Érdekes idők
Ha egy kínai rosszat akar kívánni a másiknak, azt mondja neki: Élj érdekes időkben! Azaz olyan nyugtalan időszakban, amikor hiányzik a béke, a stabilitás, stb. Kétségtelen, hogy most ilyen „érdekes időkben” élünk, amit ki-ki a maga vérmérséklete, kultúrája szerint él meg és kommentál. Nos, a közösségünkben egy nőtestvérünk kapott egy próféciát, ami erről az időről szól, s amit magam is hitelesnek tartok.
9/1: Szentlélek szeminárium, bevezető előadás (előkészítő hét)
A szeminárium bevezető előadása, elhangzott a Szeretetláng közösségi házban (2021). Előadó: Sipos Gyula Szentírási igék a hétre:
Jézus elküldte a Vigasztalót
"Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek." (Jn 16,5–11)
A Szentlélek pedig eljött, hogy mindenre megtanítson minket...
Jöjj Szentlélek Úristen és újítsd meg a Föld színét! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Árvízhelyzet - apadás
Budapesten 50 centimétert csökkent a vízállás, szombat hajnal óta lefelé halad az árhullám, jelenleg Paksot is elhagyta már. A hétfőn a tetőzést Baján várják, kedden pedig Mohácsra érkezik majd meg a víztömeg, a tetőzésektől pedig szerdán búcsúzhatunk el.
Sportra a legtöbbet, az egészségügyre legkevesebbet költjük az EU-ban
Egyik régiós országban sem történt az állami kiadások szerkezetének olyan mértékű átalakítása az elmúlt 12 évben, mint Magyarországon. A magyar államnak alig több mint egy évtized alatt sikerült az állami kiadások szerkezetét jelentősen eltéríteni mind a saját korábbi struktúrájától, mind a régiós és az európai átlagtól.
Megemlékeztek a roma holokauszt áldozatairól
A roma holokauszt áldozataira, valamint a cigányok elleni 2008-2009-es támadássorozat hat halottjára emlékeztek csendes főhajtással és koszorúzással civilek pénteken a budapesti Nehru parton.
Mit mondana Jézus?
Tápiószentmártonban jártam, a tápiós nagytáborban. (Nagyon szép hely, fantasztikusan helyrehozták az ottani keresztény közösségek, engem is nagyon kedvesen fogadtak. Előadás, imaóra, szentmise – egy jó délutáni program… :-) ) A magyar nemzet hivatásáról, megújulásáról beszéltem, s utána egy hallgató megkérdezte: ha most megjelenne Jézus Krisztus közöttünk, magyarok között, mit mondana nekünk?
Sipos Gyula Isten akaratának felismeréséről - egy életút példáján keresztül
Elhangzott a 2021. évi Szeretet Földje Találkozón, Törökbálinton Szeretet földje levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: 06-30/33-88-245 (Sipos Gyula) Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül is, számlaszám: 10700268-04975106-51100005
A legjobbak - röviden
A Hotel InterContinentalban zajlik a nemzetközi sakkszövetség, a FIDE kongresszusa, díjazták minden idők legjobb sakkozóit. A nőknél ez a megtisztelő cím Polgár Judité lett. A legifjabb Polgár nővér az egyetlen női sakkozó, aki az egyesített világranglistán be tudott kerülni a legjobb tíz közé. A legjobb női edzőnek pedig Judit nővérét, Zsuzsát választották.
A Vigasztaló tanúságot tesz
"Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam." (Jn 15,26–16,4a)
A Szentlélek tanúsítja, hogy Isten a Szeretet és az Igazság, az Irgalom és Hűség...
Jöjj Szentlélek Úristen áraszd reánk kegyesen mennyből fényességedet... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Lépjünk át a bizalom kapuján! – A Pápai Ház új szónokának második adventi prédikációja
Az isteni Gondviselésre hagyatkozó bizalom kapuján kell áthaladnunk, miután már átléptünk a rácsodálkozás kapuján, amit a próféták, Erzsébet és Szűz Mária mutattak számunkra – jelezte elmélkedése témáját Roberto Pasolini atya, a Pápai Ház szónoka a december 13-án, pénteken reggel tartott második adventi elmélkedésében Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai jelenlétében.