miért dőlt le Jerikó fala, illetve mi történt, amikor Jézus cipésznek állt Magyarországon.
