Szélben, ellenszélben...

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2011. szeptember 09. péntek

Nem mondhatjuk, hogy minden probléma nélkül tudunk dolgozni, de azt hiszem, hogy aki "Isten sz?l?jében kapál" az tudja, hogy id?nként ott is köves a talaj, ahol könny? homoknak látszott, és az ellenszél is feltámadhat... 

Taizéi találkozó - a témák és Ferenc pápa üzenete

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 30. hétfő

December 28-tól január elsejéig tartja szokásos éves találkozóját a taizéi közösség, ezúttal Strasbourgban. A bizalom zarándokútjának 36. találkozójáról van szó, amelynek mottójául a közösség priorja, Alois testvér a következő gondolatot jelölte meg: „Keressük a látható egységet mindazokkal, akik szeretik Krisztust”.

Pio atya tüsszentő pora

Kategória: Eheti
Megjelent: 2020. december 07. hétfő

Nagy Szent Teréz vidám dalokat énekelt és játékokat játszott a rekreáció ideje alatt a nővértársaival, Pio atya többször is tüsszentőporral viccelte meg társait, Kis Szent Terézék a kolostorban színházi jeleneteket adtak elő és élőképekbe álltak be, Néri Szent Fülöp bolond-felvonulásokat szervezett, Jézus Krisztus pedig annyira szeretett jókedvű lakomákon részt venni – még a mennyek országának előképeként is szerepeltette példabeszédeiben -, hogy azzal vádolták, falánk és borissza ember.

Élő adás a szobából 89 - A gonosz lelkek megkülönböztetéséről

Kategória: videók
Megjelent: 2023. április 26. szerda

- a rövid beszéd után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

A felelősségünkről

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. október 23. szerda

"Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon." (Lk 12,39–48)
Mi megkaptuk a legtöbbet, magát Istent, ezért nagy a mi felelősségünk is.
Segíts Uram, hogy hivatásunkhoz méltón éljünk, a Te dicsőségedre és az emberek javára, ámen!   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Szellemi zűrzavar - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. január 08. szerda

A magyar miniszterelnök Indiába utazott pihenni, ez rendben van. Hogy egy ayurvédikus indiai csodadoktorral van együtt, már problémásabb. (Ősi indiai gyógymód sok istennel és holisztikus látásmóddal, a test-lélek harmónia mindent gyógyít, stb.) Hogy a Mannarasala  templomot is meglátogatta, ami a hinduizmus és ezen belül a kígyóisten (Nagaraja) híveinek nagyon régi és nemzetközileg ismert zarándokhelye, lehetne egyszerű turistáskodás. De hogy - az indiai cikk szerint -, a magyar miniszterelnök felajánlásokat tett a kígyóisten templomában, majd egy Szent Istvánt ábrázoló ezüst medált hagyott ott, az már nincsen rendben...

Egy kis könyvelés - ennyit költött eddig az USA és az EU a háborúra

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. március 02. vasárnap

"Donald Trump 300 és 500 milliárd dollár közötti becsléseket említ az Ukrajnának nyújtott segélyekre költött összegekről, de a valóságban a kiutalt összeg 183 milliárd dollár, amiből csak 83 milliárd dollárt költöttek el ténylegesen, a többit vagy még nem használták fel, vagy nem is osztották ki (azaz tartalékolt státuszban van), vagy „elégett” (2,7 milliárd dollárt nem volt idő felhasználni, és már nem áll rendelkezésre).

Két szolgálati közlemény

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2012. május 10. csütörtök

1. A Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vég? levélcímeink egy hete megsz?ntek. Aki ilyen címre írt, az kérem, hogy küldje a levelét ezen túl az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímre!

2. Az érdi cigány-misszió keretében szeretnénk gyerekjátékokat vinni a családoknak, mert az szinte teljesen hiányzik, pedig sok kisgyerek van mindegyik helyen. Ezért kérjük, ha valakinek van fölösleges gyerekjátéka, hozza el vagy adja fel címünkre: 2045 Törökbálint, Templom u. 13. (Sipos Gyula)

Köszönjük!

Emlékszünk még a szőkefalvi jelenésekre?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2020. november 30. hétfő

Szőkefalva jelképes hely Romániában, Erdélyben. Megtalálható benne mind a négy fő felekezet – katolikus, ortodox, református és unitárius – és fő népcsoport, a magyar és a román. 1999. május végén példátlan jégverés tönkretette Szőkefalva kivételével a környék minden faluját. A termés elpusztult (8 faluban 100 %-os károsodást szenvedtek), és legtöbb helyen a házak ablakait is bezúzta a jég. Szőkefalván viszont nemcsak, hogy minden kártól mentesek maradtak, hanem a termés gazdagabb volt, mint valaha.

Terjed az iszlám radikalizmus - bevezette az iszlám törvénykezést a Brunei Szultanátus

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 26. szombat

A Borneo szigetén fekvő apró, de igen gazdag Brunei Szultanátus október 22-én bevezette az iszlám törvénykezést, és ezzel az első délkelet-ázsiai országgá vált, ahol a saría érvénybe lépett. Kézlevágás, ostorozás, megkövezés...

Isten irgalmas szeretetéről - és ennek jelentősége korunkban

Kategória: videók
Megjelent: 2023. április 15. szombat

Sipos Gyula előadása elhangzott Törökbálinton, a Szeretetláng kápolna és közösségi házban az 2023. április 15-i Isteni Irgalmasság lelki napon.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005