A Szentlélekben való megújulás karizmatikus mozgalom elnökét fogadta a pápa
Ferenc pápa hétfőn délelőtt a Vatikánban fogadta Salvatore Martinezt. A Szentatya emlékezett, hogy pünkösdkor is találkoztak már, Rióból visszatérőben pedig kiemelte, hogy mennyi jót tesz az Egyháznak és a világnak a mozgalom. Bergoglio bíboros az argentin püspöki konferenciában a mozgalom referense volt.
Szabad-e a problémákról beszélni?
A Ferenc pápáról készült dokumentumfilm tetszett, de nézése közben egyre feszültebb lettem. A film ugyanis kiütött a komfortzónámból és olyan dolgokkal szembesített, amiket szívesebben elkerülnék. (Az biztos, hogy ha egyszer menekülnie kell egy pápának Rómából – mint némely próféciák jövendölik -, az nem teológiai különbségek miatt lesz, hanem azért, mert mi emberek nem szeretünk a valósággal szembesülni.)
2022. évi nagyböjti elmélkedések Jézus Krisztusról 8.: Jézus és Mária Magdolna - egy szép történet
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005 1% támogatási lehetőség: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13
Isten irgalmas szeretete
"Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!«, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat." (Mt 12,1–8)
Az ítélkező szív megbetegíti, az irgalmas szív gyógyítja az embert...
Irgalmas Istenünk jóságát mindörökké éneklem. Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Birtokosodás - röviden
A hazánkban folyó, elképesztő birtokkoncentrációt jól jelzi, hogy 2010 óta 351 ezerről 2023-ra 196 ezerre csökkent kis családi gazdaságok száma, vagyis nagyjából ennyi gazdálkodó család adta fel a gazdálkodást. Területeik az elárverezett állami földek zömével együtt az egyébként is kedvezményezett nagyobbakhoz kerültek, némelyiküknek már többszázezer hold föld van a birtokában...
Felmelegedés Magyarországon - röviden
Magyarország kb. kétszer olyan sokat melegedett, mint a világátlag - ha az 1961-2010-es átlagot tekintjük viszonyítási alapnak. De egész Európa is gyorsabban melegszik mint a globális átlag. Az északi féltekén nagyobb a szárazföld aránya a vízzel szemben, ezért az északi félteke jobban melegszik mint a déli. A kontinensek közepe jobban melegszik, mint a part közelében. Európa az Északi Sarkhoz is közelebb van, ott a legerősebb a melegedés üteme a gyorsan olvadó jég miatt...
A remény jele - hét papot szenteltek a romokban álló katedrálisban
Tizenhét nappal a Fülöp-szigetek középső részét érő, pusztító Haiyan tájfun támadása után, amikor az újjáépítés még épp csak megkezdődött, és igen hosszúnak ígérkezik, a Palo egyházmegye „konkrét tettekkel” kívánta bizonyítani, hogy az Egyház és a hívek nem vesztették el a jövőbe vetett hitüket: hét papot szenteltek fel egy romokban álló katedrálisban – tájékoztat a La Croix az Ázsia Egyházai (Églises d'Asie) párizsi missziós ügynökség jelentése alapján.
Isten évszázada
A sokak számára ismert történet szerint XIII. Leó pápa (1878-1903) egy szentmiséjét befejezve épp kivonulni készült, amikor természetfölötti látomást kapott. Ebben – a bibliai Jób könyve elejéhez hasonlóan - a sátán beszélt Istennel. Időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat és a világot.
Az édes iga
"Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű." (Mt 11,28–30)
A krisztusi élet olykor nehéz, de tele van Isten békéjével és vigasztalásával.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
"Fénycsóvát adok a kezedbe..."
Sipos Gyula előadása elhangzott a Szűzanya első Szeretetláng-üzenetének 60. évfordulóján, 2022. április 13-án szerdán 16 órától a törökbálinti Szeretetláng kápolnában.
Honlap: szeretetfoldje.hu Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...)
Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
1% támogatási lehetőség: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13
Lelki nap és gyógyító összejövetel november utolsó szombatján
Szeretetláng lelki nap 2024. november 30-án, szombaton 10 órától Törökbálinton a Szeretetláng kápolna és közösségi házban. Imaóra, előadás, gyógyító mise, közbenjáró imaszolgálat... részletek: