Minden ötödik európai madárfajt a kihalás fenyeget
Frissítették a veszélyeztetett fajokat összegző vörös listát, melynek összeállításán több ezer szakértő és önkéntes dolgozik, és az derült ki, hogy több madárfaj is komoly bajban van: a sarlósfecskét, a sárszalonkát és a vetési varjút is a kihalás fenyegeti.
A következő ifjúsági világtalálkozóról
2019. január 22. és 27. között Panamaváros ad otthont a következő ifjúsági világtalálkozónak. Mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint” (Lk 1,38). A magyar egyház támogatja egy kisebb létszámú csoport részvételét a találkozón. Mivel ez a világtalálkozó távoli földrészen zajlik, az eseménnyel párhuzamosan Magyarországon is szerveznek egy találkozót, hogy a fiatalok bekapcsolódhassanak a nemzetközi találkozó programjaiba. Ennek az eseménynek a helyszíne Budapest lesz.
Elismerték a közbenjárására történt csodás gyógyulást, hamarosan boldoggá avatják I. János Pált
Ferenc pápa boldoggáavatási dekrétumokat hagyott jóvá október 13-án. Mások mellett elismerést nyert, hogy egy hároméves, az enkefalopátia (agyi működészavar) súlyos formájában szenvedő kislány I. János Pál, a mindössze harminchárom napig regnáló pápa közbenjárására gyógyult meg.
Magyar orvosok választják szét a fejüknél összenőtt sziámi ikreket
Egy magyar orvoscsapat, dr. Csókay András, dr.Pataki Gergely és dr. Hudák István vállalkozott egyedül arra a nagy kockázatú, többlépcsős beavatkozásra, hogy szétválasztanak egy bangladesi sziámi ikerpárt. Az első, legveszélyesebb műtétet a napokban hajtották végre.
Mindmáig tartó csoda – a sienai szentostyák
Az olaszországi Siena városa, amely három festői dombon terül el Toscanában, az egész világon ismert. Nemcsak a gyönyörű középkori építészete, a Piazza del Campo vagy Szent Katalin miatt, hanem az eucharisztikus csoda révén, ami 1730 óta szüntelenül tart. 223 megmaradt szentostya, melyet az 1730. augusztus 14-i szentmisén változtattak át, minden fizikai és kémiai törvény ellenére a mai napig megőrizte meglepő frissességét, anélkül, hogy akár csak minimális mértékben is romlásnak indult volna.
Nagyböjti lelkigyakorlatunk a békéről
Szeretettel hívunk benneteket a Szeretet földje nagyböjti lelkigyakorlatra Kunszentmártonba, a Karmelita Rendházba. Időpont: 2018. március 23. péntek 17 órától március 25. vasárnap 13 óráig. Téma: “Keresd a békét és járj nyomában” - béke a szívben, béke a családban, béke a hazában. A lelkigyakorlat keretében nyitott gyógyító alkalom... Részletek:
Négyezer család birtokolja Magyarország vagyonának harmadát
Körülbelül 4-4,5 ezer család birtokolja a teljes hazai nettó pénzügyi vagyon 30 százalékát – írja az Én Pénzem:
A Szűzanya 2018. március 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek, hatalmas dolgot tett velem a Mennyei Atya, ahogyan teszi ezt mindazokkal, akik gyengéden szeretik, hűségesek hozzá és odaadóan szolgálják Őt. Gyermekeim, a Mennyei Atya szeret benneteket, az Ő szeretete által vagyok itt veletek. Szól hozzátok, miért nem akarjátok meglátni a jeleket?!
Röviden: Merkel szerint Németországban is vannak no-go zónák
"Angela Merkel elismerte, hogy Németországban is vannak úgynevezett no-go zónák, azaz a közkeletű definíció szerint olyan negyedek, melyekben a hatóságok csak korlátozottan tudják érvényesíteni a törvények uralmát, és kívülállók számára nem ajánlatos a belépés. A német kancellár az n-tv német csatornának adott hétfői interjújában szó szerint azt mondta, hogy a szabadságot csak a biztonság képes garantálni, és nem szabadna létezniük no-go zónáknak, nem szabadna létezniük olyan helyeknek, melyekről mindenki lemondott." (index). Vajon mikor fogjuk elismerni, hogy hazánkban is vannak ilyen zónák? - szerk.
Félezer felett a betöltetlen orvosi praxisok száma
Egyre inkább elöregszik a hazai orvostársadalom, pedig már most számos háziorvosi praxis kong az ürességtől – írja az Mfor az aktuális zárszámadási törvényjavaslat adatai alapján.
Milyen a hiteles újdonság? – A II. vatikáni zsinat hatvanadik évfordulója felé
XXIII. János pápa 1962. október 11-én mondott beszédével kezdődött meg a II. vatikáni zsinat. A nagyszabású eseményt a meghirdetése óta napjainkig nem szűnő érdeklődés övezi, hatásáról és jelentőségéről folyamatosan viták zajlanak, s kerek évfordulói világszerte rendszeresen alkalmat adnak a számvetésre. Görföl Tibor írása: