Tömegsírok - hír + ima

Ukrán tisztviselők megerősítették, hogy 200 holttestet találtak egy mariupoli lakóház pincéjében – számolt be az Independent. A tisztviselők szerint a bűz beborította a környéket, miközben a holttestek bomlásnak indultak a romos város lakásában.
Megváltozhat az abortusz jogi megítélése Amerikában?
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának 49 évvel ezelőtt, 1973-ban hozott katasztrofális Roe v. Wade ítélete óta több mint 62 millió magzat életét oltották ki az abortusz brutális és kegyetlen gyakorlátaval csak az USA-ban. Néhány hete példátlan módon kiszivárgott a Legfelsőbb Bíróság döntése a kérdésben, amit teljes egészében közzétett a Politico magazin. A döntés kihirdetéséig még semmi nem biztos, de a kiszivárgott döntés szerint a Roe v. Wade ítélet végre megdőlhet, amivel születendő gyermekek millióinak megmentésére nyílik lehetőség.
A Szűzanya 2019. március 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Szeretetem apostolainak hívlak benneteket. Fiamat mutatom nektek, aki az igazi béke és az igazi szeretet. Isten kegyelméből, mint édesanya szeretnélek hozzá vezetni titeket. Ezért gyermekeim, arra hívlak benneteket, hogy Fiamból kiindulva vizsgáljátok meg magatokat, hogy a szívetekkel tekintsetek rá, és a szívetekkel lássátok meg hol vagytok, és hová tart az életetek.
A hazudozás megterheli az agyat...
A brit Portsmouth-i Egyetem kutatói szerint az agy leterheltebb hazudozás közben, mint amikor igazat mondunk. Éppen ezért a szakemberek szerint egész egyszerűen le lehet buktatni, ha valaki hazudik: például egy rendőrségi kihallgatás során a nyomozóknak elég egy plusz feladatot elvégeztetni a gyanúsítottal.
Jézus az életem Ura - még lehet jelentkezni!
Szeretet földje nagyböjti lelkigyakorlat Kunszentmártonban, a Karmelita Rendházban 2019. március 8. péntek 18 órától március 10. vasárnap 13 óráig. Téma: Jézus az életem ura. Részletek:
Szűz Mária, a keresztények segítsége
Május 24. Szűz Mária, a keresztények segítsége liturgikus emléknapja. Az Egyház gyakran megtapasztalta égi édesanyánk, az Istenszülő hathatós segítségét, a keresztény hit ellenségei által támasztott üldözések közepette is. Már a kereszténység első századaiban elterjedt az a szokás, hogy az üldözések viharában a Boldogságos Szűz Máriát hívják segítségül.
Röviden: szénné alakították vissza a szén-dioxidot Ausztráliában
Folyékony fém használatával szénné alakították vissza a szén-dioxidot ausztrál kutatók, akiknek a világon először sikerült ilyen áttörést elérniük, ami hatással lehet a légkörben lévő szén-dioxid befogásására, tárolására - írja az MTI. A kutatók javaslatot tettek olyan megoldásra, amely biztonságosan és maradandóan kivonja az üvegházhatású gázt a légkörből. "Több kutatásra lesz szükség, de megtettük az első létfontosságú lépést az ilyen szilárd szén tárolása felé."
Egyből segít! – Idén is rendelkezzen adója egyházi 1%-áról!
A Magyar Katolikus Egyház idén is segíti az adózók tájékozódását az 1%-os kampány során.
A háború valósága - hírek + ima
Sokmillió menekült és elrabolt ember, megsemmisített infrastruktúra, élelmiszerhiány, megcsonkított civilek... cikkek + ima:
Súlyos, bátor döntés
San Francisco érseke, Salvatore Cordileone döntése alapján Nancy Pelosi, az USA képviselőházi elnöke nem részesülhet többé a szentáldozás szentségében az érsekség területén, mert támogatja az abortuszhoz való jogot.

