Jézus kinyújtott keze
"Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse." (Lk 9,51–56 )
A kérdés csak az, hogy elfogadjuk-e a felénk nyújtott kezét?
Köszönöm Uram, hogy eljöttél és megmentettél, Isten országának polgárává tettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Elhunyt Jimmy Carter, a vallását gyakorló keresztény elnök
Százéves korában meghalt Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi elnöke. Az USA 39. elnöke volt 1977 és 1981 között, és ő volt az ország eddig leghosszabb életű elnöke is. Bár Jimmy Carter fia nem közölte a halál okát, az elmúlt években a volt elnököt a melanoma bőrrák egy agresszív formájával kezelték, a daganatok a májára és az agyára is átterjedtek. Az egykori elnök saját alapítványa, a Carter Center még 2023 februárjában, egy közleményében azt írta, hogy Jimmy Carter több kórházi tartózkodás után leállítja a további orvosi kezeléseket, és hátralévő idejét otthonában, hospice-ellátás mellett tölti.
Legyünk élő, teremtő szavak! – beszámoló a Cor et Lumen Christi közösség konferenciájáról
Február 15–16-án Budapesten rendezték meg a Cor et Lumen Christi közösség éves konferenciáját Újítsd meg csodáidat! címmel, melyen közel kétezren vettek részt határainkon innen és túlról a BOK-csarnokban. Az előadók között volt Damian Stayne, a közösség alapítója; Johannes Hartl teológus, az augsburgi Imádság Háza alapítója és Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök.
Az év utolsó napjain
Az év utolsó heteit, napjait éljük, egy kis karácsonyi munkacsökkentés jót fog tenni nekünk is (bár ez a honlapot csak korlátozottan érinti). Tegnap (december 21-én, szerdán) délelőtt Székesfehérváron tarthattam lelki napot 17 éves gimnazista fiataloknak, délután pedig Tarnóczi Marikával látogattunk meg négy cigány nagycsaládot Érden (vittünk nekik karácsonyi csomagokat, kicsit beszélgettünk, imádkoztunk velük). Az egyik családfő külön megörvendeztette a szívünket, amikor azt mondta, hogy elhatározták, minden vasárnap elmennek a templomba...
Kipostáztuk - 552 címre - a Nemzeti Imanap levelét (olvasható itt: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/imadsagok-hazankert/41-nemzeti-imanap/1209-nemzeti-imanap-nyolcadszor) és az igénylő kártyákat, amivel lehet kérni az imafüzeteket, plakátot, stb. (Ezek a honlapunkról is letölthetők, innen: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/letoeltesek/category/5-nemzeti-imanapos-anyagok)
Közösségi összejöveteleink alkalmazkodnak a karácsonyi időszakhoz. Így - mivel pont karácsonyra esik - az e havi utolsó szombati lelki nap a Szeretetláng-kápolnában elmarad.
Egész éves türelmeteket, imáitokat, hűségeteket és segítségeteket megköszönve, imával és szeretettel: Sipos Gyula
Haldokló rákos beteg gyógyult a betegek kenete és boldog Jerzy Popiełuszko közbenjárására
Jövő év márciusában szakértői bizottság vizsgálja majd azt a csodás gyógyulást, mely a franciaországi Créteil egyházmegyében következett be 2012-ben, miután a betegek szentsége feladására érkező pap boldog Jerzy Popiełuszko közbenjárását kérte betegéért. Kedvező eredmény esetén a csoda megnyithatja az utat a 2010-ben boldoggá avatott lengyel pap szentté avatása előtt. A történtekről a La Croix tudósít.
Inkvizítor testvéreink figyelmébe
Úgy tűnik, hogy miközben a világban sokasodnak a válság-gócok, s a keresztények egy része is törvénykezéssel, kiátkozással, boszorkányüldözéssel és elzárkózással véli megoldhatónak az egyházi és világi gondokat, Ferenc pápa az evangéliumhoz fordul tanácsért. Ezt tükrözi a loretói litániához újonnan hozzáfűzött három könyörgése, amivel nagy elődje, II. János Pál pápa útját követi.
Az élet forrása...
Mária rádiós beszélgetés megtérésről, egyházközségi munkáról, a Szeretet földje misszióról - életünkről, hitünkről és munkánkról... Aki kérdez: Barlay Gábor, aki válaszol: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Isten befogadó szeretetéről
"Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be." (Lk 9,46–50)
Isten különös áldása van a gyerekeket vállaló családokon és a nevelőszülőkön.
Hálát adunk Uram nagylelkű szeretetedért, amellyel befogadtál minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Krasznai Mária: Bódi Mária Magdolna életéről
Két évvel ezelőtt, - megmondom őszintén – semmit sem tudtam Bódi Mária Magdolnáról, Magdiról. Szentté avatását még Mindszenty József – akkori veszprémi érsek, későbbi bíboros –, kezdeményezte 1945-ben. A háború és a szovjet megszállás miatt ez sokáig nem válhatott valóra. Nyomtatott kiadvány Magdi életéről csak 1990. után jelenhetett meg. Tavaly viszont dupla ünnepi évet ülhettünk: Egyrészt "Mindszenty 80", ezt Udvardy érsek úr rendelte el annak emlékére, hogy 1944. március 5-én lett Mindszenty József veszprémi püspök. Másrészt: a szentszéki Szenttéavatási Ügyek Dikasztériuma engedélyezte Isten Tiszteletreméltó Szolgálója, Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását.
Már megint a legmelegebb év volt
Minden bizonnyal 2024 lesz a bolygó legmelegebb éve a méréseink kezdete óta, amivel zsinórban a második legmelegebb év lesz, hiszen 2023-at taszítja majd le a trónról – írja az Axios. A bolygó átlaghőmérsékletének növekedése még 2023-hoz viszonyítva is rendkívül gyors, még a klímakutatók sem pontosan értik, miért ennyire gyors a melegedés.
Agyérgörcs
Kedves Testvérek!
Boross Zoltán atya az az egyetlen érdi plébános, aki hajlandó részt venni velünk együtt az érdi cigány-misszióban, vállalva még az egyházközségi vezet?kkel való konfliktust is (akik a templomon kívül szeretnének látni mindenkit, aki nem olyan mint ?k, köztük a cigányokat is.). Most készülünk éppen egy csapat cigány gyerek els?áldozására, ami május végén lenne - és Zoltán atya kórházba került, agyérgörcs miatt lebénult a teste. Nagyon imádkozunk érte, most (kedden) megyünk hozzá a kórházba is - kérlek benneteket, hogy ti is imádkozzatok a miel?bbi teljes gyógyulásáért és meger?södéséért és azért is, hogy az ellene szóló méltatlan támadásoknak és eljárásoknak vége legyen!
Hálás köszönettel: Sipos Gyula