A leggazdagabb magyarok tovább gazdagodtak
Az 50 leggazdagabb magyar című kiadvány szerint továbbra is Mészáros Lőrinc az ország leggazdagabb embere, aki egy év alatt 591,3 milliárdról 1241,8 milliárd forintra növelte a vagyonát. Tiborcz István is sikeres évet zárt, hiszen egy év alatt megduplázta a vagyonát a listán tavaly debütáló üzletember.
Keresztes Szent János az oktalan jelkívánásról
"Aki Istentől látomást vagy kinyilatkoztatást kér, az nem gondolkodik helyesen Istenről, az megfeledkezik Jézus Krisztusról. Az Isten ugyanis azt válaszolhatná az ilyen embernek: Jézus Krisztus az én szerelmes Fiam, akiben nekem kedvem telik, Őt hallgasd, anélkül, hogy más, új kinyilatkoztatást kérnél. Általa mindent megmondottam és kijelentettem, amit az ember csak kívánhat, amit csak kérhet. Nektek adtam Őt, mint testvéreteket, mestereteket, barátotokat, mint váltság díjat és jutalmat."
Vegyes saláta
Rendkívüli tanácskozást hívott össze a pápa
Ferenc pápa rendkívüli püspöki szinódust hívott össze, amelyet 2014. október 5. és 19. között tartanak meg. A jelentős egyházi döntésekre készülő tanácskozás témája a család lesz - közölte kedden a szentszéki szóvivő. A szinódus témáit mintegy megelőzte a német egyház hétfői bejelentése. hogy szentségben részesítik az elvált, majd újraházasodott hívőket, akik eddig ebből ki voltak zárva...
Pünkösdi karizmák
Most értem haza a pünkösd hétfői gyáli missziós alkalmunkról. Nagyszerű dolog volt újra missziós szolgálatban lenni és megélni a Szentlélek kiáradását, Isten gyógyító és szabadító erejét, megtapasztalni a karizmák működését és a testvérekkel való együttlét örömét. Nem is akarok most semmit okoskodni, csak idemásolom a Szentlélekről szóló füzetünk egy kis részletét az adományokról, ajándékokról és karizmákról:
Rajz és szöveg az iskoláról és a pedagógusokról
Sipos Gyula: Rajz és szöveg az iskoláról és a pedagógusokról
Honlap: szeretetfoldje.hu, levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: 06-30/33-88-245
Tudta, mégis vállalta
"Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad." (Lk 9,18–22)
Jézus tudta mi vár rá, elmenekülhetett volna előle, de értünk elvállalta ezt is...
Jézus Krisztus, megváltónk és szabadítónk, Téged dicsőítünk most és mindörökké, ámen! (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szűzanya 2024. december 25-ei üzenetei Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a béke uralkodjon minden szívben és győzedelmeskedjen minden rossz és békétlenség felett. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
+ A Szűzanya éves jelenése Jakov Čolo látnoknak - 2024. december 25.
1998. szeptember 12-ei utolsó mindennapos jelenésekor a Szűzanya Jakov Čolonak azt mondta, hogy ezentúl évente egyszer fog megjelenni neki, december 25-én, karácsonykor. Így történt ebben az évben is. A jelenés 14:45-kor kezdődött és 8 percig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta Jakov által:
Itt nem törsz át!
Aki látta a Gyűrűk ura című film első részét - vagy olvasta a könyvet - az biztos emlékszik arra a jelenetre, amikor a világot a gonosztól megmenteni akaró szövetség tagjai menekülnek a törpe-tárnákon keresztül. Egy mélységből feltörő gonosz démon üldözi őket. Végül a Szövetség vezetője egy hídnál szembefordul a gonosszal - esélyt adva ezzel a többieknek, hogy elmeneküljenek - és odakiáltja neki: Itt nem törsz át! Az elmúlt hetekben én is, mi is ugyanezt éltük át...
Ferenc pápa homíliája: A művészet nem luxus, hanem szükséglet, mely a fájdalmat reménnyé változtatja
Február 16-án délelőtt, az évközi idő VI. vasárnapján, a művészeknek és a kultúra világának jubileuma alkalmából José Tolentino de Mendonça bíboros, a Kulturális és Nevelési Dikasztérium prefektusa vezette a szentmisét a Szent Péter-bazilikában. Ő helyettesítette a szentévi találkozón a Szentatyát, akit légúti betegségével kórházban kezelnek. Az alábbiakban a Ferenc pápa által készített és Tolentino de Mendonça bíboros által felolvasott teljes homília fordítását közreadjuk.
"Összedöntöttem a devizahitel-szerződést" - pert nyert egy hitelest képviselő ügyvéd
Először nyert pert jogerősen devizahiteles ügyfelét képviselve Léhmann György, a hétszáz hasonló ügyben egyszerre eljáró siófoki jogász...