Dicsőítő hét 3. nap - A Szentlélek leszáll

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. április 23. csütörtök

A Voice of Spirit zenekar "A Szentlélek leszáll..."című száma. Zene és szöveg: Szakály László. Kép (pünkösd): Sípos (S) Gyula

Egy Nobel-díjas vallomása Istenről

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. október 14. péntek

2022-ben a fizikai Nobel-díjat (megosztva) Anton Zeilinger kvantumfizikus kapta, aki tudományának történetéről is rendszeresen nyilatkozik a szélesebb közönségnek, és a valláshoz fűződő viszonyáról is készségesen beszél. A napokban a Die Furche című osztrák hetilapnak adott interjújából idézünk a budapesti Vigilia bejegyzése nyomán:

Isten nagylelkű szeretete

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. április 07. vasárnap

Jézus szavai: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” és "Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,1–11)
Isten megbocsátó, irgalmas szeretete egyben felhívás nekünk minden ítélkezés és bűn elkerülésére.
Drága Jézus, kérlek segíts, hogy nagylelkű szereteted ne könnyelműségre, hanem a bűn nélküli élet akarására vezessen minket! Ámen.   (S)

Dicsőítő hét, 2. nap - Törd át Uram, most azt a falat...

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. április 22. szerda

A Voice of Spirit zenekar "Törd át Uram, most azt a falat..."című száma. Zene és szöveg: Szakály László. Kép: Sípos (S) Gyula (Zsóka kezdeményezéséről lásd a levelét itt: http://szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/13058-zsoka-testverunk-level-es-egy-jo-kezdemenyezes )

A legjelentősebbek közt

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. október 14. péntek

Minden eddiginél sikeresebb a Szépművészeti Múzeum elmúlt időszaka, ráadásul a Bosch-, a Matisse-, a Cezanne- vagy a Magyar Nemzeti Galéria Richter-, Art deco és Vaszary-kiállításai után, októberben, több mint félszáz saját kezű remekművet bemutató El Greco-életműtárlat nyílik a Szépművészetiben. A siker titkáról, a jövőről, no és természetesen a Városliget két új épületéről egyaránt beszélgettünk (magyar nemzet) Baán Lászlóval, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatójával, a Liget-projekt miniszteri biztosával.

Halló szívet adj nekem

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. április 06. szombat

"A szolgák akiket Jézusért küldtek, nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: Miért nem hoztátok őt ide? A szolgák mentegetőztek: Ember így még nem beszélt!” (Jn 7,40–53)
A szolgák meghallják azt, amit az urak nem akarnak meghallani. Mi vajon melyikek vagyunk a kettő közül?
"Kihez mehetnénk Uram? Az örök élet igéi nálad vannak!" Ámen.   (S)

Lassul a járvány - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. április 21. kedd

A világban ugyan tovább terjedt az új típusú koronavírus, de Európa egyes részein, valamint az Egyesült Államok fő gócpontjában, New Yorkban is lassult a megbetegedések üteme, derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítéséből.

Levél Putyinnak, kínzókamrák és halottak... - cikkek + ima

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. október 13. csütörtök

Levél Putyin szüleinek sírjánál, orosz kínzókamra a kolostorban, Ferenc pápa nyilatkozata - cikkek + ima:

Dicsőítő hét, 1. nap - Jézus az élet

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. április 21. kedd

A Voice of Spirit zenekar "Jézus az élet..."című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula (Zsóka kezdeményezéséről lásd a levelét itt: http://szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/13058-zsoka-testverunk-level-es-egy-jo-kezdemenyezes )

Jézus önvallomása

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. április 05. péntek

"Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” (Jn 7,1–2.10.25–30)
Ha tudni akarod, milyen az Atya, figyeld a Fiút, akiben az Atya kinyilatkoztatta önmagát.
Áldunk és magasztalunk Istenünk, mert valóban Te vagy a szépség és a jóság, a bölcsesség és az irgalom, az igazság és a szeretet teljessége! Ámen.   (S)

Örökbe fogadási kálvária, boldog befejezéssel

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. október 13. csütörtök

Az ügyészséghez fordult egy nevelőszülő, mert bármennyire is szerette volna, nem tudta örökbe fogadni az újszülött kora óta hozzá került, és azóta is általa nevelt gyermeket. A Pest Megyei Főügyészség vizsgálatot indított az ügyben.