Állj középre!

Kategória: Eheti Megjelent: 2021. június 07. hétfő

„Jézus bement a zsinagógába. Volt ott egy ember, akinek a keze el volt száradva. Lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: Állj középre.” (Mk 3, 1-3) Ez egy nagyon kínos szituáció volt a béna kezű embernek, mint ahogy a „középre állás” az lehet nekünk is, és az volt a legutolsó pápáinknak, II. János Pál pápának, XVI. Benedek pápának és most Ferenc pápának is.

Abban a zsinagógában érezhető volt a feszült hangulat. Az a szegény béna kezű ember tudta, hogy ha szót fogad Jézusnak, rá is haragudni fognak, kinézik, esetleg ki is tiltják a zsinagógából. De abban is reménykedhetett, hogy ha kiáll, akkor meggyógyul a keze, az élete, és tanúságtételén keresztül még sokak élete.
Az a béna kezű ember kiállt, és meggyógyult. A kérdés az, hogy mi ki merünk-e állni a világ elé, hogy Isten a mi gyarló, beteg életünkön keresztül megmutathassa magát a világnak?
Emlékszem, egyszer (sok-sok évvel ezelőtt) egy kollégával (aki elég sok függőségtől szenvedett), együtt utaztunk a buszon. Én fiatal voltam, ő már nem, én ismeretlen, ő elismert, és én a fiatal megtérők buzgóságával próbáltam a szívére beszélni. Felém fordult, és némileg lekezelő hangon mondta: „mi vagy te, próféta?” – és ezzel el is hallgattatott. Még ma is él bennem a szégyen, hogy akkor és ott nem mertem folytatni a beszélgetést…
Azt szeretnénk, ha szeretnének minket, és ezért könnyen megalkuvókká válunk, együtt menetelünk a tömeggel, még ha tudjuk is, hogy ez nem a leghelyesebb dolog. Emlékszem az egyik választási küzdelem idején, amikor különösen is szekértáborokba rendeződtek az emberek, hogy ha az utcán egy nyíltan baloldali emberrel beszéltem, akkor a jobboldaliak néztek rám gyanakodva, ha meg jobboldalival, akkor a baloldaliak…
Két szék között a pad alatt lenni csak akkor elviselhető, ha tudjuk, megéljük, hogy a világ ítéletével szemben van valaki – Isten -, aki szeret minket, és arra hív, hogy mi is szeressük embertársainkat, politikai pártállástól függetlenül.
A szenteket utólag dicsérik, de amíg éltek, bőven volt részük meg nem értésben, kirekesztésben. Amikor Szent II. János Pál pápa első nyilvános beszédében azt mondta, hogy „Ne féljetek!”, és elment Lengyelországba, azzal szembe ment a Vatikán addigi Kelet-politikájával, és biztosak lehetünk benne, hogy kapott érte hideget-meleget, eleget. Amikor Ifjúsági Világtalálkozót szervezett, az egész Kúria ellenezte azt, mert nem hitték, hogy abból bármi jó sülhet ki. Betegen, tolószékben is körüljárt, a világ pedig, amelyik elrejti a szeme elől az időseket és szenvedőket, azt kérdezte, miért mutogatják ezt a beteg öregembert, miért nem dugják már el valahová?
De nem járt jobban XVI. Benedek pápa sem, amikor a krisztusi hit világosságáról és egyértelműségéről beszélt, vagy a muzulmánokkal való párbeszéd problémáiról, illetve amikor kezdeményezte a Vatikán pénzügyeinek felülvizsgálatát (még a saját bizalmas titkára is elárulta). És most itt van Ferenc pápa, aki az evangélium radikális egyszerűségét és szeretetét, örömhírét hirdeti a világnak – és a világ megbotránkozik. Az egyház bizonyos részei is megbotránkoznak. Mi magyarok pedig újra és újra megbotránkozunk.
Nem tudom, hogy van-e még egy olyan ország, ahol ilyen nyíltan lehet utálni Ferenc pápát, antikrisztusnak hirdetni és minden rosszat elmondani róla. És itt a legújabb botrány: Ferenc pápa eljön hazánkba, de nem találkozik az állami vezetőinkkel. Nem azt látjuk, amit tesz –eljön a Nemzetközi eucharisztikus Találkozóra Budapestre, ami nem szokásos a pápáknál, és szentmisét mutat be -, hanem amit szerintünk tennie kellene, de nem tesz. De miért is kellene tennie? Hiszen már az is nagy szó, hogy eljön, mert a magyar egyház vezetői éppenséggel nem kényeztették el azzal, hogy részt vettek a kezdeményezéseiben. (Épp ellenkezőleg, mi ellehetetlenítettük a kérdőíves felmérést, nálunk nincsenek még mindig feldolgozva a visszaélések, ezzel szemben eléggé botrányos pénzügyi-politikai összefonódások vannak, stb.) Állami vezetőink pedig egyenesen ellene mentek tanításának, segítettek ellehetetleníteni kezdeményezéseit az Európai Unióban és hazánkban is, akár a menekültekkel való emberséges bánásmódról, akár a teremtett világ védelméről van szó, ezzel szemben nagy barátságot ápolnak a katolikus keresztényeket üldöző országokkal…
Nem csodálkozom Ferenc pápa döntésén, bár szeretném, ha megváltoztatná azt. Nem azért, hogy hazánk vezetői újabb diplomáciai sikernek örvendhessenek és a pápával dicsekedhessenek, hanem azért, mert ha egy ilyen találkozó létre jönne, és Ferenc elmondhatná a véleményét, az talán megmozdítaná a megkeményedett szíveket…
A remény hal meg utoljára.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés