Indulnak a fecskék
A fecskék augusztus második felében kezdenek gyülekezni és a népi megfigyelés szerint Kisboldogasszony napja, szeptember 8-a körül indulnak el tőlünk.
"Nincs több boruk"
"Tegyetek meg mindent, amit csak mond!"
Csodálatos, a Szűzanya milyen bizalommal fordul fia felé, s ugyanakkor kételkedés nélkül, határozottan cselekszik, ugyanerre biztatva mindenkit.
Istenünk, add meg nekünk az együttérző szeretet cselekedeteiben megmutatkozó hit és bizalom ajándékát! Ámen. (S)
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel január 18-án, szombaton Székesfehérváron
Isten szeretete gyógyít - szentválasztással egybekötött gyógyító összejövetel 2020. január 18-án, szombaton, Árpád-házi Szent Margit ünnepén Székesfehérváron, az Almássy telepi Krisztus Király Templomban (Zsolt u. 30.) Részletes program:
Gördülő sztrájkot készítenek elő a pedagógusok
Közös közleményt adott ki szombat délután a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Tiltakoznak a sztrájkjogért polgári engedetlenséget vállaló pedagógusokat ért kormányzati fenyegetés ellen. Ahogy írtunk róla, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgató-helyettesét azért mentették fel, mert részt vett a polgári engedetlenségben.
Jézus botrányos szeretete
„Kövess engem!” (Mk 2,13–17)
Elképesztő, milyen rossz "káderpolitikát" folytat Jézus. A vámos Máté, a terrorista, zelóta Simon, a halász Péter és a gazdag Natanaellel... hát így nem lehet egy vállalkozást felépíteni! És ami még elképesztőbb, Jézus, a maga "isteni oktlanságában" még minket is bevbálasztott a csapatba...
Istenem, Te vagy a szívek vizsgálója - óvj meg minket az elpártolástól és vezess az Élet útján! Ámen. (S)
Magyar pedagógus statisztika - röviden
Magyar Tudományos Akadémia frissen publikált tanulmánya szerint az 50-59 éves tanárok aránya 27 százalékról 35-re, a 60 év felettiek aránya pedig 2-ről 7 százalékra nőtt az elmúlt tíz évben. A fiatalabb tanárok aránya egyre csak csökken, a 30 év alatti tanárok aránya 9-ről 6 százalékra, a 30-39 korosztály esetében pedig 27-ről 18 százalékra esett vissza. A 30-39 éves korcsoport aránya 27 százalékról 18-ra csökkent. A pedagógusok bére nemzetközi összehasonlításban is megalázóan alacsony, munkaterhük ugyanakkor az Európai Unióban az egyik legmagasabb.
Cseh Zoltán atya a szentmise szövegének változásairól
Kedves testvérek!
Megjelent az új magyar fordítású mise könyv. Néhány helyen megváltozott a szöveg és így az eredeti latin pontos fordítása lett.Az egyik szembeötlö változás a felajánlásnál van. Eddig azt mondta a pap, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható isten előtt. Mostantól azt mondja az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Isten előtt. itt a változás okának magyarázata:
Ébredj, ki alszol, és Krisztus rád ragyog!
"Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak." (Mt 25,1–13)
Félálomban botorkálunk a hajnali szürkületben - ha ugyan nem alvajárókként -, s azt gondoljuk, mi már ébren vagyunk...
Drága Istenünk, ments meg minket a kegyes hazugságainktól és az önbecsapástól! Ámen. (S)
A vallásos fordulat a tudós és filozófus Pascal életében
Pascal elhunyta után megtaláltak valamit, amiről a következő beszámoló ad hírt: „Néhány nappal Pascal úr halála után a ház egyik szolgája véletlenül észrevette, hogy a méltóságos elhunyt ruhabélése rejt valamit magában, ami vastagabbnak tűnt, mint a többi rész. Kibontotta azt a helyet, hogy lássa, mi lehet az, és egy kicsi pergament talált összehajtogatva, Pascal kézírásával, és a pergamenben ugyanazzal a kézírással egy papírt.
Gyógyító összejövetel és lelki nap
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel 2020. január 18-án, szombaton Székesfehérváron, és Szeretetláng lelki nap január 25-én, szombaton Törökbálinton. Részletek:
Mindenkivel együttműködve
„Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” (Mk 1,40–45)
Jézus a papokat is be akarja vonni megváltó művébe. Teljesíti a törvényt és a meggyógyított embert elküldi hozzájuk, hogy tanúságot tegyen nekik...
Drága Istenünk, kérlek segíts, hogy nagylelkű szeretettel forduljunk mindenki felé, az alázatos lelkületet újítsd meg bennnünk! Ámen. (S)
